Connect with us

Hír

Zimmer: Nem tudom Teddy mikor tér vissza

 

Mike Zimmer ma az ESPN-nél vendégeskedett, habár biztos jobban örült volna, ha edzősködnie kell az egyik divisional körös találkozón. Kérdezték többek között arról, mi a helyzet a csapat sérült irányítójával, Teddy Bridgewaterrel.

 

“Egy borzalmas sérülése volt és ugyan jól halad, de nem tudjuk, mikor térhet vissza. ” -mondta a Vikings főedzője. “Sosem fogadnék ellene. Egy nagyszerű srác, folyton mosolyog és minden nap keményen dolgozik. Azt szeretnénk, ha minden sérült játékos pontosan így viselkedne.”

 

i (1)

 

A riporter persze nem hagyta annyiban a témát és megkérdezte azt is, hogy vajon a szezon elején, közepén, vagy mikor láthatják a Vikings szurkolói szeretett irányítójukat.

 

“Őszintén nem tudom. Nem fogadnék az ellen, hogy már a szezon elején visszatér, de ez a fajta sérülés kissé több időt szokott igénybe venni.”

 

Bridgewater a szezon előtt pár nappal sérült meg nagyon komolyan, ezért cserélt a Vikings Bradfordért az Eaglesszel. Bradford szerződése még a következő szezon végéig szól, feltehetőleg meg is tartják így, hogy nem tudni Teddy mikor térhet vissza. Az lesz az érdekes, hogy 2018-tól hogy alakul a csapat QB-helyzete.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!