A Jacksonville Jaguars két kezdő játékosa, a futó Chris Ivory és a corner Prince Amukamara is kihagyja a Chargers elleni mérkőzést.
Bár Ivoryt kiengedték a kórházból, betegsége miatt továbbra sincs bevethető állapotban. Hogy mikor léphet legközelebb pályára, nem tudni, hisz a betegségének oka még mindig nem tisztázott, ráadásul jó ideje még csak nem is volt lehetősége edzeni. Amukamara pedig egy combhajlító sérülés miatt lesz kénytelen kihagyni a találkozót, így hirtelen eléggé vékony lett a Jaguars corner poszton. Davon House és az idei első körös Jalen Ramsey után (mindketten gyengék voltak a Packers ellen) ugyanis Dwayne Gratz következik a sorban, legalábbis ő már négy snap során legalább a pályán volt a cornerek közül.
Jó hír viszont, hogy a pass rusher Dante Fowler és a right tackle Jeremy Parnell is újra edzésbe állt, így jó eséllyel vasárnap is pályára lépnek majd.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyet 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
- Jayden Danielsé a Heisman!
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
Legutóbbi hozzászólások