Connect with us

Beharangozó

TNF beharangozó – Broncos@Chargers

Habár a mérlegek nem erről árulkodnak, az eheti csütörtök esti mérkőzés vérbeli csoportrangadónak ígérkezik. A mérkőzés favoritjának a 4-1-gyel álló Denver számít az 1-4-gyel álló Chargers ellen, ám ha ez az 1-4 simán lehetne akár 3-2, esetleg 4-1 is, de a nyugati parton úgy néz ki, szeretik lábon lőni magukat a csapatok és már megnyert mérkőzéseket elbukni. Elég nagy reményeket táplálunk aziránt, hogy idén végre először látunk izgalmas csütörtök esti meccset, amin nem kizárt, hogy a futójáték dominanciáját látjuk majd mindkét oldalon.

BroncosChargers_1JL5012

 

Denver Defense vs Chargers Run Offense

 

A vendégek védelme ugyanis ott folytatja ahol az elmúlt szezon végén abbahagyta. Domináns pass rush és szinte tökéletes coverage védekezés mind a linebackerektől, mind a cornerbackektől. Ők szerezték a ligában a legtöbb sacket holtversenyben a Vikingsszal (19), továbbá a Broncos ellen születik százalékos arányban a legkevesebb elkapás (a passzok mindössze 55.1%-a sikeres) és az ellenfél irányítói is mindösze 67.5-ös passer ratinget mutathatnak fel ellenük.

 

A futás elleni védekezésben már akadnak hiányosságok, amit többé-kevésbé kompenzál a passz elleni védekezés, de például a Falcons elleni mérkőzés rávilágított bizonyos problémákra. Középről nagyon hiányzik Malik Jackson, aki Jacksonville-ben ugyan egyelőre nem váltja meg a világot, de mindenképp erősebb lenne a Broncos középső futások elleni védelme. Érdemes kiemelni, hogy a Denver futás elleni védekezése rendkívül féloldalasnak számít. Jobbra és balra is 30-30 alkalommal futottak a Broncos ellen eddig a szezonban, ám amíg jobbra mindössze 2.9 yardot tudnak átlagban futni, addig a bal oldalon ugyanez az átlag 5.5.

 

A Chargers, elsősorban Rivers bizonyítja hétről-hétre, hogy nem szabad leírni ezt az offense-t akárki is sérül le éppen, az aktuális ellenfél védelmén folyamatosan úgy mennek át, mint húgy a havon. Azonban ez ellen a Denveri pass rush és pass D ellen még nagyobb szerep hárulhat majd a futójátékra, ami Woodhead hiányában Melvin Gordont jelenti egy személyben. Az ő megítélése is furcsa, hiszen rengeteg TD-t fut – már 6-nál jár a szezonban – ellenben mindössze 3.4-es átlagot tud felmutatni, ami azért még bőven hagy kívánnivalót maga után. Ráadásul a Chargers futójátéka nem a liga legveretesebb egysége a maga meccsenkénti 90 yardjával és 3.6-os yard/carry átlagával. Ennek persze oka lehet a rendkívül egysíkú futójáték, ugyanis az esetek 60%-ában a center és a guard között futtatják Gordont, ami rövid yardos szituációknál még eredményesnek is bizonyulhat, azonban átütőerejű, nagy játék ritkán jön belőle. 68 ilyen próbálkozásból, mindössze 4 olyan 10+ yardos játék született.

 

Chargers Defense vs Denver Offense

A San Diego passz elleni védekezése Jason Verrett kiválásával megrogyott. Persze a 291 engedett yard/meccs átlag nem csak azon az egy meccsen jött össze, amit kiváló cornerback eddig kihagyni kényszerült. Az is kiderült, hogy a nyáron szerződtetett Casey Hayward egyelőre kevés az ellenfél legjobb elkapójával szemben egy az egyben. Jelenleg Hayward a csapat legjobb cornere – ezzel önmagában akkora baj nem lenne – a túloldalon pedig úgy néz ki, hogy Craig Mager kezdhet – Brandon Flowers játéka ugyanis kérdéses. Ezt a Denver könnyedén kihasználhat, hiszen a passzjáték eddig is működött Siemiannel, aki most visszatér sérüléséből.

 

Ami aggodalomra adhat okot vendégoldalról, az a támadófal úgy teljes egészében. Sem futás, sem passzblokkolásban messze vannak a tisztességes szinttől, – a Falcons ellen például gyalázat volt úgy, ahogy van az egész – a Chargersnél pedig elkezdett működni valami pass rush szinten. 12 sackkel rendelkeznek egyelőre és akkor Joey Bosa még nem is volt számottevően a pályán. A Raiders ellen nagyon gyorsan elkapta a fonalat, hogyha ezt a szintet tudja konstans hozni, akkor a Chargers pass rusha rendben lesz.

 

De térjünk vissza a Denver támadófalára, akik eddig 15 sacket és 28 QB hitet engedtek, pedig olyan kimagaslóan jó pass rush-sal még nem is kerültek szembe idén. De egyébként ez a része kevésbé aggasztó a dolognak, Siemiannek van azért elég ideje, hogy megtalálja Sanderst vagy Thomast, onnantól kezdve pedig már rajtuk múlik, hogy mi lesz a dologból. A nagyobb probléma, hogy a tavaly jól működő futójáték, nagy visszaesés áldozata lett. Azt persze nem lehet mondani, hogy ne próbálkoznának. A játékhívások nagyon jól oszlanak meg egyébként, nagyjából egyenlően futnak tackle-ökön kívül, tackle és guard, illetve guard és center között. Legeredményesebben a baloldali tackle melletti futások ülnek, ezek 5,3-as átlagot hoznak játékonként és összességében egész sok, 15 10+ yardos futása van a Broncosnak (baloldali tackle melletti futásból született ezeknek az egyharmada).

 

Ezeket olvasván annyira nem is lenne rossz a helyzet, azonban rendkívül inkonzisztens az egész, ha minden egyes playt különveszünk.

 

Esélyek

 

Riversék abban bízhatnak, hogy a Denver védelme az első félidőkben nem feltétlen pörög maximális fordulatszámon. Ezt kihasználva egy jó futójátékkal megalapozva akár meglepetés is születhet, azonban a Broncos védelme túl nagy falat lesz Riversnek és számottevő futójáték nélkül kizárt, hogy az egész mérkőzésen fel tudja venni a versenyt a Chargers. Ellenben ahogy már fentebb említettem a vendégeknél sem dübörög a futójáték, azonban a San Diego védelme sokkal sebezhetőbb a passzjáték terén, így nem is feltétlen lesz erre szüksége Siemianéknek. Riverséket nem szabad előre leírni, mert ha belelendül, akkor nem normális módon kioszt 400 yardot meg 4 TD-t, azonban most találkozik idén először tisztességes védelem ellen, ami miatt mégis inkább a vadlovak sikerére  számítunk többségben.

densd

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!