Connect with us

Beharangozó

FK! Preview #4

Habár a Kandallóban rengeteg izgalmasnak tűnő mérkőzést követhettek velünk (amiket ITT be is harangozunk), azért a forduló többi összecsapásáról is essen pár szó.
previewszeles

 

Detroit Lions @ Chicago Bears (19:00)

A Detroit legnagyobb problémája, hogy futójáték gyakorlatilag nem létezik, ráadásul  Abdullah kiesését követően futásban igazán produktív running back nem is áll a Lions rendelkezésére. Dwayne Washington egyelőre próbálja megtalálni a helyét, ugyanakkor a Chicago tökéletes ellenfél abból a szempontból, hogy bedurrantsa a szezonját a rookie futó. A Bears futás elleni védekezése a liga legrosszabbjai közé tartozik egyelőre, 142 yardot átlagolnak ellenük a földön és 5 TD-t nyeltek be futójátékot követően. A hazaiak hiába erősítettek papíron jól az offseasonben, egyszerűen nem akar semmi összeállni. Danny Trevathan meg is sérült a védelemből, támadóoldalon pedig a legnagyobb kérdés, hogy Jay Cutler képes lesz-e pályára lépni (szinte biztos, hogy nem). A Bears gyengébb csapat, mint a Packers volt, azonban az egy félidőnyi alvásra ezúttal is rámehet akár a mérkőzés. Ha a Lions még komolyan gondolja a rájátszásba jutást, akkor ezt kötelező behúzniuk.

 

detchi

 

 Tennessee Titans @ Houston Texans (19:00)

Tennesseeben viszont alakulnak a dolgok. A támadófal annyira összeállt, hogy a Lewan-Conklin duó az egyetlen tackle-páros a ligában, akik legalább 100 passzjáték során védték az irányítót és nem engedtek még sem sacket, sem qb hitet az ellenfélnek. Ez önmagában egy elég decens statisztika, ráadásul a Texans nem számíthat legjobb pass rusherére, J.J. Wattra, így még nem is feltétlen lesz nehéz napja a Titans offense falának és mögötte Demarco Murray-éknek. De bármilyen tehetséges és biztató csapat ez a Titans, a hamvaiból feltámadni vágyó Houston számára nem okozhat problémát a találkozó.

 

tenhou

 

Buffalo Bills @ New England Patriots (19:00)

Az Arizona lesimázása után kedvenc Ryanünkek még a hasánál is nagyobb arca lett és egész héten a Patriots irányítókérdésével vagy éppen magával a csapattal volt elfoglalva. Ha visszatekintünk a múltba, ez sosem jött be, a Pats elleni mérkőzések előtti szájtépését általában az követte, hogy gyakorlatilag bohócot csinált Belichick Ryanből. A legutóbbi 10 egymás elleni mérkőzésükből 9-et a Pats nyert, összességében pedig 4-11-es mérleget tud felmutatni Rexy aktuális csapatával a New England ellen. Egyébként is jobban tenné, hogyha a saját csapatával törődne, hiszen passzjáték nem igazán létezik Buffaloban – a tight end Charles Clay botrányosan játszik, a csapat elsőszámú elkapója, Sammy Watkins pedig újból megsérült. A védelem egész jól muzsikál és a futójáték is vállalhatóan működik, de a Patriots ellen vélhetően ez roppant kevés lesz.

 

bufne

 

Seattle Seahawks @ New York Jets (19:00)

Az biztos, hogy Fitzpatricknek még egy ilyen rossz mérkőzése nem lesz, mint a múlt heti Kansas elleni, azonban most sem lesz feltétlen egy vidám délutánja. A Seattle pass rusha van olyan jó, mint a Chiefsé, a secondaryjük pedig a liga egyik legjobb egysége, így a Marshall-Decker kettősnek sem ez lesz karrierjük legeredményesebb napja. Ugyanakkor a Jetsnek is van egy elég korrekt védelme, a Seattle támadóalakulata pedig finoman szólva sem ejt ámulatba senkit. Wilson ugyan nem szerepel semmiféle sérültlistán, de nem biztos, hogy 100%-os állapotban van, arra pedig emlékezhetünk, hogy a gyenge Miami is egy szoros mérkőzést játszott a Seahawksszal. Ha pedig nekik sikerült, akkor a Jetsnek is sikerülhet. Kevés pontos mérkőzésre lehet számítani.

 

seanyj

 

Cleveland Browns @ Washington Redskins (19:00)

Mindkét csapatnál elindult valami. A Redskins megszerezte első győzelmét a Giants ellen, a Browns pedig eljutott végre addig, hogy saját magukat okolhassák egy vereségért. Pryor óriási színfoltja az egész Brownsnak, aki egyébként még az ujját is levágná Hue Jacksonért. Passzol, fut, elkap, safetyt játszik. Persze be kell látni, hogy a Browns még jócskán le van maradva, akár aktuális ellenfelükhöz képest is, így meglepetés számba menne, hogyha ezúttal is game winning field goal kihagyása miatt vesztenék el a találkozót.

 

clewas

 

Los Angeles Rams @ Arizona Cardinals (22:25)

A Cardinalst jelenleg nem nagyon lehet elhelyezni. Szezon előtt az egyik legnagyobb SB esélyesként tartotta őket mindenki számon, most pedig az NFC West utolsó helyén kullognak, miközben a Rams vezeti a csoportot. Az Arizonánál abban bízhatnak, hogy még egy ilyen homály mérkőzése nem lesz az offense-nek, ugyanakkor most egy még keményebb védelmet kéne megtörniük. És ne feledjük, a Rams tavaly elég csúnyán elpáholta a Cardinalst hazai pályán, elsősorban a remek pass rushnak köszönhetően, ami idén rosszabb biztosan nem lett.

 

laari

 

Dallas Cowboys @ San Francisco 49ers (22:25)

Dak Prescott olyat tesz Dallasnak, amit Tony Romon kívül gyakorlatilag senki nem tudott az elmúlt években. Nyer. Igaz, nem feltétlen ő a sikerek letéteményese, de a liga legjobb falával és az egyik legtehetségesebb futójával az oldalán neki bőven elég csak a biztos dolgokat vállalni mindenféle kockázat nélkül. A Cowboys egyébként úgy játszik kifejezetten jól, hogy Dez Bryant alig csinált bármit is a szezonban: három meccsen összesen 11 elkapást és 150 elkapott yard mellett egy TD-vel rendelkezik. Ilyen statisztikai sort egy első számú elkapó egy meccsen hoz össze (lsd. A.J. Green a Dolphins ellen). Bryant egyébként lábsérülés miatt ismét pár hetes kihagyásra szorul, így nélküle kell megverni az egyébként eddig pozitív csalódásnak mondható 49erst. De bármennyire is keresünk olyan játékelemet, amiben jobb lehet a San Francisco a Cowboysnál , nem igazán találunk, így ismét vereségnek lehet szemtanúja a Santa Clara-i publikum.

 

dalsf

 

Szerkesztőségi tippverseny:

tippversenyeredmeny

 

Bold Predcitions:

 

balentin: A Baltimore eddig átlagban 168 passzolt yardot engedélyezett a szezonban meccsenként. Amari Cooper még sosem szerzett ennyi elkapott yardot egy meccsen, de ezen a héten 168 vagy több elkapott yardot fog jegyezni a Ravens D# ellen.

 

chester: Minden nyeretlen csapat győz, és minden veretlen csapat veszít a fordulóban
(- Eagles a BYE miatt)

 

KGYM: Cody Kessler 3 TD. A Browns részéről az elmúlt 107 meccsen ilyen csak két alkalommal fordult elő.

 

renningan: A Vikings védelme legalább 6 sacket, 2 interceptiont, 2 fumble-t (tehát legalább 4 turnovert) szerez a Giants ellen, miközben nulla ponton tartják az offense-t.

 

leonidasz007: Broncos eddig 127 yardot engedett futásból meccsenként, ami a ligában a 6. legrosszabb. Most 42.7-et se engednek a Tampa ellen, ami a liga legjobb átlaga .

jimboy: Joe Flacco karrierje során még sosem lépte át a 400 passzolt yardot. A hétvégén ezt megteszi és e mellé legalább beállítja karriercsúcsát az egy meccsen passzolt td-ket tekintve (5).

 

katonadani: A Vikings idén nem engedett 76-nál több yardot elkapónak egy meccsen (Tajae Sharpe), most a Giantsből ketten is 100 yard fölé kerülnek.

 

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!