Connect with us

Hír

Ware visszatér

 

A Denver Broncosnak borzasztóan fejeződik a 2016-os szezon. Nem elég, hogy címvédőként nem jutottak be a rájátszásba, de a védőguru Wade Phillips szerződése lejár, ráadásul Gary Kubiak mester egészségügyi okokból kénytele visszavonulni. Továbbá annak a DeMarcus Ware-nek is lejár a szerződése, aki a védelem vezére, aki annyit segített, hogy Von Miller szerint akár könyvet írhatna róla. Bár ez utóbbi  a legkisebb gond.

 

gettyimages-502749752-1

 

Ware karrierje legrosszabb évét produkálta 35 évesen, ami a korát tekintve azért nem meglepő. Sokat volt sérült, ezért már leginkább a visszavonulásáról lehetett olvasni. Ő azonban másképp gondolja, szerinte a hátműtétje után abszolút rendben lesz és játszani fog 2017-ben.

 

Ware a 2005-ös draft első körének 11. pickjével lett kiválasztva és egészen 2013-ig a Cowboysban játszott. Kilencszeres Pro Bowler, hétszeres All Pro, kétszeres sack leader és egyszer még az év védőjének is megválasztották. 138,5 sackje minden idők nyolcadik legtöbbje, mindössze egyre van a hetedik helytől, és ötre Julius Peppers 5. helyétől. Peppers ráadásul két évvel idősebb nála, szóval ha neki megy, miért ne menne Ware-nek?

 

Persze más kérdés, hogy hol? Peppers átlagban 8,6 millió dollárt keresett a Packersnél (a szerződése a Super Bowl után jár le), ennyit aligha fizetne most bárki a Ware-nek, pláne nem a Broncos. Viszont egy kisebb csapathoz egy fiatal pass rusher mellé nagyon megérné őt elvinni, hisz rengeteg tanulhatna tőle, elég csak Vick Beasley esetére gondolni.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!