Connect with us

Összefoglaló

Pofon Bradfordnak – szó szerint

A Minnesota Vikings nagyon szoros csatában, de alulmaradt a Dallas Cowboysszal szemben. A csapat immáron sorozatban öt meccse vezetett vagy állt döntetlenre a negyedik negyedben, mégis négyet elveszítettek. A Cowboys ezzel szemben már 11 mérkőzés óta nem talált legyőzőt és (majdnem) biztos rájátszásrésztvevő. Értékeljünk.

 

templb-top-012516-14-nfl_mezz_1280_1024

 

A mérkőzés legjobbja: A Vikings védelme

 

Tetszik nem tetszik, jelenleg a Vikings védelme a legjobb a ligában. Egyetlen problémájuk van mindössze, hogy az offense képtelen 20 pontot konzisztensen feltenni a táblára, vagy akár csak a labdára is vigyázni (a speciális egységgel együtt), így pedig egyszerűen nem megy. Hiába engedtek mindössze 13 first downt a Cowboysnak, hiába volt mindössze egy sikeres harmadik kísérletük a kilencből, hiába engedtek csak 139 yardot Dak Prescottnak (amiben volt egy 59 yardos Dez elkapás), hiába csináltak három sacket, hiába harcoltak ki négy fumble-t és szereztek meg belőle kettőt, még így sem jött össze a győzelem (főleg, mivel az offense és a speciális egység is elhagyott három labdát). Ez a védelem egy, a legpocsékabbnál csak egy fél fokkal jobb offense-zel is megnyerhetné a Super Bowlt, így pedig még a rájátszás is necces lesz.

 

A mérkőzés legrosszabbja: Jeff Locke, Gavin Escobar, T. J. Clemmings

 

Ritka, hogy ennyi kiugróan borzalmas teljesítményt lássunk. Kezdjük mindjárt a left tackle TJ Clemmingsszel, aki a sok sérülés miatt a baloldalon találta magát irgalmatlanul rossz játékot mutatott. Folyamatosan engedte a sackeket, a nyomásgyakorlást az amúgy nem épp elit Cowboys pass rushereknek, és futáshoz is csak elvétve sikerült jól blokkolnia (akkor viszont nagyon).

 

A következő delikvens Jeff Locke, a punter, akinek a leghosszabb puntja 43 yardos lett, az átlagja pedig 31,9. Olyan rövid és homály puntjai voltak, hogy rossz volt nézni, ráadásul ami nem is lett annyira rövid, az is mind visszafelé pattogott. Nagyon rossz napot fogott ki, ezzel pedig remek mezőnypozícióba hozta többször is a Cowboyst.

 

usa-today-8291302-0

 

Persze a Dallasnál is volt borzalmas teljesítmény, mégpedig a csere TE Gavin Escobar jóvoltából. Nem volt sokat a pályán, de akkor büntetés miatt annullált egy 40+ yardos Elliott futást, egy first downt, illetve egy több yardos játékot, ami után fumble-t harcolt ki és megszerezte a labdát a Vikings. Három támadást akasztott meg és ráadásul pontokhoz is juttatta az ellenfelet. Egy Bill Belichick ezek után egy jó darabig a pálya közelébe sem engedné.

 

Kis bírózás:

 

A Vikings offense az utolsó negyedben összekapta magát, pontosabban vezettek egy értelmes drive-ot, de nem sikerült a kétpontos (17-15 lett a vége). Sam Bradford dobott egy pocsék labdát, ez teljes mértékben az ő sara volt, viszont a dobás után kapott egy szép nagy pofont az arcába repülő védőtől, amiért járt volna a sárga zászló. Persze tegyük hozzá, hogy volt egy eléggé false start gyanús eset is ennél a játéknál a támadók részéről (Clemmings), amit egy szőrösebb szívű bíró akár be is fújhatott volna.  Persze ettől járt volna egy újabb kísérlet a Vikingsnak Bradford támadása miatt.

 

cypudwyuaaa8ily

 

Hogyan tovább:

 

A Dallas ezzel a győzelemmel (majdnem) biztos rájátszás részvevő, ráadásául jó esélye van az első kiemelésre is. Viszont nem lesz könnyű sorsolása. Jövőhéten utaznak New Yorkba a Giants ellen, fogadják a rájátszásért küzdő Bucst és a Lionst, majd Philadelphiában fejezik be a szezont. Persze ez legrosszabb esetben is egy 11-5 lesz, de meglepő lenne, ha lassan egyre többet hibázgató csapatnak ne csúszna be egy-két vereség. Ettől függetlenül már most zseniális szezonon vannak túl.

 

dm_161202_nfl_bradford_facemask_oneplay

 

A Vikings 6-6-tal áll jelenleg, de még mindig nincs elúszva a szezonjuk. A sorsolásuk nagyon egyszerű, hisz játszanak a Jaguarsszal idegenben, a Coltsszal otthon, valamint a Bearsszel fejezik be a szezonjukat. Ebből könnyedén kijöhet három győzelem, ha pedig az utolsó előtti héten idegenben legyőzik a Packerst, akkor szinte garantált a rájátszás, de jó eséllyel a csoportgyőzelem is. Persze ehhez nyilván lesz egy-két szava a csoportot jelenleg vezető Lionsnek is, de a három csapat sorsolását elnézve összességében a Vikings van a legkedvezőbb helyzetben.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!