Connect with us

Összefoglaló

Nincs új a nap alatt

Flacco ELIT, a Broncos továbbra is csak a védelméből él, a Patriots nyer, a Redskins pedig még mindig fordulatos és izgalmas mérkőzéseket játszik.

 

Miami Dolphins @ Baltimore Ravens 6-38

 

A Baltimore már-már hibátlan játékkal árazta be a Miami győzelmi sorozatát, Joe Flaccoék esélyt sem adta a Wild Cardért teperő Dolphinsnak. A mérkőzés már az első félidőben eldőlt. A Miami nem tudott megfelelő nyomást helyezni Flaccora, és amennyire jó a vendégek front7-je futás ellen, annyira csapnivaló coverage-ben. Ezt a Ravens ki is használta egy elég egyoldalú, ám eredményes playcallinggal. Flacco 47 passzt eresztett el, ebből 36 sikeres is volt 381 yardért és 4 TD-ért – igaz, volt ezek mellett egy elég homály interceptionje, de ezúttal belefért még ez is.

 

A Baltimore azonban nem csak a támadóoldalon, hanem védőoldalon is dominált. Sokat segített az, hogy a Dolphins játékhívása is a Ravenséhez hasonlóan egyoldalúvá vált, hiszen 20+ pontos hátrányban nem igazán engedheti meg magának egy csapat, hogy futkározzon – pláne nem úgy, ahogyan azt most a Miami véghezvitte. A liga legjobb futás elleni védekezése már Ajayinak is sok volt, két nagyobb futásától (13 és 19 yardos) eltekintve szörnyű napot zárt ő is, ahogyan a teljes Dolphins offense.

 

 

Tannehill többnyire rövid, 5-10 yardos passzokkal operált, amivel nem igazán tudtak előrehaladni, amikor meg egy-egy nagyobb játékot elengedett, abból interception lett. Vagy egyszerűen csak aluldobta az elkapóját, vagy kipattant az elkapója kezéből a labda, vagy egy szenzációs védekezést mutatott be az ellenfél free safetyje.

 

 

A Ravens győzelmének köszönhetően továbbra is az AFC North trónján ül, azonban a Steelers tapad a csoportelsőre, így nem lehet csak úgy elengedni majd a jövő heti Patriots elleni MNF-t. A Dolphins ezzel a vereségével egy lépés hátrányba került a Chiefsszel és a Broncosszal a playoffért folytatott versenyfutásban, legközelebb a Cardinals ellen lehet javítani, ami szintén nem tűnik első ránézésre egy egyszerű feladatnak.

 

Los Angeles Rams @ New England Patriots 10-26

 

Tegnap a Rams volt a legnagyobb beszédtéma, a 19 órás idősávban mindenképp. Azok után, hogy a franchise részéről való bizalom egy további két éves szerződésben manifesztálódott a vezetőedző személye felé, egy kilátástalan játékkal hálálta meg Jeff Fisher és csapata ezt a bizalmat. Az a csapat, amelyik 25 támadóyard megtételére képes egy félidő alatt, az igenis jogosan lesz minden gúnyolódás tárgya, nem véletlen, hangzott el annyiszor a közvetítésben és minden tudósításban a „two more years” szókapcsolat egy-egy rosszul sikerült vendég playnél.

15356674_1050274761766677_6992680584771401170_n

 

A Patriots és Brady mindenféle megerőltetés nélkül húzta be a találkozót és szerezte meg ezzel a csapat irányítója karrierjének 201. győzelmét. 179 alapszakaszbeli, 22 rájátszásbeli győzelem, melyből 114-et hazai pályán szerzett és 50-szer állt fel összesen hátrányból. 37 különböző stadionban nyert, 31 franchise ellen. A 31 franchise közül 7 ellen veretlennek mondhatja magát (Bears, Falcons, Cowboys, Buccaneers, Jaguars, Lions, Vikings).

 

Denver Broncos @ Jacksonville Jaguars 20-10

 

Paxton Lynch kevés. A Broncos újonc irányítója ezúttal is borzalmasan játszott. Labdát ugyan nem adott el, de gyakorlatilag képtelen volt pontszerzésig vezetni csapatát, de kis túlzással előrehaladni sem tudtak. 206 total yardot jegyezhettek a mérkőzés végére, ami 2009 óta a legkevesebb egy mérkőzésen. Igen, még Tim Tebow-val is eredményesebben tudtak haladni. Ezek után mondani sem kell, hogy ezúttal is a védelem szállította a győzelmet. Kétszer is lehalászták Bortles passzát, egyet közülük pedig vissza is vittek TD-re, ami el is döntötte a meccset.

 

 

A Jaguars részéről egyébként a futójáték ígéretes volt, remekül használták ki a Broncos futás elleni védekezésbeli hiányosságait. Ezért is érthetetlen számomra például, hogy egy ligaelit passzvédekezés ellen, amikor látszólag megy a futás és még nagy hátrányban sincs a csapat, miért passzoltatják 42-szer Bortlest. Az egyoldalú játékhívásra ezúttal is ráment a mérkőzés, pedig egy jobb gameplannel verhető lett volna ez a Broncos. Azonban úgy néz ki, Gus Bradley nem szeretne jövőre Jacksonville-ben maradni, így minden alkalmat kihasznál arra, hogy a már így is alacsonyan levő nimbuszát, tovább rombolja.

 

A Denver értékes győzelmet szerzett, hiszen 8-4-gyel továbbra is versenyben van az egyik AFC Wild Card helyért, ráadásul a Dolphins vereségének köszönhetően egy mérkőzés előnybe is kerültek.

 

Washington Redskins @ Arizona Cardinals 23-31

 

Kétségtelenül ez a mérkőzés volt ezen blokk legszínvonalasabb összecsapása. Ehhez persze szükség volt arra, hogy a Cardinals végre azt a formáját mutassa, amit szezon eleje óta vártunk tőlük. Az egyenlő erők küzdelméből végül a Cardinals jött ki jobban, mivel több hibára tudták kényszeríteni a Redskinst, amit meg is büntettek. Végig sikerült nagy nyomást helyezni Cousinsra, valamint a kulcsszituációkban field goalon tudták tartani a Redskins támadósorát mérkőzés közben, hogy aztán a végén Patrick Peterson klasszisa el is döntse a találkozót.

 

A vendégeknél Matt Jones hiánya miatt jóval kevesebb futást hívtak Grudenék a megszokottnál és habár Kelley összességében nem szerepelt rosszul (14 futás, 63 yard), a mérkőzés végkimenetelét támadószempontból ezúttal is Kirk kapitányra bízták. Az ő legnagyobb problémája pedig egyértelműen Jordan Reed hiánya volt. A tight end játékok ugyan még csak-csak működtek Vernon Davisszel, azonban őt el lehetett annyira hanyagolni Cardinals szempontból, hogy a többi Redskins elkapó közül nem kellett egyet sem feladni. Így történhetett, hogy D-Jaxnek mindössze egy elkapása volt egész mérkőzésen és Crowder is a 26 yardos TD-jén kívül mindössze 2 elkapást tudott felmutatni 16 yardért. Az egyetlen biztos célpont Garcon volt (7 elkapás, 78 yard). Reed hiányával Chris Thompsonnak lehetett volna nagy estéje, azonban a Redskinsnél ezt máshogy gondolták. A harmadéves szituációs running back, akit passzjátékok során gyakran elővesz Cousins, ezúttal csak epizódszereplő volt, két futás és egy elkapás jutott neki.

 

Nem úgy, mint a túloldalon lévő pályatársának. Ha nem lenne ilyen rossz szezonja a Cardinalsnak, akkor David Johnsonról, mint alapszakasz MVP-ről is beszélhetnénk, azonban hiába ő csapata legmeghatározóbb játékosa, ligaszinten nem fog felmerülni a neve év végén a díj várományosai között. 2 TD-t és 175 scrimmage yardot dobott most a közösbe. Johnson teljesítménye egyébként nem meglepő, ahogyan az sem, hogy Fitzgerald is ellenállhatatlan (10 elkapás 78 yard). Azonban az újdonság volt az eddig látottakhoz képest, hogy az egység többi tagja is tisztességesen teljesített. Palmer szinte hiba nélkül játszotta végig a mérkőzést, a tight end Gresham, valamint az eddig sokat bántott Michael Floyd és JJ Nelson is kivette a részét a sikerből. Utóbbihoz konkrétan a mérkőzést eldöntő TD kapcsolódik.

 

Nelson TD-jét követően még volt egy támadása a Redskinsnek a hosszabbítás kiharcolásáért, de amikor elérték a Cardinals 28 yardos vonalát, jött Patrick Peterson, leszedte Cousins passzát és eldöntötte a mérkőzést.

 

A Redskins továbbra is harcban áll az NFC Wild Card helyéért, azonban most már a Tampa Bay beelőzte őket a hatodik helyen, így mérkőzéshátrányba kerültek. A sorsolás miatt még mindig a Redskinsnek áll jobban a zászló, de a csoportrangadók még beleszólhatnak a jövőben. A WC-re pályázó csapatok egyre jobban sűrűsödnek, így akár még valós esélye is lehet az Arizonának megmenteni a szezont, viszont ahhoz a hátralevő meccseken hasonlóan élesen kell játszani.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!