Connect with us

Hír

Bradley-nek tetszik a Chargers játékosállománya

 

 

A Chargers lassan megkezdi offseason tevékenységét, amely egy sor vezetőségi megbeszéléssel kezdődik. Gus Bradley a frissen kinevezett védőkoordinátor pedig már most elismerően beszélt a csapat játékosállományáról, amely elmondása szerint tökéletesen illik az ő elképzelt rendszerébe.

 

San-Diego-Chargers-Defense

 

A Chargers eddig elég vegyesen alkalmazta a 3-4-es és a 4-3-as defensive front felállásokat, Bradley érkezésével ez pedig aligha fog változni, aki alapvetően 4-3-at futtat, jó pár 3-4-es elemmel. „ Akik itt vannak, jól illenek abba a sémába, amit futtatni akarunk. Én több videót is láttam róluk, láttam a képességeiket és tudom mit csinálnak jól.” – nyilatkozta a klub honlapján. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének változások az offseasonben, de a kezdő játékosok nagy része azért megnyugodhat. Ami még biztos a védelemmel kapcsolatban, hogy igyekeznek a tavalyi defensive rookie of the year nyertes, Joey Bosa köré felépíteni a csapatot és kiaknázni minden benne rejlő lehetőséget. Bosa tavaly is 10+ sackkel zárta a szezont, annak ellenére, hogy 4 mérkőzésen nem játszott és ha ilyen fejlődésen megy keresztül, akkor a legjobb védők között lesz jövőre.

 

 

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!