Connect with us

Hír

McCarron: Nem bánnám, ha elcserélnének

 

Tegnap AJ McCarron is kipakolta az öltözőjét, ahogy a rájátszásba be nem jutó 20 csapat minden egyes játékosa. A 2014-es ötödik körös játékos viszont könnyen lehet, hogy nem tér vissza a csapathoz a következő idényre. Andy Dalton természetesen továbbra is élvezi a bizalmat Cincinnatiben és a csapat lehet, hogy elcserélné McCarront, aki jól játszott az alatt a néhány meccs alatt, amikor Dalton sérült volt és 2017 végén lejár a szerződése is.

 

aj-mccarron-985

 

“Egyáltalán nem zavarna a dolog.” – mondta McCarron. “Ahogy Marvinnak (Lewis, Bengals HC) és az összes edzőmnek is mondtam a szezonzáró meetingen, nagyra értékelek mindenkit a csapatnál. Teljes szívemből. Adtak számomra egy esélyt, mikor nagyon sok ember nem tette ezt meg. Elképesztően törődtek velem és egytől egyik mindenkit nagyon tisztelek. Ez a hely mindig egy különleges helyet fog elfoglalni a szívemben.”

 

De McCarron tudja azt is, hogy jelenleg semmit sem tehet ez ügyben, viszont játszani szeretne valahol.

 

“Próbálok nem aggódni ezen, de persze mindig is gondolni fogok erre. Hiszen versenyző típusként játszani szeretnék.”

 

McCarron 4 mérkőzésen játszott jelentős számú snapet tavaly év végén az alapszakaszban, ezalatt 832 yard és 6 TD mellett csak 2 interceptiont dobott (mindkettőt az első, csereként beálló meccsén), ezután pedig a wild card körben kikaptak a Steelerstől. Hue Jackson volt akkor a Bengals támadókoordinátora, így felvetődk a kérdés, hogy vinné-e esetleg a Brownsba most, hogy akár elérhetővé is válhat.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!