Connect with us

Hír

AJ McCarron Chicagoban landolhat

 

A szeles városban nagyon úgy tűnik, hogy egy korszak ér véget és lezárul a Cutler-éra. Azt még pontosan nem tudni, hogy a Bears miként akar megszabadulni az irányítótól, az viszont már egyre erősebben körvonalazódik, hogy új kezdő irányítót akarnak. Szinte boldog-boldogtalant felhoztak már ezzel a pozícióval kapcsolatban, a legújabb név pedig AJ McCarron, akinek ugyan még élő szerződése van a Bengalsszal, de többen is csiripelték már, hogy lenne néhány kérője. A legújabb információk szerint a Chicago akár hajlandó lenne odaadni érte az idei második körös cetlijét, mely igen szép kis árnak bizonyul.

 

ajmccarron

 

McCarronra a 2015-ös szezon végéről emlékezhetünk, miután Dalton eltörte az ujját, ő szállt be a Cincinnatibe és nem okozott csalódást azon a három meccsen, ahol kezdőként számítottak rá. Sokan úgy vélik, hogy meglehet benne a kezdő potenciál és elképzelhető, hogy a Bears is nagyobb fantáziát lát benne, mint Matt Barkley-ban vagy egy újonc irányítóban. Azt viszont ne feledjük el, hogy McCarron a 2014-es NFL Draft ötödik körében jött és sokan úgy vélekedtek – és vélekednek még most is – róla, hogy elég limitáltak a képességei, ezért mindenképpen érdekes döntés lenne őt leigazolni és nem egy top irányító prospectben gondolkodni. Persze a kettő egyszerre is működhet, de akkor biztosan nem lesz hosszútávú jövője az egykori Alabama-sztárnak északon és maga a csere létrejötte is vonna némi kétséget maga után.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!