Connect with us

Minden ami NFL

A Dallas nem tud megszabadulni Romótól

Dak Prescott berobbant Dallasban. 7-1-es vele a csapat, kiválóan pótolta eddig a sérült Tony Romót, olyannyira, hogy a veterán QB helye egyáltalán nem biztos a kezdőben visszatérése után. Emiatt többen is felvetették – még nálunk is komment formájában -, hogy a Dallasnak el kellene cserélnie Romót. Még ha ez is lenne az optimális döntés, ez akkor is szinte lehetetlen.

 

tony-romo-dallas-cowboys-jerry-jones

 

Nem lehetetlen, hanem ésszerűtlen. Továbbra sem hiszem, hogy a szezon végére ne ő lenne ismét a kezdő, hisz mint játékos, azért még mindig bőven jobb, mint Prescott.  Illetve Romót idén már nem tudja elcserélni a Dallas, legjobb esetben is kivághatja, bár azt pedig nem nagyon bírná el a fizetési sapka.

 

Így hát maradt a jövő év, az új szezon kezdetével viszont ismételten el lehetne gondolkozni a cserén, de egyszerűen fölösleges. Romo 37 éves éves lesz jövőre, két szezont gyakorlatilag kihagyott, de ami a legrosszabb, hogy van 19 millió dollár garantáltja, amit a Cowboysnak mindenképpen le kell nyelnie. Igaz, 5 milliót lehetne rajta spórolni, de annak a nagy része úgy is elmenne egy csere irányítóra, így a Cowboys minimum annyit kérne érte, mint tette azt az Eagles Sam Bradfordért: egy első kört és egy 4-5. kört pluszba. Ennyit ér 20 millió dollár pickekbe átszámolva.

 

Egy egészséges Romo még meg is érne ennyit, na de egy sérülésekkel küszködő? Aligha. Ráadásul van még egy bökkenő. Romo 2017-ben 14 millió dollárt, 2018-ban 19,5 millió dollárt, 2019-ben pedig 20 millió dollárt keresne. Ez irgalmatlanul nagy összeg azok után, hogy e mellé még egy minimum első kört is adni kellene. Ennél Bradford jóval olcsóbb volt, még ha kvalitásait tekintve a kanyarban sincs Romóhoz képest.

 

hi-res-b15733452b571a5b2bb69364d4744a88_crop_north

 

De tételezzük fel, hogy a Dallas elengedi a másik picket, így csak egy darab elsőről beszélünk. Az irányítóhiányos csapatok közül a Jetsnek ez véletlenül sem férne bele, a Bears ugyanott lenne a sérülékeny Romóval, mint Cutlerrel, így hát maradt a Browns és a 49ers. A 49ers, ha elküldené Colin Kaepernicket és elhozná Romót, pénzügyileg pont ugyanott lenne, de egy 1/2-t soha az életben nem adnának érte. És akkor mit mondjuk az 1/1-es Brownsról, akiknek már így is van 3-4 sérülékeny irányítójuk.

 

Romóért igazából csak akkor trade-elne valaki, ha nagyon nagy win-now módban lenne és hirtelen lesérülne a kezdő irányítója, mint idén a Vikingsnak. Ez lehetne jövőre akár a Cardinals egy szezon előtti Palmer sérülés után, sőt, pontosabban csak ők férnek bele ebbe a kategóriába, de ők is csak erős jóindulattal. Egyszerűen nincs olyan csapat, aki megengedhetne magának egy első körös pick elvesztését és 14+ milliók benyelését. Na jó, talán a Browns rááldozhatná az Eaglestől kapott jelenlegi 1/16-os pickjét, de ez szembe menne Money Ball elvével. Így hát el kell fogadni, hogy csere útján Romo 99 százalék, hogy nem megy még két évig sehová Dallasból.

 

 

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!