Connect with us

Beharangozó

FK! Preview #8

Kiváló meccsekkel bővelkedő forduló elé nézünk a 8. játékhéten, amiből néhányat a Kandalló Kézműves Pubban nézhettek velünk. Ezekről a találkozókról Leonidasz007 kolléga hozza a szokásosan kiváló irományokat, én pedig (jimboy helyét átvéve a hétvégére) írok kedvcsinálót a többi találkozóra. Mert hogy érdemes lesz őket szemmel tartani, az biztos, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy nem találni konszenzusos picket az alábbi 6 meccs nyerteséről. És ne felejtsétek, az óraátállás miatt most minden meccs egy órával korábban kezdődik magyar idő szerint!

 

previewszeles

 

Kansas City Chiefs (4-2 ) @ Indianapolis Colts (3-4), 18:00

 

Ez a két gárda sosem játszik unalmas meccset ha találkoznak, emlékezhetünk a 2013-as rájátszás találkozójukra, amit 38-10-es Chiefs vezetésről sikerült megfordítani a Coltsnak 45-44-re. Ha ez nem elég indok arra, hogy ezt a meccset megéri megnézni, nézzünk néhány érdekességet.

 

A futójáték szerelmeseinek: Spencer Ware ihletett formában játszik, plusz ugye Alex Smith sem veti meg a nyargalásokat. Hiába nem játszik Jamaal Charles, semmit nem veszít értékéből a Chiefs futóegysége.

A védelmeket kedvelőknek: Aligha a Colts védőjátéka fog nekik izgalmat szolgáltatni, nem erről az egyégről híres Paganoék csapata, ellenben a Chiefs elég masszív védelemmel rendelkezik még Justin Houston hiányában is.

Mert turnover parádé lehet: Andrew Luck imád passzolni, a Colts támadósémája is erre épül. Előtte a támadófal azonban borzalmas, benne van a meccsben a sackek utáni fumble. Másrészről az ellenfélnél ott van az a Marcus Peters, aki 8 meccs alatt 5 interceptiont szerzett már, másodéves létére pedig 22 alapszakasz meccsen 13-at.

A nagy játékok kedvelőinek: TY Hilton ha elkapja a fonalat, akkor meg sem áll 100 yard fölött, ráadásul újra edzésben Donte Moncrief és Phillip Dorsett. A Chiefsnél ugyan inkább csak futójátékoknál számíthatunk 1-1 nagyobb játékra, de néha elsül Alex Smith keze, ahogy a múlt héten is a Tyreek Hillnek adott TD passza után.

 

Hasonló kimenetel lehet, mint a Chiefs múlt heti meccsén, ahol a Coltshoz teljesen hasonló erősségekkel és gyengeségekkel rendelkező Saintst látták vendégül Andy Reidék, ahol Brees egyik passzát lehalászták és visszavittek TD-re, illetve a végén mégis izgulhattak a győzelemért. Most idegenben kicsit más lesz a helyzet, de a szerkesztőségből balentin kivételével mindenki vendéggyőzelemre tippel.

 

kcind

 

Oakland Raiders (5-2) @ Tampa Bay Buccaneers (3-3), 18:00

 

Újabb nagyszerű találkozó, két nagyon ígéretes franchise részvételével, akikben nem csak ez a közös. Személy szerint mindkét csapattal szimpatizálok, tetszik ahogy építkeznek, de mindenki egyetért abban, hogy ennél sokkal jobbak is lehetnének.

 

Mikor hozza azt a formáját a Raiders védelem, ami a nevek alapján elvárható lenne? A tavasz folyamán nagybevásárlást rendezett a Raiders a védelmének megerősítésére, és a drafton is ebbe a szekcióba húztak a pickek többségében, mégsem áll össze a kép, első sorban Ken Norton védőkoordinátornak hála, másodsorban pedig a viszonylag friss egység miatt, Róma sem egy nap alatt épült fel.

Hol az MVP címed Winston? Sokkal többre számítottam tőle a nehéz sorsolás ellenére, a szezon előtti jóslatunkban az MVP címre is megadtam neki a bizalmat, komoly csapatok ellen azonban eddig nem nyújtott maradandó teljesítményt. Márpedig a Raiders egy komoly csapat a mérlegüket látva, ám mégis lehet esélye a fiatal irányítónak egy top teljesítményre.

Meglesz az 1000 total yard? A Raiders iszonyatosan sok yardot nyel be meccsenként, pechükre ráadásul kapják is az olyan csapatokat, akik erre képesek, ez alól a Bucs sem lehet kivétel. Winston karriernapot tarthat, a futójáték Martin nélkül is működik, Derek Carr kiváló formában van, és bővelkedik célpontokkal is, Murray pedig 2 TD-vel tért vissza múlt héten.

 

A Raiders pazar idegenbeli sorozatban van jelenleg, mind a 4 idegenbeli meccsüket megnyerték 2016-ban, kérdés, meglesz-e az ötödik. Remélhetőleg most nem kell az időjárás miatt félbeszakítani a találkozót, noha pont és yardzuhatag várható az égből. A szerkesztőségünk sem tudott konszenzusra jutni, megoszlanak a tippjeink, de összességében a Raiders a favorit.

 

oaktb

 

Detroit Lions (4-3) @ Houston Texans (4-3), 18:00

 

A bombaformában lévő Lions a kétarcú Texanshoz látogat, ahol folytatni kívánja győzelmi sorozatát, a Texans pedig szeretné megőrizni az első helyét a csoportban. Sérülések tizedelik mindkét csapatot, de vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen látni kell.

 

Stafford elit támadósort csinált a Lionsból. Hiába nincs már Megatron, a Lions támadójátéka nem hogy visszaesett, egyenesen jobb lett. Ha Theo Riddick visszatérhet, akkor tovább erősödhet az amúgy sem rosszul teljesítő támadósor.

JJ Watt nélkül nem ugyanaz a Texans front7, de Jadeveon Clowney játéka biztató, noha ez a “látványos” statisztikákban nem is látszik. A harmadéves játékost egyre többször látjuk DE pozícióban, ami szinteket javított a teljesítményén, a Lions fala ellen azonban nem lesz könnyű dolga.

Mi lesz veled Osweiler? A Broncos elleni zakó után erős kritika érte a teljesítményét, ám ha van védelem, aki ellen javíthat, az a Lions egysége. A Texans támadósorának viszont rossz hír, hogy Lamar Miller játéka a meccs előtt dőlhet el valószínűleg.

Mennyire lesz képes visszafogni Staffordot a Texans secondary? Passz elleni védekezésben a legjobbak között vannak O’Brienék, most egy igazi kihívás elé néznek.

 

Szerkesztőségünkben 5-4 arányban a Lions győzelme nyert, a találkozó is ilyen szoros lehet az előzmények alapján.

 

dethou

 

New England Patriots (6-1) @ Buffalo Bills (4-3), 18:00

 

Bill Belichick és a Patriots játékosok fejében még elég erősen ég a 4. fordulóbeli nullázás emléke, és vélhetően Rex Ryan Collgate vigyoráról álmodnak rémeket. Természetesen ezen változtatni szeretnének, amire az alábbi módon lesz lehetőségük.

 

Brady azért nem Brissett. Teljesen más Patriots támadósort kell ezúttal levédekezniük, ahol minden hadba fogható célpont egészséges, és egyszerűen nem jut mindenkire embered. Blountnak és White-nak hála pedig a futójáték és a futóknak való passzok is új dimenziót nyitnak a már így is félelmetes támadóegységben.

Meg kell ölni a futást. A Bills Shady McCoy vezetésével igen erős a futásokban, viszont most minden jel szerint nélkülözniük kell a kiváló running backet. Gillislee lehet az első számú futó, plusz Tyrod Taylor is hozhat pár yardot a konyhára.

A légiveszélytől nem kell tartani, elég csehül áll a Bills elkapó fronton. Ha Robert Woods nem lesz egészséges, és a múlt héten igen komoly ütést benyelő Marquise Goodwin sem tudja vállalni a játékot, akkor a Justin Hunter – Brandon Tate kettősnek kell terrorban tartania a Pats secondaryt. Nem fogják.

A Bills csak a védelmében bízhat. A támadósor legfőbb elemei hiányozni fognak, így kénytelen lesznek védőoldalról megfogni a Patriotsot, kettőt és könnyebbet, gondolhatnánk. Pár játékos élete formájában játszik, de ez sem biztos, hogy elég lesz Gronkék ellen.

 

Az esélyek azt mutatják, hogy Bradyék mészárlást rendeznek, és mi is erre számítunk warwolfot kivéve.

 

nebuf

 

New York Jets (2-5) @ Cleveland Browns (0-7), 18:00

 

Két totálisan széteső csapat találkozik, akik már inkább 2017 felé kacsintanak, mintsem az idei reményekre. A Browns van szorultabb helyzetben, de a Jets sem büszkélkedhet.

 

Geno Smith IR-re került, így visszakapta Fitzpatrick a kezdő pozíciót, noha nem volt túl őszinte a Jets ajándéka számára, de hát inkább ő, mint Petty vagy Hackenberg. A Ravens ellen aratott győzelem talán felviheti a csapatmorált, ami jelenleg a béka segge alatt van New York zöld felén.

A túloldalon is az egyik probléma az irányító kérdés, ugyanis sorra dőlnek ki Clevelandben az amúgy sem elit QB-k. Idén már 6 irányító adott legalább egy passzt a Brownsban, ami NFL rekord. Friss riportok szerint Josh McCown újra játékra kész, ez egy fokkal több reményt jelenthet a Browns győzelmi esélyeinek.

A Jets front7-je igazi vérengzést rendezhet a Browns ütött-kopott támadófalán, habár a secondaryvel még a Browns ellen is bajban lehetnek. A passzok lehetnek a Browns egyedüli esélyei a 0-7-es mérlegük kozmetikázására, minden más a Jets mellett szól.

 

Kétségtelenül nem ez lesz a forduló rangadója, de aki kicsit is szorít a Brownsnak, azoknak most van a legjobb lehetőségük arra, hogy egy esetleges győzelmet láthassanak Hue Jacksonéktól. A szerkesztőségünkből is van már egy támogatójuk, a többiek szerint nem lesz tündérmese.

 

nyjcle

 

Philadelphia Eagles (4-2) @ Dallas Cowboys (5-1), 01:30

 

Az óraátállásnak hála nem kell annyit virrasztanunk a SNF-ért mint korábban, ami látva a két résztvevő csapatot, egyáltalán nem baj, sőt! Az egyik leginkább várt meccs lesz az NFC East rangadója, méghozzá ezért:

 

– A két csapat közös múltja több mint 100 meccset számlál már, azonban most először fordulhat elő, hogy két újonc irányító néz szembe egymással. Wentz egy kisebb gödörben van most, de nehéz ellenfelek ellen kellett játszania, Prescott pedig pihenőhétről érkezik.

A line of scrimmage-en dőlhet el a találkozó. A Cowboys ligaelit támadófala az Eagles bombaerős front7-je ellen kell megvédje az irányítóját és helyet csinálnia Zeke Elliott futásainak. Fordított felállásban már nem annyira izgalmas a helyzet, bár Lane Johnson távollétével gyengült az Eagles támadófala, ez reményt adhat a ‘Boyz D-Line-nak.

Dez Bryant a hírek szerint visszatérhet a pályára, és állítólag a limitált snapektől sem kell tartania. Kérdés, mennyire működik a kémia közte és Prescott között, mert bár az előszezonban sima volt, élesben már közel sem. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy csak csaliként lesz fent a pályán, és csak minimális labdát kap.

– A Packers ellen megmutatta a Dallas, hogy hiába nem áll pazar nevekből a védelem, azért nem is esnek össze egy Aaron Rodgers vezette támadósortól sem, így Wentz és az Eagles offense semlegesítésére is lesznek ötleteik. A támadófal szétesése erősen visszavetette a philadelphiai támadósort, de múlt héten sem ők hozták a győzelmet a Vikings ellen, ez könnyen megtörténhet a vasárnap esti rangadón is.

 

Végletekig izgalmas találkozóra számítunk, ahol a tippjeink nem teljesen fedik a valóságot, hiszen rengeteg dilemmát okozott a győztes megtippelése. Mivel két szerkesztőnk csapata is érdekelt, ezért twitteren nyomon követhetitek szájkaratéjukat az #fknfl hashtag (és a @Daniel_Katona és @balentin91 felhasználónevek) alatt, és természetesen ti is beszállhattok a szócséplésbe!

 

phidal

 

Szerkesztőségi tippverseny

 

Új első helyezettünk van, balentin igen pazar 7. fordulós tippjeinek köszönhetően átvette a vezetést a szerkesztőségen belül. Rowi kollégánk pedig épp hogy 50% feletti mérleggel rendelkezik, de innen szép nyerni!

 

tv

 

Bold predictions

 

balentin: A Denver passz elleni védelme idén eddig átlagban 175 yardot és 0,6 TD-t engedett meccsenként és a legtöbb is “csak” 267 yard volt, melyet Matt Ryan ért el ellenük. Philip Rivers most legalább 3 touchdownig és 350 yardig fog jutni a Mile High Stadiumban.

 

chester: Cam Newtonnak 441 passzolt yard hiányzik a 20 ezres mérföldkőhöz, ezt a Cardinals ellen megdobja.

 

KGYM: A Bears O eddig összesen 9-szer adta el a labdát 7 meccs alatt, nyolcadik héten 9- szer teszik ezt meg a Vikings ellen.

 

renningan: A Lionsnál gyakorlatilag nem maradt épkézlább védő, ez pedig a Houstonban gyengén játszó Osweileren is meglátszik. Idén 269 yard volt a legtöbb tőle, most a Lions védelem ellen 500 passzolt yardja lesz

 

rowi: Mikor máskor, de Jimmy Graham pont most fog karrier napot tartani, ez 179+ yardot és legalább 1 TD-t jelent a Saints ellen idegenben.

 

Leonidasz007: A Bills idegenben lenullazta a Patriotsot, most a New England visszaadja a kőlcsönt és a Bills jól müködő futógépezetét amely 152 yardot tesz meg atlagban meccsenkent, de 65 yard alatt sose maradt most max 64 yardon tartja.

 

jimboy: Alex Smith legfeljebb feleannyi passzkísérletből legalább kétszerannyi yardot passzol, mint Andrew Luck

 

katonadani: A legtöbb passzkísérlet valaha egy meccsen 112 volt (Patriots-Vikings, 1994, Bledsoe és Moon), most a Packers@Falconson Rodgers és Ryan ennél többször fog passzolni.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!