Connect with us

Összefoglaló

Aki kéri a pofont, az előbb-utóbb megkapja

Igaz ez a Saintsre és speciel rám is. Bár rám leginkább azért, mert a Saints és Brees olyan, tőlük teljesen szokatlan és leginkább rossz játékkal rukkoltak elő, hogy gyakorlatilag minden mérkőzés előtti tippem ment a levesbe. Ez pedig azt jelentette, hogy a Saints zsinórban elveszítette a második meccsét is és egyre messzebb kerül az amúgy is messze lévő rájátszástól. A Panthers pedig most tart majdnem ott, ahol a Saints.

 

NFL: New Orleans Saints at Carolina Panthers

 

Hat kvázi jóslatot fogalmaztam meg a beharangozóban, nézzük, melyik mennyire nem jött be:

 

1. Brees 400+ yardot fog dobni és minimum 3 TD-t – nem pipa
Érdekes módon a futójáték tűnt potensebbnek az amúgy remek Panthers futás elleni védelem ellen, olyannyira, hogy Brees 171 yardot és egy interceptiont dobott az első három negyedben. Ráadásul az az INT borzalmas volt és TD-t is szerzett belőle a Panthers. Végül 285 yarddal és két TD-vel fejezte be a mérkőzést, bár legalább egy hatpontosát elejtették.
2. Greg Olsen 100+ yard és TD – nem pipa

 

A Saints védelme brutálisan jó volt. Az első negyedben kétszer védekeztek ki egymás után egy 1&Goal helyzetet, Newtont 191 yardon tartották, kevesebb, mint 50 százalékos passzpontosság mellett. Newton folyamatosan nyomás alatt volt, kétszer be is zsákolták, ha Brees és a speciális egység nem szabotálja őket, a defense megnyerte volna a meccset. Persze ez azt jelenti, hogy Olsen sem parádézott, négy elkapásból lett 33 yardja.

 

NFL: New Orleans Saints at Carolina Panthers

 

3. 150+ yard és minimum 2 futott TD a Pantherstől – nem pipa

 

Azt jól gondoltam, hogy a passzjátékot (nyilván Olsent leszámítva) megöli a Saints. Nagyjából be is jött, arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy a futójátékot is teljesen kicsinálják: 27 futásból mindössze 50 yard jött össze a Panthersnek. Idegesítő lehet, hogy amikor a defense odateszi magát, az offense becsődöl.

 

4. A turnoverek a Saints javára billentik a mérleg nyelvét – nem pipa

 

Brees gondoskodott róla, hogy ne így legyen, de ezt már fentebb leírtam. Mondjuk összesen ennyi turnover volt a meccsen, viszont a végeredményt tekintve az döntőnek bizonyult, csak épp a másik irányba.

 

5. 66+ pont lesz a meccsen – nem pipa

 

A fogadóirodáknál 52-es volt a line, gondoltam boldolok egyet. Nem jött be: a Saints védelme limitálta a Pantherst (érdekes módon a Panthers 2-0-s mérleget tud felmutatni, ha 250-nél kevesebb támadóyardot szereznek, míg az NFL többi része 5-15-tel áll ilyen meccseken), Breesék pedig legalább 7 pontot hagytak ott a pályán. Mondjuk a tippem így sem jött volna.

 

panthers-luke-kuechly-injury-saints

 

6. A Saints fog nyerni – nem pipa

 

Ahhoz képest, hogy a szerkesztői tippversenyben sokad magammal egyetemben első vagyok, richtig nem sikerült eltalálni azt a két meccset, aminek én írtam a beharangozóját. Ez van, az NFL-ben minden megtörténhet.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!