Connect with us

Hír

Elway elégedett a csapatnál lévő irányítókkal

 

 

A Denver Broncos a SB győzelem után több kérdéssel a háta mögött kezdte meg az offseasont. Marad-e Peyton Manning? Sikerül-e hosszabbítani Osweilerrel? Egyben marad-e a defense? Rengeteg kérdés, melyek közül mindre egy nagy nem lett a válasz, a csapat general managere, John Elway pedig dolgozhatott éjjel-nappal a problémák elhárításán. Joggal hihette, hogy a szezon alatt, idén megoldódik minden problémás ügy és csendesebb lesz az offseason. Azonban kezdő irányítóját továbbra se találta meg a csapat, elvesztette vezetőedzőjét és lejár a szerződése a csapat sikerkovács védőkoordinátoraának is. Elég sok ok az aggódásra. Azaz, csak elég sok ok lenne az aggódásra, de Elway máshogy látja.

 

49ers Broncos Football

 

Ugyanis elmondása szerint az irányítókérdés mindig a legnagyobb probléma egy csapat életében és náluk ilyen probléma nincs. „Izgatott vagyok a meglévő irányítóinkkal, múlt évben ez volt a legnagyobb gondunk, de idén nem.” Ugyanakkor nem zárta ki egy veterán QB érkezését se. „Soha ne mond, hogy soha, jelenleg dolgozunk tovább a két fiatallal, de mindig készen állunk minden eshetőségre”.

 

A Denver Broncos offense egész szezonban szenvedett és bár a két fiatal nem nyújtott jó teljesítményt, azért valóban nem kell temetni őket. Siemian egy-két rossz teljesítménytől eltekintve inkább közepes, mint rossz teljesítményt nyújtott, tipikus rookie szintű hibákat vétett, de van lehetőség a játékában. Paxton Lynch már jóval rosszabb volt, de az első kör végén választott újoncról mindenki tudta, hogy hosszú távú megoldásként képzelik el és ha nincs Siemian sérülése, lehet nem is lép pályára. Mindenesetre az biztos, hogy amennyiben még jobb teljesítményt szeretnének az irányítóiktól, rengeteget kell fektetni előbb az offensive line-ba, valamint meg kell találni az új vezetőedzőt is.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!