Connect with us

Hír

Talib: Sokkal érettebb lettem

A Denver Broncos top cornere, Aqib Talib a csúcson van. Tavaly megnyerte a csapattal a Super Bowlt, egymás után csinálja a nagyobbnál nagyobb játékokat, évi 9,5 milliót keres. Azonban nem így indult a karrierje.

 

gettyimages-508395128

 

Talibot 2008-ban az első kör 20. választásával szerezte meg a Tampa Bay Bucs, de 2012-ben egy 7. körös pick társaságában elküldték New Englandbe, és mindössze egy 4. kört kaptak cserébe. Ez azért történt így, mert volt Talibnak eltiltása, összeverekedett egyik csapattársával egy újonc szimpóziumon, sértegetett egy taxi sofőrt, összebalhézott a nővére pasijával, amikor is fegyverek is előkerültek. Tehát volt vele probléma.

 

Azóta viszont nagyon megy neki a játék, idén például megszerezte a 9. INT return TD-jét, amivel holtversenyben a negyedik az örök ranglistán. Elmondása szerint azért alakultak jól a dolgai, mert 30 éves korára teljesen megkomolyodott, érettebb és sokkal profibb lett az idők során. Ha tanácsolhatna valamit a fiatalabb énjének, akkor azt mondaná, hogy kapja össze magát, ne várjon, ne a 4. vagy 5. évében kezdjen el filmeket elemezni, legyen sokkal profibb. Persze azért halkan tegyük hozzá, hogy idén csak sikerült lábon lőnie magát egy dallasi nightclubban, amiért szerencséjére nem kapott büntetést a ligától.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!