Connect with us

Hír

Sanderst is hamarabb utolérték, mint a sánta kutyát

A Denver Broncos nem kívánja kommentálni azon híreszteléseket, miszerint a csapat kiváló elkapója, Emmanuel Sanders hazudott gyermeke születéséről csak azért, hogy kihagyhassa csapata edzését.

 

Emmanuel-Sanders-Smile

 

Gabriella Sanders, az elkapó volt felesége, elmondása szerint férje ugyan azt állította a Broncos vezetőségének, hogy jelen szeretne lenni gyermeke születésénél, de mint kiderült, csak arra használta fel ezt, hogy kimenőt kapjon a csapattól és elmehessen bulizni – derül ki a texasi válóperes dokumentumokból. A dolog ott sántít, hogy Sanders novemberben volt távol csapata edzésétől, miközben Gabriella valójában csak decemberben adott életet közös gyermeküknek.

 

A válóper még októberben indult – ekkor távoltartási végzést is kapott a játékos. Az akkori jelentés szerint azt is megemlítette a hölgy, hogy házasságuk idején Emmanuel több ezer dollárt költött arra, hogy házassági esküjüket megszegje.

 

Akár igaz a történet, akár nem, az biztosan állítható, hogy Sanders denveri jövőjét nem igazán érinti, ugyanis az elküldésével csak maga alatt vágná a fát a Broncos. Az elkapó csapata ötödik legjobban kereső játékosa 2017-ben a maga 9,5 millió dollárjával, ráadásul a kivágását követően 14 millió dollárnyi halott pénz keletkezne. Arról nem is beszélve, hogy Demaryius Thomas mellett az egyetlen megbízható elkapó jelenleg a Denver rosterén. Legfeljebb házon belüli pénzbüntetésre számíthat Elwayéktől.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!