Connect with us

Összefoglaló

Láttál már öt perc alatt öt turnovert?

Igazi bunkerharcot láthattunk az Eagles-Vikings meccsen, Los Angelesben érik Goff kezdése, Derek Carrnak még egy kávéra is volt ideje a fala mögött, Kaepernicknek pedig biztos nem a hajában rejlik az ereje.

 

NYG@LA 17-10

 

Én őszintén nem vártam, hogy a Rams zsinórban a harmadik meccsét képes elveszíteni egy Q4 Keenum-interceptiönnel, de sikerült. Négyet dobott, de minden bizonnyal az utolsó volt a legfájdalmasabb, a pihenő után pedig egyre valószínűbb, hogy indul a GOFF TRAIN! SIHUHÚ!

 

nygiants1

 

Jeff Fishernek valóban nem jó a 7-9, ahogy ezt a Hard Knocksban is hallhattuk, valójában a 8-8-ra utazhat. Keenum nem volt olyan rossz, mint a számai mutatják, 3 INT a 4-ből nem az ő hibája volt. A fal nem képes Gurley-nek blokkolni, és ugyan elképesztő elkapásokat láttunk Britt részéről, ez így egyszerűen nem elég, még a brutális védőfal mellett sem. Ogletree is kimagaslott, és az egész védelem csak 6 pontot engedett a támadóknak még Johnson nélkül is.

 

Na de állj. Ha 17 pontos lett a meccs, hogy szerezhettek hat pontot a támadók? Hát ugye volt egy Gould-féle mezőnygól, két extra pont, és volt egy MOTHAFUCKIN’ LANDON COLLINS! Hát atyaég mit művelt ez a csávó, mindig jókor volt jó helyen. Két interceptiont hordott vissza 62 yardra, ebből az egyiket 6 pontra. Ez már önmagában elég lesz, hogy számtalan fantasy-meccset hozzon egyedül, de még nyolc szerelést is bemutatott, teljessé téve a napot. A támadókról szinte nem is érdemes szót ejteni, nagyon nem találja a helyét Manning a snap után, így OBJ és Cruz is 60 yard alatt maradtak.

 

MIN@PHI 10-21

 

Azt azért várhattuk, hogy egy turnover-csata lesz a két defense részéről, na de ennyire? A támadósorok mindkét csapat részéről matyiztak csak a pályán, amíg a védelmek odavertek. A Vikes és az Eagles 1 és 2 támadó turnovert vesztetett a mérkőzésig, itt pedig 4-4-et hoztak össze, ezekből ötöt öt perc alatt. Félni azért nem kell, egyik csapat részéről sem. Az Eagles számára nehéz sorsolás következik, de ha ennyire fel tud pörögni továbbra is a DEF, az kipótolhat kényelmesen hiányosságokat. A Vikes részéről pedig látszik, hogy valójában az O-fal kritikus, ennek megoldásával nem lenne ordító gond a csapatnál – igaz ezt a legnehezebb megoldani.

 

Carson Wentzet második hete tartják borzalmas staton a védelmek. 138 yardot passzolt, 1 TD 2 INT, viszont nyomás alatt borzalmas volt, és megjelent nála a rookie-kra jellemző labdabiztossági probléma (3-as coverage megcélzása hosszú passzal). A fala még a keveset rusholó Vikes ellen is jól tartotta magát, viszont a támadósor egésze nem tudott komolyan mozogni, ez meg is látszik Wentz értékein. A védelem – ahogy várható volt – felzabálta a Vikings támadófalát, ahol Long még nem találja a helyét, a secondary viszont több sérülést is benyelt a meccsen, de szerencsére ezt a hiányosságot már a scrimmage-nél pótolta a front seven. Grahammel az élen azt lehet mondani, hogy ez a védősor így nagyon profi, nem kell megijedniük jobb támadóktól sem, és nincs minden veszve a sorsolással.

 

minnesotavikingsvphiladelphiaeaglesvr9ub4cycv9l1

 

Bradford visszatért Phillybe, és jól elagyabugyálták. 19 ütést szenvedett el, 6 sack mellett. Pontosan dobált, nem vétett hülye hibákat – de látványosan előjött a probléma, hogy ha a speciális egység nem szerez jó pozíciót, akkor egy ilyen szarhalom fal mögött túl nagy a kockázati tényező, a futások meg egyenesen borzalmasak voltak, és nyomás alatt Bradford sem játszott jól. A védelem az egyik legjobb meccsét játszotta, 15 ponton tartották a támadójátékot még a megszokott tackle box-túltöltés hiányában is, viszont a 4 támadó turnovert ők sem tudták kipótolni – pláne nem azt, ami a red zone-ban született.

 

OAK@JAX 33-16

 

A kezdeti szenvedés után a Raiders lesimázta a meccset, a Jaguars négy perccel a mérkőzés vége előtt találta csak meg a célterületet.

 

Carr jellemzően rövid passzokkal operált, a JAX secondary (kifejezetten Ramsey) hosszabb távon ki tudták venni az elkapókat a játékból. Mindkét csapat 334 yardot tett meg a pályán, a Jaguars támadósora viszont 3 turnovert is elvesztett. A Raiders fala megmutatta, mitől hívják Carr Insurance-nek, 38 dropbacken 1 hit és 6 siettetés a JAX front seven eredménye, amivel Penn és bandája bődületesen sokat tett hozzá játékhoz. A védelem kicsit jobban összeállt, működni látszott a pass rush és a coverage is, a futókat is rendesen megfogták, a végén még lehet valami ebből a gárdából.

 

oaklandraidersvjacksonvillejaguarsag-7ip9nz4il1

 

Bortles játéka tele volt hibákkal, rosszabbul játszott, ha nyomás nélkül gondolkodhatott. Bortles értékelhető teljesítményének hiányában sajnos a támadósor sem tudott elmenni a falig, ez meg is látszott a labdamozgatás képtelenségében. A védelem viszont látványosan ügyes volt az engedett TD-k ellenére is. Ramsey a kiállításáig (ami Jacksonnal is megtörtént) egy darab incomplete labdán tartotta Coopert, aki Ramsey kiállítása után viszont 4/4/29 lett hirtelen. A LB-sor nagyon bevadult, Poslusznyval az élen, nagyon szép passz- és futásvédelmi pillanataik voltak.

 

TB@SF 34-17

 

Kifejezetten aggódtam, hogy ezt a meccset elvállaltam, de nem kellett csalódnom Chip Kellyben.

 

A Tampa 14 pontos hátrányból fordított, Rodgers és Evans a hátukon vitték a nyomás alatt döcögő Winstont. Ha viszont nem volt nyomás, meglendült az az ostor, és Winston kimagasló teljesítményt nyújtott (13/16/144/3TD). Bowman hiányát nehéz pótolni, 249 futott yardot parkoltak a Frisco arcába. A Tampa nem hozta annyira a tavalyi elit futásvédelmét, kapott is 160 yardot, viszont 143 passzolt yardon tartott egy rozsdás Kaepernicket, akivel a front seven ott cicázott a fal mögött, ahol csak akart.

 

1601023_bucs_49ers1675_bay1181

 

Kaepernick nem játszott fényesen, és mivel Carlos Hyde is kiült, nem volt valódi futásveszély az irányítón kívül. Ennek meg is lett a böjtje, nem tudták felszabadítani a pálya mélyét, az elkapók nem jutottak lehetőségekhez. A védelem túl sokat engedett, egyelőre nem látni, hogy lesz ebből értékelhető szezon – már ha lesz.

 

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!