Connect with us

Játékos Portré

Namaste!

2013-at írunk, ekkor kezdődött el kibontakozni az életemben az NFL-mánia. Egy nagyon kedves ex-gimnazista barátommal beszélgettünk az amerikai fociról, aki szintén nem sokkal előttem lett eme sportágnak a rabja. Felvetődött bennem a kérdés, ami minden csapatsport esetén megfogalmazódik bennem, miszerint ha választhatna, milyen mezt venne magának. Texans szimpatizánsként nem is választhatta volna magának más csapat mezét mint a houstoni gárdáét, a mezszám pedig a 23-as lenne, hiszen ezen a napon született. Ez volt az a pillanat, amikor először találkoztam Arian Foster nevével.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

foster 3

 

Út a profi liga felé

 

Foster a New Mexico-i Albuquerque városában látta meg a napvilágot 1986. augusztus 24-én, és itt is nőtt fel egészen 2002-ig, amíg a szülei válását követően édesapjával átköltözött San Diegoba. Az új lakhely új középiskolát is eredményezett számára, a Mission Bay Senior High School növendéke lett, ahol kezdetben linebacker poszton játszott, majd később tették át running back pozícióba. Ez olyannyira jó húzásnak bizonyult, hogy 2003-ban megválasztották a San Diego Union-Tribune’s All-San Diego Western League év játékosává. 2500 oka volt erre a bizottságnak, ennyi scrimmage yard fűződött a neve mellé 24 TD társaságában. Hogy ne maradjon több elismerés nélkül, a PrepStar nevű, jövőbeli foci és kosárlabda tehetségekkel foglalkozó internetes magazin az All-West Region álomcsapatába választotta, valamint az All-California Interscholastic Federation díját is elnyerte.

Foster a University of Tennessee egyetemen kezdte meg college karrierjét, ahol redshirt évének kezdetén még csak harmadik számú RB volt a csapatban. A bemutatkozása viszont elég ütősre sikerült, Gerald Riggs sérülése miatt a Vanderbilt ellen kapott lehetőséget, ezt 268 totál yarddal és 2 hatpontossal hálálta meg, ami az egyetem történelmének 3. legjobb egyéni statisztikája volt a poszton. Természetesen egy ilyen teljesítmény kezdőt ért, ezt egyetemi évei során nem is engedte ki a kezei közül. Ám ekkor sötét felhők kezdtek gyülekezni hősünk feje felett.

 

Egyetemi évek és a draft

A második, úgynevezett sophomore szezonja a normális kerékvágásban zajlott, amikor előjött az a probléma, ami a későbbi karrierjére is rányomta a bélyeget: a sérülések. A 2006-os szezont szinte végig limitáltan, sérülésekkel tűzdelve nyomta végig, két meccset ki is kellett hagynia emiatt. Nem csoda, hogy végül csak 587 yarddal zárta a szezont. A focin kívüli életében sem volt minden rendben, 2006. november 4-én egy éjszakai bárban két csapattársával együtt egy verekedésben vett részt, amiért le is tartóztatták rendbontás és fiatalkorú alkoholfogyasztás vádja miatt. Hogy feltegye a koronát a pocsék évére, a szezon végi Outblack Bowlt a Penn State ellen többek között az ő fumble-jének köszönhetően vesztették el, az ellenfél red zone-jában elejtett labdát 10-3-as Tennessee vezetésnél Tony Davis vitte vissza TD-re, 10-10-re mentve az állást.

Arian-Foster-Took-Money-Tennessee

 

Junior szezonjában, immár teljesen egészségesen vissza is kapta a kezdőpozícióját, amit 1193 futott yarddal és 12 futott hatpontossal honorált, egyetemi karrierje legjobb számait produkálva. Kell-e ennél jobb ajánlólevél egy draftra készülő játékosnál? Sok szakértő a 2-3. körre várta Fostert a 2008-as játékosbörzén, ám edzője, Phillip Fulmer kérésére mindketten megkezdték utolsó szezonjukat a Tennessee egyetemen, Foster esetében azonban ez óriási hibának bizonyult. A baj forrása az újabb OC csere volt, Dave Clawson személyében új offense séma is érkezett, ami a futók rotációján is alapult. Hogy nem egyszerű az élet, később már kényszerből kellett limitálni a snapszámait, hiszen térd és combsérülés miatt nem lehetett túlerőltetni a játékát. Ezen körülmények egy 849 futott yardos, 6 futott TD-s szezonban manifesztálódtak.

A felé irányuló kritikák is egyre hangosabbak lettek a közelgő draft előtt, személyiségi és technikai hiányosságokat vetettek fel nála a játékosfigyelők. Ellenkezőjét a Combine-on nem tudta bizonyítani, hiszen sérülés miatt nem tudott részt venni, helyette az egyetem Pro Day-én mutatta meg magát a nagyközönségnek. A 2009-es classban a korábban második körre várt sztárjátékos csak a 24. helyre lett rangsorolva running backek között, ami nagyjából 5-6. körre saccolta az értékét. Végül draftolatlan újoncként került a ligába, miután a sok kérő közül a Houston Texans szerződésajánlatára mondott igent.

 

Semmiből az elitbe

Sok draftolatlan játékos sorsának megfelelően, Foster karrierje is úgy indult, hogy sokadik számú opció volt a posztján, ráadásul szeptember 6-án a gyakorlócsapatban találta magát. November 17-én az aktív csapatba került, ahol a special teamben számítottak rá, majd – a sors iróniájaként – pont a Tennessee Titans ellen mutatkozott be november 23-án az NFL-ben. Az első TD-re sem kellett sokat várnia, december 27-én a Dolphins ellen sikerült egy 17 yardos futott TD-t szereznie. Foster története azonban nem itt, hanem január 3-án, a Pats ellen kezdődött: élete első kezdőként megvívott meccsén 20 kíséreltből 119 yarddal és 2 TD-vel tette le a névjegyét a profik között. Természetesen a 2010-es szezonban már nem Steve Slaton volt a Texans első számú futója, Foster számára innentől nem volt megállás a friss franchise legjobb futójává válásának útján.

mag_foster_117

 

Ennek megfelelően a következő 3 szezonjában óriási pusztítást végzett az ellenfelek védelmei ellen. 1421 futott yardos átlagot tudott produkálni ezen időszak alatt, megfejelve évi ~14 TD-vel, átlagban(!). 40 meccs kellett neki az 5000 scrimmage yard eléréséhez, ezzel 3. az örökranglistán. Nem meglepő módon mindhárom szezon Pro Bowl részvételt, és ami még fontosabb, 3 All-Pro részvételt jelentett két 1st team és egy 2nd team jelölés formájában. A 2010-es szezonban ő volt a legjobb futó a ligában, 1616 yarddal elnyerte a Rushing Title-t, azaz a legtöbb futott yardért járó elismerést, ráadásul 2220 scrimmage yardnál többet egy undrafted játékos sem ért el azelőtt a ligában. A páratlan szezonok jövedelemben sem maradtak el, 2012 márciusában egy 5 éves, 43,5 millió dollárt tartalmazó szerződéshosszabbításra írta rá a nevét.

A 2013-as szezonra viszont újra előjöttek a már egyetemi éveit is keresztbe tevő sérülések, ezúttal a háta sérült meg még az alapszakasz kezdete előtt. Nem volt teljesen alkalmas a játékra, mégis megpróbálták a játszatását, ami az első 8 héten össze is jött, bár erősen limitálták a snapszámait. A 9. játékhéten ért számára véget a szezon, amikor a Colts ellen már nem bírta a háta, és le kellett cserélni. A szezon eredménye 542 futott yard és egy ágyékműtét lett, és bár Foster így is játszani akart, a sikeres felépülés érdekében a műtét elkerülhetetlen volt. Mi sem bizonyítja jobban, hogy 2014-re visszatért, és újra régi önmagát idézve 1500 totál yard fölött zárt (1573) és összesen 13 TD-t szerzett, habár több kisebb lábsérülés is hátráltatta, valamint az ágyéka továbbra sem volt rendben. Olyannyira nem, hogy a 2015-ös preseasonben az ágyéka miatt a maródiak listájára került, amiért a teljes preseasont és az alapszakasz első 3 meccsét kihagyni kényszerült. 4 hétig bírta sérülés nélkül, a Dolphins ellen Achilles-ín szakadás miatt IR-re kellett helyezni, ezzel véget ért számára a 2015-ös szezon.

 

Egy korszak vége

arian-foster-andre-johnson-nfl-indianapolis-colts-houston-texans-850x560

 

A megannyi sérülés és a 29 éves életkora megpecsételte a sorsát, ugyanis a Houston Texans a 2016-os free agency piac nyitása előtt kivágta a franchise legeredményesebb futóját. Sokáig nem talált új kérőt, de miután sikeres volt a rehabilitációja, a Miami Dolphins megkínálta egy egy éves szerződéssel. Foster azzal kezdte dolphinsos karrierjét, hogy a Colin Kaepernick “mozgalomhoz” beállva térdelt az amerikai nemzeti himnusz alatt a Dolphins előszezon meccsein.

Mindössze négy találkozón lépett pályára, ám pechére ekkor robbant be a “Jay Train”, azaz Jay Ajayi bakc-to-back 200+ yardos meccse, előbb a Steelers (207 total yard), majd a Bills (216 total yard) ellen, ezzel kiszorítva Fostert a kezdőből. Hogy ezért vagy sem, de a Bills elleni meccs másnapján váratlanul bejelentette visszavonulását, amivel egy korszak lezárult.

 

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!