Connect with us

Beharangozó

TNF Beharangozó – Rams@Seahawks

Valljuk be, az idei csütörtök esti rangadók közül gyakorlatilag mindegyik nézhetetlen volt, hiszen többnyire két messze nem egy súlycsoportban lévő gárda mérkőzött meg egymással. Ez ezen a héten sincsen másképp, hiszen a darabjaira hullott Rams látogat az összképet tekintve masszív Seattle-höz. Azonban a tény, hogy a Seattle-nek már-már hagyományosan nem megy a Rams ellen megadja a semleges rajongóknak a reményt, hogy ezúttal egy vérbeli csoport rangadót láthatnak péntek hajnalban.

 

Legutóbbi három mérkőzésüket kivétel nélkül a Rams nyerte, azonban nem csak ebből látszik, hogy nagyon nem fekszik Wilsonéknak a Los Angeles játéka. Ugyanis amióta Russell Wilson a Seattle irányítója (2012), a Ramstől összesen öt vereséget szenvedtek el, többet, mint bármelyik másik csapat ellen. És akkor nagyjából ennyiben bízhatnak a Rams hívei, mivel ami a csapatnál van, az maga a katasztrófa.

 

A vendégek pocsék formának örvendhetnek. Zsinórban négy vereséget szenvedtek el, az öltözőben mindenki frusztrált és a másikat okolja a gyenge szezonért. Todd Gurley, a csapat másodéves sztárfutója például kollektíve hibáztatja az egész csapatot a kedvezőtlen eredményekért, azonban ha a statisztikájára nézünk, nem túlozunk azzal az állítással, hogy részben ő az egész támadósor eredménytelenségének egyik legfőbb oka. Az a játékos, aki tavaly öt 100+ yardos mérkőzéssel zárta az évet, idén 3.3 yardot átlagol carrynként. Erre pedig nem lehet magyarázat a gyenge támadófal, mert az elmúlt évben is ez a támadófal próbált lyukakat nyitni Gurley-nek.

107a02c2368b42afa0ec09f0150f2ac7

 

A Seattle-nél egy fokkal rózsásabb a helyzet, hiszen az összteljesítmény nem konstans csapnivaló, ahogy a Ramsnél, de azért gondok akadnak itt is. Wilson öt interceptiont dobott a Packers ellen vasárnap, e mellett még rendkívül pontatlan is volt, rengetegszer dobta túl az elkapóit. Attól nem feltétlen kell tartani azért a Seattle szimpatizánsainak, hogy ez a forma állandósulna Wilsonnál, egy-egy rosszabb meccs mindig beeshet. A támadófal ugyan a Patriots elleni mérkőzés óta ismét a liga legrosszabbjai között tartandó számon pass protectionben, de futásblokkolásban értik a dolgukat. Ennek köszönhetően a futójátékhoz bátran nyúlhatnak Carollék, hiszen akárki került a backfieldre, az eredményes napokat zárhatott. Thomas Rawls visszatérése pedig még nagyobb lendületet adott az eddig sem rossz egységnek. Rawls a Packers ellen 136 yardot futott, a komplett Seahawks futóegység pedig az utóbbi négy mérkőzésén carrynként 5 yardos átlaggal fut, ez pedig 120+ yard/meccs mutatóra elég.

11222015-morning01

 

A Rams pedig tökéletes ellenfél arra, hogy ezt a remek sorozatot folytathassák Rawlsék, ugyanis hibába van egy nagyon domináns front7-je a Los Angelesnek, a futás ellen borzalmasan teljesítenek. 110.3 yardot enged mérkőzésenként (4.2 yardot carrynként), ráadásul 20+ yardos futójátékok közül is 11-et engedtek, aminél többet csak az igazán világtalan futás elleni védelmek (San Francisco – hát ki más? – és a Miami). Vagyis ha esetleg Wilsonnak nem menne ezúttal sem a játék, nyugodtan át lehet állni még inkább a futójátékra.

 

Az igazán nagy problémák a védelemben adódhatnak. A minőségi pass rush jelei ritkán fedezhetőek fel a Seattle-nél. Ezt eddig lehetett Michael Bennett hiányára fogni, de az ő visszatérésével sem oldódtak meg a gondok ezen a területen. Még fájóbb talán, hogy a secondary legfontosabb tagja, Earl Thomas a Carolina elleni mérkőzésen eltörte a lábát. Thomas hiányát az a Steven Terrell tölti be, aki egyelőre korántsem meggyőző sőt, már a Packers ellen kijöttek a hiányosságai, amik hosszútávon még nagyobb kárt okozhatnak a Seahawks számára.

 

Persze, hogy ezt a Rams képes lesz-e kihasználni az nagy kérdés, ugyanis ahogy már írtam fentebb, nem csak a futójátékkal van gond, hanem gyakorlatilag mindennel, ami a támadósor tevékenységéhez köthető, így a passzjátékkal is. Mérkőzésenként 14.9 pontot tesznek fel a táblára, ami a legrosszabb az egész NFL-ben. Ezen az átlagukon ma sem fognak feltétlen sokat javítani, hiszen a Seahawks védelme 17.8 pontot enged meccsenként (csak a Vikings és a Patriots enged kevesebbet).

 

A Rams támadósorának kilátástalanságához hozzájárul a rengeteg turnover is. Idén már 24-szer „mondtak le pontszerzésről” és ugyan a Seattle nem tartozik a legjobb labdaszerző egységek közé, azért van mitől tartania a vendég gárdának.

 

Összességében egy sok futással tarkított ám kevés pontos mérkőzésre van kilátás, amelyet magabiztosan fog nyerni a Seattle, mert hiába szokott az új seprű jól seperni, a rövid hét nem elegendő ahhoz, hogy a mélyen gyökerező problémákat egycsapásra megoldják.

lasea

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!