Connect with us

Beharangozó

FK! Preview #16

A karácsony szellemében mi sem tehetünk másképp, mint ajándékokat osztunk! Minden csapatnak egy-egy ajándékkal kedveskedünk, amivel sikerülhetne megnyerni a mostani meccsüket, vagy már a következő szezonra készítjük fel őket. Ugyan ezeket nem láthatjuk majd a TV-ben, ennek ellenére akad 1-2 olyan összecsapás, amire érdemes lehet beizzítani a streameket.

 

 

christmas

 

19:00 Miami Dolphins (9-5) @ Buffalo Bills (7-7)

 

Dolphins: egy Ndamukong Suh klónt

A Delfinek a rájátszásért játszanak azzal a Buffaloval, akik bármilyen meglepő, a liga egyik legjobb támadósorával rendelkeznek, mindössze 6 csapat tett fel több pontot az eredményjelzőre mint ők. Ennek az offense-nek az alapja a futójáték: Shady McCoy ihletett formában játszotta végig a 2016-os szezont, és Mike Gillislee is kiváló helyettesnek bizonyult amikor szükség volt rá. Már egy Suh is kiváló futás elleni védekezést biztosít, képzeljük el, ha kettő lenne belőlük! Kérhetnének új irányítót is, de amit az utóbbi időben Tannehill nyújtott, azt Matt Moore is simán hozza, a győzelmükhöz meg a védelemre lesz nagyobb szükségük.

 

Bills: egy új védőkoordinátort

Amilyen jó a buffaloi támadósor, annyira rossz a védelem, pedig az alapanyagok adottak lennének, de hát Rob Ryanről beszélünk. A Dolphins pedig simán fogható lenne egy jól összerakott védelemmel, Ajayi futásait semlegesítheti a Dareus-Williams kettős a fal közepén, a Gillmore-Darby-Coleman hármas féken tarthatja a Dolphins elkapóit, Zach Brown pedig használható passz és futás ellen is. Most már csak az kell, hogy ezt viszontlássuk a pályán is, ami csak az edzőkön múlik.

 

Szerkesztőségünk nagyon megosztott a győztest illetően. A Dolphinsnak nyernie kell ha a PO-ba akar kerülni, Rex Ryan meg ha valamihez ért, akkor az a riválisok kigáncsolása, gondoljunk csak a tavalyi Jets elleni diadalra az utolsó héten.

 

miabuf

 

 

19:00 New York Jets (4-10)  @ New England Patriots (12-2)

 

Jets: nagyobb cap space-t

Legyünk őszinték, ez papíron egy országos hazai, ezt a legelvakultabb Jets szurkolók is elismerik. Irányító nincs, a támadófal használhatatlan, a védelem romokban, mindez egy tavaly még rájátszásért küzdő csapattól. Nem is csoda, hogy egyes források megkongatták a vészharangokat Todd Bowles vezetőedző feje fölött, de úgy gondolom ostobaság lenne őt máris felállítani a kispadról. A jövőkép viszont a kevés cap sapce miatt nem túl fényes, ezen mindenképp változtatnánk a szebb jövő érdekében.

 

Patriots: Rob Gronkowskit

Jelen állás szerint nem veszélyezteti a Patriots győzelmét semmi, akkor már miért ne gondolhatnánk a jövőre az ajándékunkkal? Gronkot idén sajnos már nem látjuk focipályán, pedig vele lenne igazán félelmetes az amúgy sem gyenge repertoár Tom Brady és a Patriots offense számára. Azért lehetőleg védje meg a támadófal Bradyt a Jets D-Line-ától…

 

Természetesen most sincs konszenzusos hazai siker, csak aztán nehogy warwolfnak legyen igaza.

 

nyjne

 

 

19:00 Tennessee Titans (8-6) @ Jaxonville Jaguars (2-10)

 

Titans: Texans vereséget

A Titansnek muszáj nyernie a Texans ellen, ha meg akarja nyerni a csoportot, mert a houstoniak divíziómérlege jobb. A Jaguars ellen ők számítanak a favoritnak, és én sem gondolom, hogy komoly veszély fenyegetné a győzelmüket, így nekik is egy elő-ajándékkal kedveskednénk.

 

Jaguars: semmit, mert előre kinyitották az ajándékukat

A Jaguars rossz gyerek volt, és nem várta meg a karácsonyt az ajándéka kibontásával, hiszen mi is Gus Bradley menesztését adtuk volna nekik. Félelmetesen tehetséges ez a Jaguars keret mindkét oldalon, mégsem látunk ebből semmit, még egy .500-as szezont sem, nem hogy pozitív mérleget vagy rájátszást. Újra a top 5-ben húzhatnak az aktuális drafton, az új edző jól seper elven pedig kívánjuk nekik a legjobbakat 2017-ben.

 

A Titans mentalitására a múlt heti meccsen kaptunk igazolást, amikor szinte a semmiből fordítottak a Chiefs ellen idegenben, ez a tűz pedig elviheti őket a rájátszásba. A Jaguarst kötelező átlépniük, a Texans ellen pedig jöhet a mindent eldöntő ütközet.

 

tenjax

 

 

19:00 San Diego Chargers (5-9) @ Cleveland Browns (0-14)

 

Chargers: egy új biztonsági őrt

Egy teljesen tét nélküli összecsapás a Chargers számára, ahol kvázi mindegy, hogy nyernek-e vagy vesztenek, így egy új biztonsági őrt szeretnénk nekik adni, mivel a rejszoló kollégát már kirúgták.

 

Browns: egy győzelmet

Senki nem kíván olyan megaláztatást egy csapatnak sem, mint hogy győzelem nélkül hozzanak le egy szezont, legalább egy 1-es szerepeljen a W oszlopban a nevük mellett, az 1/1 így sem lenne veszélyben.

 

Nehéz ehhez a meccshez komolyabb kedvcsinálót írni. Gordon játéka kérdéses, de nélküle is pusztíthat a Chargers offense, Bosáék pedig készíthetik a zsákot Griffinnek. Mi sem hiszünk a csodában, pedig ha valamikor nyerhet a Browns, akkor az a mostani alkalom.

 

sdcle

 

 

19:00 Washington Redskins (7-6-1) @ Chicago Bears (3-11)

 

Redskins: mákültetvényt

Hétfői vereségével alaposan megnehezítette saját dolgát a Redskins, ezért két győzelem sem jelentene nekik automatikus rájátszást, ahhoz ki kell kapnia kétszer a Lionsnak és egyszer a Bucsnak is. Ugyanakkor nem csak ezért ez lenne számukra az ajándékunk, hanem mert hétfőn is egy olyan csapat ellen nem sikerült nyerni, akiknek kvázi tét nélküli volt az összecsapás, ez a Bearsre 100%-osan igaz. Múlt héten perceken múlott, hogy nem hosszabbításba fullad a Packers elleni találkozójuk, most ugyan nem lesz olyan hideg Chicagoban, de a Redskins akkor sem veheti félvállról az összecsapást.

 

Bears: Matt Barkley-nak szerződést

Lehet fű alatt megtalálta az új irányítóját a Bears? Barkley nem hoz ligaelit teljesítményt, de vele sokkal jobban néz ki ez a Bears támadósor. Múlt héten becsúszott neki 3 INT és egy fumble is, de akaraterejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy innen, ráadásul 17 pont hátrányból sikerült felállnia a padlóról. Barkley a szezont követően szabadügynök lesz, de a Bears helyében megtartanám, még ha az lehet nem is lesz olcsó az utóbbi meccseken nyújtott játékát látva (de nem is kerül majd annyiba mint Cutler), és mellé még nyugodtan lehetne hozni a draftról egy irányítót.

 

Valamiért az az érzésem, hogy a Bears borsot fog törni a Redskins orra alá, és a teher nélküli játék őket fogja segíteni, a Redskinst pedig összenyomja. Rowi gondolja még hasonló győztessel a találkozót, a többiek szerint a papírforma fog érvényesülni.

 

waschi

 

 

19:00 Atlanta Falcons (9-5) @ Carolina Panthers (6-8)

 

Falcons: olvadásgátlót Matty Ice-nak

A Falcons szinte ugyanúgy kezdett mint tavaly, és ugyanúgy elkezdett botladozni mint tavaly. Azonban tanulva a hibákból, idén sikerült összerázni a gárdát, és továbbra is vezetik az NFC South-t. Csoportrangadót sosem könnyű játszani, főleg hogy a Panthers az ellenfél, bár a formájukon nehéz kiigazodni. Talán most nem jelenthetnek gondot a Falconsnak, akik visszakapják Julio Jonest is a kezdőbe. A védelem lehet talán továbbra is kérdés, de az utóbbi két meccsből nehéz következtetést vonni, mivel csak arra volt jó, hogy felvigyék saját statisztikájukat. Minden esetre jó lenne, ha ezúttal nem olvadna el Matty Ice amikor igazán nagy a tét.

 

Panthers: győztes mentalitást

Ez nagyon hiányzik az idei Panthersből, azon kívül, hogy sokan formán kívül teljesítenek, és Norman sem egyszezonos játékos volt a jelek szerint. Főleg Cam Newton az, aki leginkább önbizalom hiányos a pályán, messze nem az MVP címet érő formájában játszik. A hanyatláshoz vélhetően az is közrejátszik, hogy a fejre mért ütések élharcosává lépett elő a szezonban, mivel kapja az ívet rendesen ha pályán van. Kuechly játéka kérdéses, pedig az ő jelenléte is jótékony hatású lenne a védelmükre.

 

A Bucs jön fel mint a talajvíz, így a Falconsnak muszáj hátra is néznie, épp ezért szeretnének pontot tenni az NFC South győztesének kérdésére, ami a győzelemmel összejöhet a jobb konferenciamérleg miatt amihez el kell kerülniük, hogy a Bucshoz hasonló mérlegük legyen, mert a csoporton belüli meccsek ekkor a floridaiak javára billentené a mérleg nyelvét. A Panthers meg ha már saját helyzetén aligha tud javítani, legalább a csoportriválisnak szeretne kicsit bicepszet villantani. Szerkesztőségünk sem tudott konszenzuszra jutni a meccs győzetést illetően, hiába a győzelmi kényszer, a Pantherst hoztuk ki 5-4 arányban győztesnek.

 

atlcar

 

 

22:05 Tampa Bay Buccaneers (8-6) @ New Orleans Saints (6-8)

 

Buccaneers: támadófalat Winstonnak

Ha már az előző meccsnél szóba került a Bucs, folytassuk is velük. Elképesztő szériájuknak hála sikerült az első számú kihívó szerepet megkapniuk a csoportgyőzelemért, amihez kulcsfontosságú volt a védelem feljavulása. Ám ha komolyan gondolják a rájátszást, akkor mindenképp nagyobb figyelmet kell szentelni Winston megvédésére, mert így nem fog tudni maradandót alkotni, Mike Evans és Doug Martin ide vagy oda.

 

Saints: jövőképet

Mert hogy az nincs most New Orleansban. A szezon előtt nagy huza-vona után sikerült Brees-zel megkötni egy új szerződést, már-már azt gondoltuk, hogy akkor egy utolsó nagy hajrába kezdenek, és egy SB-esélyes csapatot építenek köré, erre a legfrissebb hírek szerint Sean Paytontra nem tartanak igényt, és megfelelő ellenértékért cserébe lemondanának róla. Ki érti ezt? A rájátszás 99%, hogy nem lesz meg nekik, így lehet a fényesebb jövő felé koncentrálni, de így nehéz lesz.

 

Legutóbb a Bucs alaposan megtréfálta Breeséket, meglepődnék, ha ismét olyan pocsékul teljesítene a Saints támadósora. Ez persze nem lenne garancia a győzelemre, mert éppenséggel a Bucs sem rendelkezik gyenge offense-zel, csak Winstonnak hagyjanak legalább pár snapet, amikor nyugodtan eldobhatja a labdát.

 

tbno

 

 

22:25 Arizona Cardinals (5-8-1) @ Seattle Seahawks (9-4-1)

 

Cardinals: egy franchise irányítót

A szezon egyik legkomolyabban elgondolkodtató kérdése, hogy mi történt azzal a Cardinalsszal, ami papíron erősödött tavalyhoz képest? Carson Palmernek úgy tűnik a tavalyi szezonja volt a most vagy soha, idén alig nyújtott emlékezetes teljesítményt, ami ráment a teljes offense-re is. David Johnson és Larry Fitzgerald nélkül nem tudom hogy néznének ki most. Mivel a csapat adott lenne egy jobb szerepléshez, érdemes lenne egy új franchise irányítóba befektetni, mint a kirakós utolsó darabja, nem kerülne rossz környezetbe.

 

Seahawks: Shermannek normális újságírói kérdéseket

Múlt héten elég rendesen kiakadt az egyik firkász kérdésére, ezért a saját érdekében meglepném egy olyan kérdéssorral, amit ő állított össze. A Seahawksnak megvan a rájátszás, és két út van előttük:

– vagy pihentetnek a maradék két meccsen, kockáztatva a hazai pályát a rájátszásban, viszont kapnak egy kipihent Wilsont;

– vagy megnyomják a maradék két meccsen, kiharcolva a kiemelést, egy hét pihenést és legalább egy hazai meccset a rájátszásban, viszont ezzel továbbra is terhelik Wilsont.

 

Ki-ki döntse el maga, melyik lenne a jó forgatókönyv. Innen már csak egy dologban bízhatunk, ez is legyen olyan jó meccs, mint a múltkori 6-6.

 

arisea

 

 

22:25 San Francisco 49ers (1-13) @ Los Angeles Rams (4-10)

 

49ers: sérülésmentességet

Mert ami most San Franciscoban folyik idén, az egy vicc. Amúgy sem túl erős a csapat, de hogy sorra dőlnek ki az emberek, különösen a védelemből, az már lassan tragikomédiába megy át. 9 játékos van idén IR-en csak a védelemből, többek között olyan húzóemberek, mint NaVorro Bowman, Eric Reid, vagy a frissen odakerült Jimmie Ward. Csak abban reménykedhetnek a 49ers drukkerek, hogy a klubnak sok rokona van, így több ajándékot kaphatnak a Jézuskától, mert ráférne a csapatra sok-sok ajándék. Új GM-től kezdve irányítón át új és jó játékosokig, lesz ott munka bőven az offseasonben.

 

Rams: a szezon végét

Jeff Fishert kirúgták, így okafogyottá váltak a dolgok Los Angelesben, már csak az utolsó két meccsen akarnak túlesni. Új edző lesz, draft pickjük szinte nincs, támadófaluk sincs, nem túl ideálisak a körülmények. De legalább a védelem jó…

 

A sok sérülés miatt szerintem a 49ers idén már nem nyer meccset, de csak ez szól a Rams mellett, nem a csapat erőssége. Vélhetően mindkét csapatnak már csak nyűg lesz, és imádkoznak, hogy ne sérüljön meg senki a pályára lépők közül.

 

sfla

 

 

Tippverseny

 

tippverseny

 

Bold Predictions

 

chester: Todd Gurley legalább 160 futott yarddal zár a 49ers ellen, ami karrierje legjobb teljesítménye lenne. A 9ers egy játékosnak sem engedett ennyi yardot idén, Gurley legjobb száma pedig 85 yard volt még a 3. játékhétről.

 

KGYM: Aaron Rodgers pick6, amire 7 éve nem volt példa.

 

rowi: Látva, hogy csapatuk már a Niners ellen is szenved, a Rams szurkolók közül többeknél is elszakad a cérna, és legalább hárman is beszaladnak a pályára, megdöntve ezzel a szezoncsúcsot (2).

 

katonadani: DeAndre Hopkins legjobb meccse idén 113 elkapott yarddal zárult, átlagban pedig 56,3 yardot szerez meccsenként. Ezt most Tom Savage első kezdő meccsén megtriplázza és legalább 170 yardot kap el, ami Hop karrierjének második legjobbja lesz.

 

Renningan: A Lions több yardot fut, mint a Cowboys.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!