Connect with us

Hír

Pagano továbbra is a legjobb irányítót edzené

 

Chuck Pagano alatt már elég régóta remeg a kispad és sokan azt várják, hogy ebben a holtszezonban pont kerül a történet végére. Pagano azonban teljesen máshogy látja a helyzetet és jövőre is visszatérne a Colts élére.

 

luck

 

Nyilatkozatai szerint tudja, hogy több van a csapatban, mint amit sikerült kihozni belőle, de szerinte akár jövőre SB esélyes gárdaként térhetnek vissza. Ezt a feltevést pedig arra a tényre alapozza, hogy a legjobb irányító a ligában náluk van. Szerinte Luck már most is a legjobb QB, de még mindig van fejlődési lehetőség a játékában. Nehéz vitatkozni egyébként azzal a ténnyel, hogy Luck eddig is kiválóan vezette a csapatot, de körülötte nincs megfelelő emberanyag. A hátunk mögött hagyott alapszakaszban például többször volt nyomás alatt, mint Big Ben és Tom Brady együttvéve, így pedig nem könnyű végig jól és főleg egészségesen játszani.

 

A Colts irányítója egyébként meglehetősen szerényen áll a dolgokhoz és koránt sem gondolja, hogy ő olyan hibátlanul játszott volna. Saját maga teljesítményét csalódásként könyvelte el és sokkal jobban is tudna játszani, amiért jövőre mindent meg is fog tenni.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!