Az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy az AFC North az egyik legszínvonalasabb, legkeményebb és legszorosabb csoportja az egész NFL-nek, azonban idén kézzelfogható színvonalcsökkenésnek lehetünk szemtanúi. A keménység továbbra is megvan a csoportban, azonban a csapatok által mutatott játék erős hiányérzetet hagy a rajongókban. Ma éjjel a csoport első és utolsó helyezettje csap össze egymással. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy egyoldalú mérkőzésnek lehetünk szemtanúi, azonban ha a jobban a dolgok mögé nézünk, arra a következtetésre juthatunk, hogy ez bizony nem lesz egy túl stresszes mérkőzés a győztes gárda számára.
Egy 0-9-cel álló csapat esetében nem igazán lehet új pozitívumot felhozni, hiszen minden héten kottára ugyanaz történik velük. Semmilyen téren nem úgy alakulnak a Browns dolgai, ahogyan azt Hue Jackson kinevezését követően gondolták a gárda szurkolói, gyakorlatilag ugyanott vannak, ahol tavaly, azelőtt vagy még előtte: irányítóproblémák, gyenge támadósor, még gyengébb védelem, valóban kevés pozitívumot lehet felhozni a Cleveland idei szereplésével kapcsolatban. Terrelle Pryort eddig is minden alkalommal kiemeltük, hogy mennyire jól játszik és durva belegondolni, hogy mi lenne ezzel a Browns támadóegységgel nélküle. A futójáték mondjuk meglepően jól működik, Isaiah Crowell karrierje legjobb évét produkálja és jól egészítik ki egymást Duke Johsnonnal, aki szintén jól fut, de inkább elkapásban jeleskedik, Gary Barnidge sem lóg ki túlságosan lefelé a csapatból, de összességében megállapítható, hogy ezen játékosok közül senki nem tud olyan pluszt hozzátenni az offense-hez, hogy azzal valóban komolyan számolni kelljen.
A támadósornál már csak a védelem helyzete kilátástalanabb. Meccsenkénti 421.7 engedett yardjuknál rosszabb mutatója már csak a 49ersnek van, és futás ellen is csak a San Francisco egysége teljesít vállalhatatlanabbul, mint a Brownsé. Ezt igyekeztek azzal kompenzálni, hogy az előző hét blockbuster trade-je az ő nevükhöz köthető. Egy harmadik körös pickért cserébe megszerezték Jamie Collinst a Patriotstól, aki jól szállt be a Dallas ellen (5 solo tackle, 3 assist), de egyedül ő sem tudta megállítani Zeke Elliottot és a Cowboys dübörgő offense-ét. Azonban a jövőre nézve jó hír lehet a Cleveland számára, – már ha valóban sikerül magukhoz láncolni Collinst – hogy mind támadó, mind védő oldalon megvan A JÁTÉKOS, aki köré fel lehetne építeni az egész egységet. Ha valóban sikerül tehetséges fiatalokkal feltölteni ezt a keretet, akkor a jövőben igenis van rá sansz, hogy ne a Browns legyen az NFL bohóca – bár szegényeket tényleg inkább sajnálja már a többség és inkább a 49ersen derül jókat.
A Brownst egyébként Johnny Manziel óta nem tudta senki győzelemre vezetni, ennek pedig lassan egy éve. A tavalyi 13. hét óta ahol természetesen a liga másik hulladéktárolójának számító 49erst sikerült legyőzni nyeretlenek, pedig Austin Davis 2, Robert Griffin III 1, Josh McCown 2, Cody Kessler pedig 6 alkalommal próbálkozott erre a megismételhetetlennek tűnő feladattal.
Ellenben a Ravens szezonja több mint biztató, habár a kezdeti hurráhangulat után már elkezdték kongatni a vészharangokat a csapat háza táján, hogy hiába a 3-0-s kezdés, a zsinórban elszenvedett négy vereséget követően lassan kezdhetnek búcsúzkodni a rájátszástól, azonban a Steelers legyőzését követően az AFC North élére repültek – igaz, az a 4-4 nem egy túl veretes mutató, de csoporton belüli eredményeiknek köszönhetően és látva a többiek játékát lépéselőnyben vannak. Ha nem is minden szép és jó Baltimore-ban, a védelem teljesítménye megsüvegelendő. A tavalyi förtelem után – amihez persze hozzájárultak a kulcsemberek sérülései – a liga egyik legjobbjává nőtte ki magát. Az igazán nagy változás a secondaryben vehető észre. Tavaly ezt az egységet a liga legrosszabbjai között tartottuk számon. Mindent elmond róla, hogy Matt Elam hiányzása is negatívan hatott a másodvédővonalra. Idén gyakorlatilag ugyanabból az emberállományból kell alkotni, annyi különbséggel, hogy a liga egyik legjobb safetyje egy zacskó mogyoróért megérkezett Baltimore-ba és rendet vágott. Futás ellen a második legjobb védelemmel rendelkezik a Ravens, passz ellen pedig közvetlen a szűk elit mögött tartózkodik. A pass rush Suggsszal és Jernigannel az élen eredményes, a cornerbackek, Jimmy Smith és az újonc Tavon Young pedig pont annyira teljesítenek jól coverage-ban, amennyire azt a helyzet megkívánja. A védelem egységes erősségét bizonyítja az is, hogy mindössze 19.1 pontot átlagolnak ellenük meccsenként.
Látványosabb problémák inkább az offense oldalán vannak és azon belül is a futójátékkal. Terrence West év elején nagyon belelendült, tűzoltásra szánt szabadon igazolható játékosból gyorsan első számú futóvá avanzsált, azonban az utóbbi pár hétben alább hagyott a teljesítménye és úgy a teljes Ravens futójáték. A Jets és Steelers ellen az utóbbi két meccsen összesen 23 próbálkozásból 31 yardot sikerült összehozni TD nélkül. Érezhető a formahanyatlás, így pont jókor épült fel az idei negyedik körös újonc, Kenneth Dixon, akitől sokat várnak a csapatnál és ha West így folytatja, akkor hamarosan nem csak szituációs running backként, hanem első számú opcióként számítanak rá.
Igazából a támadófallal különösebb gondok nincsenek, Ronnie Stanley-nek azért még akadnak problémái a vakoldalon, de összességében kijelenthető, hogy passz és futásblokkolásban is boldogulnak a támadófalemberek. A Ravens támadójátéka nagyon könnyen egysíkúvá válhat a futójáték konstanssága miatt, aminek következtében Flacconak gyakran vannak 40 passzkísérlet körüli meccsei, amiben értelemszerűen a hiba kockázata is benne van. Bár azt hozzá kell tenni, hogy kiszolgálandó személyzet talán most a legjobb a 2012-es Super Bowl menetelés óta. Steve Smith és Mike Wallace remek évet tudhatnak maguk mögött, utóbbi igazi deep threat a Ravens támadósorában, amivel Flacco egyik legnagyobb erősségét valódi fegyverré tudják alakítani és az egyik legnagyobb upgrade a tavalyi évhez képest a támadósorban, Smith-t pedig nem kell bemutatni. Aiken a tavalyi jó évét követően az érkezők miatt visszaszorult a depth charton, azonban slotban még mindig előveszik alkalomadtán, Perriman felé pedig ugyan sok labda száll, de egyelőre nem a legbiztosabb célpont, a potenciál azonban benne van. És akkor Dennis Pittáról nem is beszéltünk, akit azok után, hogy rengetegen temettek, idén csapata legjobb és egyik legfontosabb láncszemévé vált. 60 alkalommal vette célba őt Flacco (ennél többször csak Wallace-t, 66), ezekből 40 elkapás lett, ezzel ő vezeti a csapatlistát elkapásokban, TD-t ugyan nem szerzett, de harmadik kísérleteknél a leggyakrabban célba vett Ravens játékosról van szó.
Mike Wallace is megtalálta az igazit
Tulajdonképpen nem ad okot nagy fejtörésre a győztes kiléte, hiszen jelenleg a Browns gyakorlatilag mindenki ellen esélytelennek számít, (talán a 49ers ellen nem) pláne ha figyelembe vesszük, hogy egy milyen képességű játékos irányít a Ravensben. Egyöntetű hazai.
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások