Connect with us

Összefoglaló

Flúgos futam Washingtontól Miami-ig

Sikerült kész őrültek házát kiválasztanom a forduló megkezdése előtt összefoglaló gyanánt, ám nem bántam meg. Akadt köztük meglepő végeredmény is, illetve nem várt egyének előtérbe kerülései. Az NFL Flúgos Futamának első állomása maga a főváros lesz, onnan délre vesszük az irányt, és New Orleansig meg sem állunk, és elég sokat fogunk itt időzni. Következő állomásunk északon található, Detroit városában, majd a célvonalat a napfényes Miamiban szelhetjük át.

 

flugos-futam

 

Philadelphia Eagles 20 – 27 Washington Redskins

 

Zsinórban második mérkőzését vesztette el a Philadelphia Eagles a nagyszerű kezdés után, a Washington Redskins pedig pont a csoportrivális ellentettje, és a borzalmas kezdés után ez volt a harmadik egymás után aratott győzelme. Izgalmasan alakul tehát az NFC East, ha már a meccsben nem volt sok izgalom. Aki csak az első félidőt látta csak, ők egy nagy pontzuhatagnak lehettek részesei, összesen öt touchdown született az első két negyedben, a második félidőben csak mezőnygólokat láthattuk. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

 

Az Eagles leginkább azt bánhatja, hogy nem uralták a line of scrimmage-t a labda egyik oldalán sem. Az eddig kiválóan működő támadófal 5 sacket engedett a fővárosiaknak, a védőfal pedig alig helyezett nyomást Kirk Cousinsra, ráadásul a futásokat sem sikerült semlegesíteni. Az eddig nagyszerűen játszó Carson Wentz ezúttal nem tudott csodát tenni, a teljes Eagles offense csődöt mondott, a két TD is a védelemnek és a special teamnek volt köszönhető. Wendell Smallwood a 2016-os NFL szezon első kickoff return TD-jét szerezte meg, Malcolm Jenkins pedig Cousins Vernon Davisnek szánt labdáját halászta le, és vitte vissza TD-re, ezzel a két akcióval sikerült egyenlíteniük.

 

 

A Redskins viszont nagyszerűen tartotta fel az Eaglest, 7 yard híján 500 yardot toltak le a Sasok védelmének a torkán. A futások sikeressége volt a kulcs, összesen 230 yard jött össze a földön, amiből Matt Jones egymaga 135-öt vállalt, egy TD-vel megspékelve. Cousins a már említett pick sixe mellé két TD passzt is kiosztott, az elsőt Jamison Crowdernek, a másodikat pedig a Jordan Reed agyrázkódása miatt a csapatba kerülő Vernon Davisnek. A védelem ugyan nem szerzett labdát, de mindössze 239 total yardot engedélyeztek az Eaglesnek, hála a front7 zseniális teljesítményének.

 

 

A csoport állása ezzel nagyon érdekessé alakult, az Eagles csak a bye weekje és a a zsinórban elszenvedett két veresége miatt egyelőre csak harmadik a csoportban, hiszen a Washington zsinórban négyet nyert, és ne feledjük el, hogy a Giants is zárkózik rájuk. Az Eagles a jövő héten a még veretlen Vikingst fogadja, a Redskins pedig a Lions otthonában folytatná győzelmi szériáját.

 

 

Carolina Panthers 38 – 41 New Orleans Saints

 

Egy simán induló találkozóból egy végletekig izgalmas csoportrangadó lett. Akik a védelmek szerelmesei, nekik csalódniuk kellett, de az izgalmak talán kárpótolták őket. 79 pont, több mint 900 yard esett a találkozón, ahol a Panthers alighanem eltemetheti a szezonját, a Saints viszont kezdi menteni a menthetőt.

 

A Panthers az első félidőben egy totálisan szétesett csapat benyomását keltette, hiszen 21-0-ra is vezettek a Szentek, Newton el is adta a labdát a Saints endzone-jában, a védelem pedig tavalyi önmagát keresve kapta be a yardokat Breestől. A második félidőre aztán magára talált a Panthers, és sikerült szorossá tenniük a találkozót. Newton és az offense magára talált, Jonathan Stewart futásai is ültek, ráadásul Brees passzát is sikerült leszedni a levegőből, a momentum tehát a Panthers kezében volt, és sikerült is visszajönni a Saints nyakára.

 

 

De hogy valami nincs rendben a Panthersnél, az az egyenlítést érő TD után kihagyott mezőnygól biztosította. Graham Ganonak nem először remegett meg a lába a szezonban, talán rajta érezni leginkább a mentális összeomlást. De az élet és a támadósor úgy hozta, hogy ismét sikerült felállni, ám ezúttal egy kétpontos kísérlettel próbálkoztak, sikeresen. A védelemre azonban idén nem számíthat úgy a Panthers mint tavaly, a Saints pedig egy mezőnygóllal megnyerte a találkozót. Ezzel a vereséggel a Panthers a Super Bowl után 1-5-tel kezd, ez rajtuk kívül csak egy csapatnak sikerült: a 2004-es Carolina Panthers.

 

Drew Brees ellen amúgy is nehéz védekezni, bárkinek fel tud pakolni 3-4-500 yardot, főleg ha ad neki a gép – és ha olyan botrányos secondary jön vele szembe, mint amilyen a Panthersé. Coby Fleener először mutatott életjelet magáról, egy futott (!) és elkapott TD-vel vetette észre magát a találkozó során. Brandin Cooks ha nem is 300 yardot szerzett, de ezúttal ő volt a fő felelős a Panthers alázásának, 173 yardot és egy TD-t szerzett, ami viszont igen szépre sikeredett.

 

 

A védelemről sokat nem lehet mondani, a Saints egysége a liga végébe tartozik, és ezt ma sem hazudtolták meg, főleg a második félidőben, amikor a Panthers rohamosan jött fel. Viszont amíg Drew Brees az irányító, addig emiatt nem kell annyit aggódni. Ma is 465 yardot osztott szét a célpontjainak, 4 TD 1 INT arányban, a Saints legjobbja még mindig.

 

A Saints a győzelmével megelőzte a Pantherst, így tapadnak a Bucsra a győzelmeket illetően, a Panthers viszont óriási pácban van. 1-5-ös mérleggel állnak a csoport utolsó helyén, ráadásul mindhárom csoportriválisuktól vereséget szenvedtek, ezzel gyakorlatilag a playoffról is lemondhatnak. Jövő héten bye weekre mennek, ott össze lehet szedni a csapatot egy huszáros hajrára, a Saints pedig a Chiefshez látogat.

 

 

Los Angeles Rams 28 – 31 Detroit Lions

 

Igazi adok-kapok találkozó volt, amit az egyik csapat lépett, arra a másik ugyanúgy válaszolt, így annyi volt a kérdés, kié lesz az utolsó szó. Nos, ez a hazai együttesé volt végül, akik egy field goallal megszerezték a vezetést, és zsinórban másodjára egy game winning interceptionnel megnyerték a találkozót.

 

A Lionsnál a támadósor újra a ligaelit formájához kezd közelíteni. A támadófal mindössze egy sacket engedett a félelmetes (és sérülésekkel tizedelt) Rams front7 ellen, azt is a találkozó legvégén. És ha már sérülések, abból a detroitiaknak is osztott a gép rendesen. Ameer Abdullah már a szezon elején kidőlt, de erre a találkozóra az ihletett formában lévő Theo Riddick sem állt a rendelkezésére. A mérkőzés előtt az is kiderült, hogy Dwayne Washington sérülése sem jött helyre, így a frissen igazolt Justin Forsett került rivaldafénybe – amíg meg nem sérült ő is. Ezzel Zack Zenner ölébe hullott a Lions futójátéka, amit a maga módján meg is hálált. Golden Tate is reaktiválásra került, a mai meccsen több yardot szerzett mint az előző 5 találkozón összesen.

 

 

A támadósor alapja pedig ki más lenne, mint Matthew Stafford, aki ezúttal is vigyázott a labdára, 270 yardja mellé 4 TD passz került kiosztásra. Kicsit hasonló a helyzet mint a Saints esetében, a támadósorral semmi gond nincs (jelenleg), a védelem azonban rászorulna a foltozásra. Ziggy Ansah visszatért, de nem volt tényező, egy tackle fűződik mindössze a nevéhez, nélküle nincs pass rush. A linebacker sorból is hiányzik egy DeAndre Levy kaliberű játékos ahhoz, hogy ez a front7 veszélyt jelentsen az ellenfelekre. De ez nem gátolta őket abban, hogy meglegyen a második győzelmük zsinórban, amivel még beleköphetnek a rájátszásért folyó harcba.

 

A Rams idén folytatja felemás produkcióját, egyszer simán kikapnak, egyszer meg underdogként leoktatják ellenfelüket. Case Keenum varázsütésre jó irányítóvá avanzsált a találkozóra, és felállította a Rams rekordját a legtöbb sorozatos sikeres passzal, szám szerint 19 passzkísérlete lett pontos. Kenny Britt személyében egy asszisztenst is előhúzott a cilinderből (136 yard, 2 TD), aki gyakorlatilag bármit elkapott amit felé dobtak.

 

 

Todd Gurley nem hozta azt a teljesítményt, amit a fantasy tulajok Rams szurkolók vártak volna a Lions futás elleni védelme ellen, 14 kísérletből 58 yard jött össze neki a földön. Viszont ami nála is nagyobb csalódás volt, az a Rams védelme, még ha Robert Quinn éppenséggel nem is volt a pályán sérülés miatt. 1 sacket szereztek Aaron Donald lévén, labdát viszont kerek nullát. És amint azt a mérkőzés végi Lions interception mutatta, ezt a meccset az ilyen megmozdulások dönthették el, ez pedig Staffordéknak jött össze.

 

A Rams ezzel a nyakára húzhatja a hétfőn játszó Cardinalst, viszont a Seahawks meglépett tőlük, nagyon izgalmasan alakul eddig az NFC West. Jövő héten a rams a Giants együttesét fogadja, a Lions pedig a Redskins gárdáját.

 

 

Pittsburgh Steelers 15 – 30 Miami Dolphins

 

A Miami feltörölte a gyepet a Pittsburgh-gel.

 

mardel

 

Na jó, ezúttal nem hagyjuk ennyiben a találkozót, pedig bőven megállná a helyét. A Dolphins tökéletesen kontrollálta a találkozót, okosan építettek a Steelers sérülései okozta hiányosságokra.

 

A Steelers a futás elleni védekezéséről híresült el az utóbbi időkben, erre Jay Ajayi felpakolt egyedül 204 yardot a táblára lábon. Nagyon okosan tartotta kézbe a mérkőzést a Dolphins, Tannehill az utóbbi idők gyenge játéka után mindent megtett, hogy vigyázzon a labdára, és ez össze is jött, interception és fumble nélkül hozta le a találkozót. Igaz, TD passza nem volt, de ilyen futójátékkal nem is kellett fölös kockázatot vállalnia, így is összehozott 252 passzolt yardot. Pedig a kicker, Adam Frank tett arról, hogy izgalmas legyen a találkozó, két mezőnygólt is kihagyott, ám a 2. negyedtől kezdve nem volt kérdés, ki húzza be a találkozót.

 

 

De hogy miért a 2. negyedtől? Mert Big Ben ekkor sérült meg, és a félidőben már nem is tért vissza. Azt meg már tavaly láttuk, hogy milyen a Big Ben nélküli Steelers offense, még akkor is, ha Antonio Brown vagy Le’Veon Bell is a pályán van, most sem tudtak csodát tenni. Big Ben hiába tért vissza a második félidőre, a Dolphins nagyon okosan játszott az órával, a védelem meg amikor erőt kellett demonstrálni, akkor odatette magát, Roethlisberger 2. interceptionje után gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés.

 

 

Hozzá kell tenni, hogy a sikeres Dolphins futások kulcsa két Kohász kulcsjátékos kiesése volt, hiszen sem Cameron Heyward, sem Ryan Shazier nem tudott pályára lépni, akik gyakorlatilag a Steelers pass rushának és futás elleni védelmének alapkövei, meg is látszott a hiányuk a 222 bekapott futott yardról és a 0 sackről.

 

Mivel mindegyik AFC North béli csapat vereséget szenvedett, így a Steelersnek sem fáj annyira ez a pofon, és megtarthatták első helyüket a tabellán, a Dolphins meg csak az 1/1 és a csoport utolsó helye elől menekülhet. Jövő héten a Steelers slágermeccset játszik, hiszen a Patriotsot fogadja majd, a Dolphins pedig egy csoportrangadó keretein belül csap össze a bombaformában lévő Billsszel Miamiban.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!