Connect with us

Hír

Nagyon komolytalan a Pro Bowl

 

A Pro Bowl egy megtiszteltetés, amit szokás a kvalitásokkal és a teljesítménnyel azonosítani. Egy ötszörös Pro Bowler például biztos nagyon ász. Pedig nem feltétlenül. Azon túl, hogy ez egy szimpátiaszavazás, a legnépszerűbb játékosok ilyen-olyan okok miatt lemondhatják a részvételt. Ekkor jönnek a helyettesek, akik így Pro Bowlerek lesznek. Az AFC-ben például az első kalapos Pro Bowler irányítók közül sem Big Ben, sem Tom Brady, sem pedig Derek Carr nem lesz ott. Tulajdonképpen csak egy Philip Rivers állt Brock Osweiler előtt.

 

mmqb-brock-osweiler-softball

 

Mivel Big Ben szomorú, Tom Brady Super Bowlt játszik, Derek Carr meg sérült, ezért kellett három helyettes irányító. Andy Dalton és Alex Smith vállalta, viszont Marcus Mariota és Andrew Luck sérült. Így jött szóba Ryan Tannehill, aki szintén sérült, majd jött sorba Tyrod Taylor majd Trevor Siemian. Mivel azonban ők is sérültek voltak, visszautasították a felkérést.

 

Egy harmadik irányító azonban kell, szóval Philip Rivers úgy lesz idén Pro Bowler, hogy 21 INT-vel vezette a ligát és 11. opció volt. Rajta kívül már csak Brock Osweiler, Joe Flacco, Blake Bortles, Ryan Fitzpatrick és valamelyik Browns irányító jöhetett volna szóba. Tehát egy hajszálra voltunk attól, hogy Osweiler első Pro Bowlját ünnepelje. Persze ez Joe Flaccora nézve a legcikibb, aki a liga legjobban kereső irányítójaként, Super Bowl győztesként és MVP-ként még így sem tudta megszerezni első Pro Bowlját.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!