Connect with us

Hír

Diggs szerint a Föld lapos

Ezen a hétvégén tartják az NBA All-Star gálát New Orleansban, melynek pénteki napján a Cleveland Cavaliers 1-ese, Kyrie Irving elvitte nyilatkozatával a napot. Azt állította ugyanis, hogy szerinte a Föld lapos és nem lehet bizonyítani az ellenkezőjét, továbbá a dinoszauruszok létezésében sem hisz.

 

Ezzel nem csak, hogy megnyerte a napot, de olyan lavinát indított el, amire talán még ő maga sem számított, habár meglepően furcsa gondolat ez azok után, hogy bizonyítottan geoid alakú bolygónk. Másfelől az is tény, hogy az utóbbi időben egyre több híve van a lapos-Föld-elméletnek. Az NBA-n belül a Golden State Warriors 4-ese, Draymond Green állt Irving mellé, aki szintén osztja a Cavs játékos nézeteit.

 

“Hogyan állhatnánk a Földön, hogyha az nem lapos?” – mondta Green.

 

De miért is írunk mi erről?

 

A twitter annyira felkapta a történetet, hogy Stefon Diggs, a Minnesota Vikings másodéves elkapója sem bírta ki, hogy ne foglaljon állást a témában. Először osztozott Irving gondolatain, azonban később bevallotta, hogy igazából csak azért írta, amit írt, mert vágyott a figyelemre és kíváncsi volt az emberek reakcióira.

 

stefon-diggs

 

diggs-tweets-2

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!