Connect with us

Beharangozó

MNF – Packers @ Eagles

A Premium Selectionben a heti fordulót egy háromfogásos menühöz hasonlítottam, ahol az előétel a Hálaadás, a desszert pedig az AFC West rangadó volt. Bár a Sunday Night Football megfeküdte a gyomrom eltelített mindenkit , a Monday Night Footballnak még mindenképp helyet kell szorítanunk, mivel mindkét csapat játékában vannak élvezetes dolgok. Most ezeknek járunk utánna, méghozzá  eddig mutatott teljesítményük csapatrészekre lebontott százalékában.

 

Philadelphia Eagles

 

QB (20%)

 

Carson Wentz játékára még talán azok is vártak, akik nem Eagles szurkolók. Az FCS-ből érkező QB pedig megmutatta, hogy érdemes volt várni rá. 11 hét után 63,1%-os a pontossági mutatója, ami az erős középmezőnybe elegendő de ha ezt korrigáljuk a droppok számával, akkor rögtön felugrik 76,1%-ra ami már top10 a ligában. Ha ehhez hozzávesszük, hogy elkapói nem csak labdaelejtésekben jeleskednek, hanem sokszor elszakadni is képtelenek, akkor máris láthatjuk hogy Wentz statisztikái többet érnek, mint elsőre gondolnánk. Este a Packers ellen kiváló alkalom nyílik arra hogy szép számait tovább kozmetikázza, ugyanis a Packers ellen átlagban 66,5%-os pontossággal passzolnak az ellenfél irányítói, amellyel a Sajtfejek a liga legrosszabb 10 csapata közé tartoznak.

 

Offensive line (30%)

 

Az offensive line nagy szerepet játszik abban, hogy Wentz ilyen jó számokat produkál, ugyanis a Dallas után ők engedik a legkevesebb nyomást, 70-nel. Különösen kiemelkedik Jason Peters, aki a rossz szezonkezdet után, az elmúlt öt mérkőzés alkalmával összesen engedett 5 nyomásgyakorlást az ellenfél passzsiettetőinek. Futáshoz már rosszabbul blokkol az egység, de még ebben a muatóban is a liga első felében helyezkedenk el.

 

Futók (10%)

 

Igaz most a probléma nem azzal lesz, hogy ki nyit utat, hanem hogy ki fog futni. Ryan Matthews ugyanis kihagyja a mérkőzést, Darren Sproles pedig még nem teljesen egészséges. Így a munka oroszlánrésze Wendell Smallwoodra maradhat. Azt, hogy milyen napja lesz nehéz eldönteni, ugyanis a Packers év elején az elit futás elleni csapatok közé tartozott, de az elmúlt mérkőzések alkalmával kezdenek kiütni a hiányosságok a csapaton belül.

 

smallwood

 

Elkapók és tight endek (5%)

 

Az elkapók „munkájáról” már ejtettem pár szót. Az általuk produkált 26 drop, „ligaelsőséget” jelent, melyből Agholor egymaga több mint tízet birtokol. A tight endek már egy fokkal jobban teljesítenek, főleg úgy, hogy Ertz végre egészségesnek tűnik. Mellette Trey Burton szakít részt a targetekből, Celek pedig a blokkolásban veszi ki a részét.

 

Védelem (35%)

 

A védelmet bár egy kalap alatt vizsgálom, de külön-külön is lehetne róluk beszélni. A defensive line jól öli a futást és bár Fletcher Cox például nem hoz olyan szép, látványos statisztikákat mint tavaly, nyomást továbbra is nagy százalékban helyez az ellenfél irányítóira. Brandon Grahamről már több szó esett az év folyamán, élete legjobb szezonját futja, a harmadik legtöbb total pressure-t tudhatja magáénak a ligában. A gondok talán csak a secondaryben lehetnek és egy bizonyos Aaron Rodgers ellen probléma lehet. Az Eagles keretében jelenleg nincs három olyan corner, aki egy az egyben jól tudná tartani az emberét, most pedig Cobb, Adams, Nelson csak három elkapó, aki egyszerre a pályán lehet.

 

Green Bay Packers

 

QB (35%)

 

Aaaron Rodgers nem futja élete szezonját, ezt kár is lenne tagadni. Ennek ellenére az utóbbi mérkőzéseken nem rajta múlt a győzelem. Hosszú idő után látni rajta az emberi jeleket. Akar, kapar és feszül. Láthatóan idegesíti, hogy nem megy a csapatnak, hogy nem tud mindent megoldani ő sem. Ennek ellenére sosem lehet őt leírni, amíg matematikailag nem estek ki, számolni kell azzal, hogy feltámadnak és újra a lehengerlő offense-t láthatjuk. Most az Eagles ellen kiváló alkalom lehet, hogy elinduljanak felfelé, mivel papíron erősebb CB sorokat is két vállra fektetett.

 

Offensive line (30%)

 

Ha van a csapatnak megbízható része, akkor az az offensive line. Pass protectionben a harmadik legjobb alakulat, ha az összes nyomásgyakorlást vesszük alapul, mindössze kettővel engedtek többször nyomást mint az Eagles fala. Azonban ha ezt korrigáljuk a dropbackek számával, akkor már egyenesen a legjobb statisztikával bírnak. A jó teljesítményükre ezúttal halmozottan szükség lehet a Sasok jó passzsiettetése ellen.

 

Futók (5%)

 

Legszívesebben ide nulla százalékot írtam volna, ugyanis futók mint olyan nem léteztek a csapatban. Starks azonban visszatért és megelőlegezek neki annyit, hogy minimálisan is segítségére lesz a csapatnak. Az Eagles ellen persze pont nem hiszem, hogy sok babér terem neki, mint futó, de elkapás utáni yardokat szép számmal gyűjthet ezúttal is.

 

james-starks

 

Elkapók (15%)

 

Hiába a nagy nevek és a viszonylag jó számok, idén a WR-ek nem igazán segítik Rodgers munkáját. Hogy ez az ő hibájuk vagy a rossz játékhívásoké, azt döntse el mindenki maga, de ennél könnyedebb elszakadásokra, nagyobb játékokra számítottunk tőlük. Adams ugyan mutatott szép dolgokat az elmúlt pár mérkőzésen, de nem jelenteném ki, hogy konstans megbízható célpont lehet belőle. Mindenesetre mikor, ha nem most robbanthatnak nagy meccset.

 

Védelem (10%)

 

És akkor elérkeztünk a csapat legnagyobb csalódásához, a védelemhez. Fura kimondani, de elsőre nem tűnik rossznak ez az egész. A defensive line hetekig kiválóan fogta meg a futást, a pass rush ha kevesebbet is mutatott mint vártuk, azért százalékosan sok nyomást helyezett az irányítókra. Az újonc Fackrell például a második legjobb irányítósiettetési mutatót tudja felmutatni, Nick Perry pedig e mellé még a futást is a legjobban ölte a ligában, saját posztján. Igaz ezzel a két egységgel el is érkeztünk a jó teljesítmények végére. Innentől kezdve ugyanis az ILB sor és a teljes secondary teljesítménye a nullához konvergál, ha még nem érte el egyáltalán azt. Nem is szaporítom a szót tovább, ha az Eagles elkapósora is kikészíti őket, akkor nincs miről beszélni az esetükben és gyökeres változtatásokra kell számítani, ugyanis a sérültek nagy számával sem lehet már-már magyarázni ezt a vesszőfutást.

 

Összeségében, ahogy a százalékok is mutatják az Eaglestől jó defense teljesítményt és egy megbízható Wentzet várok, a Packerstől pedig azt, hogy Rodgers majd valamit varázsol. A mérkőzést egyébként az döntheti el, hogy melyik edző tud megoldást találni a sát gyengeségire és kihasználni a másik hibáit. Ebben a kérdésben nem foglalnék állást, kinek javára billen el a mérleg.

 

gbphi

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!