Connect with us

Beharangozó

Az egyszeri csoda – Atlanta Falcons

 

A New England Patriots-cal ellentétben a Falconsnak nem nagyon van Super Bowlos múltja. Történetük során mindössze egyszer jutottak a nagy döntőbe és az is csúnya véget ért.

 

sb

 

Super Bowl XXXIII: Denver Broncos – Atlanta Falcons 34-19

 

A Broncosról nincs sok mindent mondani. 14-2-vel nyerték meg a csoportjukat és lettek első kiemeltek, címvédőként jutottak a Super Bowlba úgy, hogy 38-3-ra megalázták a Dolphinst, valamint 23-10-re lenyomták a Jetset. A csapatban olyan Hall of Fame legendák játszottak, mint az irányító John Elway és a tight end Shannon Sharpe. A győzelem után egyébként Elway vissza is vonult, ráadásul teljesítménye miatt (336 yard, egy futott és egy passzolt TD, egy INT) MVP is lett, amivel máig ő a legidősebb (38 év).

 

A Falcons szintén 14-2-vel jutott be a rájátszásba, viszont ők nem voltak olyan dominánsak: a 49erst két ponttal, egy kivédekezett kétpontossal tudták megverni 20-18-ra, a Minnesota Vikingst pedig hosszabbítás után 30-27-re. Ezek az eredmények mind olyanok voltak, mint maga a Falcons: mindössze egyszer besikerült.

 

A csapat 1996-ban, két évvel a Super Bowl előtt egy pocsék 3-13-as mérleget tudott felmutatni, a rá következő évben pedig 7-9-et. Senki nem számított ezek után egy 14-2-re, de nem is tudták megismételni a sikereket. A Super Bowl utáni években 5-11, 4-12 és 7-9-es mérleggel rendelkeztek, a kezdő irányító Chris Chandler középszerű volt, a kezdő futó Jamal Andersonnak pedig mindösszesen egy Pro Bowlja és Al Pro címe van, mégpedig az 1998-as Super Bowl évből. Nem volt egyetlen Hall of Fame kaliberű játékos abban a csapatban, egyszerűen összejöttek a dolgok.

 

Falcons-1-superJumbo

 

A mérkőzés egy Falcons drive-val és mezőnygóllal kezdődött, majd jött Elway és egy 80 yardos TD-vel, a csapat felpakolt 17 pontot és 17-6-os előnnyel jött a Halftime Show. A harmadik negyed eseménytelen volt, a negyedikben pedig Elwayék gyorsan felpakoltak két TD-t, így 31-6-os állásnál már csak a becsületéért küzdhetett a Falcons. Bár ezután még jött egy 94 yardos kickoff return TD az Atlantától, de már csak a szépítésre volt elég.

 

Egyébként nem volt annyira rossz a Falcons, hétszer is jártak a Broncos 30 yardosán belül. Viszont a QB Chris Chandler háromszor is eladta a labdát, valamint volt egy fumble-je is a csapatnak, így hiába a 337 yard és nulla büntetés, esélytelen volt a csapat. Egyébként érdekes, hogy a Falcons főedző Dan Reeves ezzel a vereséggel a negyedik főedző lett, aki négy Super Bowlon is vereséget szenvedett. Az első hármat pont akkor, amikor John Elwayt és a Denver Broncost edzette.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!