Connect with us

Hír

Ryan Tannehill szezonjának jó eséllyel vége

Calais Campbellt nem nagyon fogják szeretni a ligában. Idén már kapott egy 18 231 dolláros csekket, mert alacsonyan támadta Cam Newtont, aki szerencsére megúszta a sérülést. Nem úgy Ryan Tannehill, aki MRI-re megy ma, de az előzetes várakozások szerint ACL szakadást szenvedett és kihagyja a szezon hátralévő részét. A Dolphins 8-5-tel áll a 7. kiemelt helyen, holtversenyben a hatodik kiemelt Broncos-zal.

 

Calais Campbell, Ryan Tannehill

 

Tannehill miatt nyilván mindenki szomorú. Adam Gase azt mondta, hogy megszakad érte a szíve, Branden Albert pedig nagyon frusztrált, ugyanis neki kellet volna blokkolni Campbellt. A védő egyébként jó nagy büntetésre számíthat, ugyanis nem ez az első eset, hogy az irányító térdére ment, ezt pedig halmazati szabálytalanságként komolyabban bünteti a liga. Persze ettől Tannehillnek még annyi.

 

Tannehill helyett egyébként a veterán Matt Moore fog kezdeni, aki 2011-ben már volt kezdő a csapatnál is nem volt teljesen homály. 60 százalékkal passzolt 2500 yardot 16 TD és kilenc INT mellett. Talán képes elnavigálni a csapatot, főleg, hogy azért idén Tannehill sem volt valami csodálatos.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!