Connect with us

Hír

Luck miatt be lett áldozva a védelem

A nyár egyik slágertörténete volt Andrew Luck szerződése, mellyel a liga legjobban fizetett játékosává vált. Azonban látva az utóbbi évek Coltsát, lehet nem kellett volna a világ összes pénzét Lucknak adni, erről beszélt Ryan Grigson, a Colts GM-je is.

 

grigson

 

“Muszáj volt itt tartanunk Andrew-t, még ha több játékos bérével szigorúbban is kellett bánni emiatt. El fog tartani egy ideig, mire a labda másik oldalán is tudunk normálisan építkezni.” – hangzott el az alábbi idézet az Indianapolis Starban, de egy rádióműsorban is Luck és a Coltsra gyakorolt hatása volt a téma. Ott elhangzott, hogy Luck megaszerződése miatt egyszerűen semmi pénz nem maradt a védelmet erősíteni.

 

Grigson meg is kapja emiatt a döntés miatt a kritikákat, azonban azt nem lehet elvitatni, hogy egy franchise alapja az irányító, még ha ez ennyi pénzzel is jár. Ennek az ellenpéldája pont az a Denver Broncos, aki a Colts által lemondott Peyton Manninggel és a mögötte lévő ligaelit védelemmel lett bajnok, ráadásul úgy, hogy Manning bőven nem kapott annyi pénzt mint Luck, úgyhogy ez a megadeal egy rossz kifogás, gondolják a kritikusok. Az biztos, hogy a Colts idei teljesítményét látva nagyon rezeg a léc a vezetési körben pár embernek, köztük Grigsonnak is, és ha nem lesz meg a rájátszás, valószínűleg az állásába fog kerülni.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!