Connect with us

Hír

Több edzőt kereső csapat is vár Bill O’Brienre

 

Úgy tűnt, a Fekete Hétfőnek vége, azonban korábbi pletykák most nyertek erősítést. A Fox ugyanis még a Texans Titans elleni meccse előtt megszellőztette, hogy ha O’Brien csapata veszít a Raiders ellen, akkor szedheti a sátorfáját Houstonból, úgy tűnik, ez a pletyka nem volt alaptalan.

 

bill_obrien

 

Több csapat is kivár a Texans döntésére, és nem bíznak meg vezetőedzőket addig, amíg O’Brien helyzetét nem tisztázzák, ugyanis őt is szívesen látnák csapataikba. A Texans ha bár nem volt túl kiemelkedő a szezonban, sikerült bejutnia a rájátszásba, viszont ha idén is úgy végzik mint tavaly, akkor O’Briennek véget érhet a houstoni kaland. Nem lenne példátlan egy ilyen lépés a Texanstól, a Denver Broncos egy rájátszás vereség után menesztette John Foxot két éve.

 

Jelenleg a Texansnak áll a zászló a Raiders elleni meccs előtt, hiszen a vendégek nem számíthatnak sem Derek Carr, sem Donald Penn szolgálataira, ráadásul a harmadik számú irányítójuk fog kezdeni. A Texans csapatában újra Osweiler irányíthat Tom Savage sérülése következtében, ki-ki döntse el, hogy ez most áldás vagy átok. Bővebben ITT olvashattok a Texans mai esélyeiről.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!