Ez a cikksorozatnak a második része minden idők legjobb irányítójáról, aki soha nem nyert gyűrűt: Dan Marinóról. Az első rész ide kattintva olvasható.
Új ellenség északon
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A csoportrivális Buffalo Bills sok éven keresztül a pofozógép szerepét töltötte be, és ezt megelégelve a vezetőség a 86-os szezon közben változásokat eszközölt. Kirúgták az addig gyengén teljesítő Hank Bullough-t, és a helyére leigazolták Marv Levy-t abban a reményben, hogy fel tudnak kapaszkodni a szakadék mélyéről. Levy alatt a Bills igazi bajnokcsapattá vált, és mind az offense mind a defense a liga szűk elitjébe került. Egyvalamihez pedig kiváltképp értettek: A delfinveréshez.
A Bills defense rövid időn belül Marino legnagyobb rémálmává vált. Akármit próbált ellenük csinálni, mindig megtalálták a módját hogy megállítsák őt. Statisztikailag Marino messze a Bills ellen játszotta karrierje legrosszabb meccseit, és mivel a Dolphins többi tagja nem tudott segíteni neki, ezért a Buffalo elleni meccseiket rendre elveszítették. A Bills 87-89 között minden évben oda-vissza verte a Dolphinst, és a csoportot is rendre megnyerték.
Volt gond Miamiban bőven. Egyrészt náluk volt a liga legjobb irányítója, de képtelenek voltak 8 győzelemnél többet összeszedni, másrészt ott volt a Bills, akik rendre lealázták őket.(88-ban például 27-0-ás vereséget szenvedtek el tőlük) Egyértelmű volt, hogyha nem történik valami csoda, ha nem pattan ki egy isteni szikra, akkor soha nem fognak tudni újra a Super Bowl közelébe jutni. Ez a szikra azonban 90-ben a 2. héten végre kipattant.
1990 szeptember 16.-án a Bills látogatott Miamiba, hogy hetedszerre is vereséget mérjenek rájuk. Ám ezúttal minden másképp alakult. A Dolphins védelme végre felébredt hosszú téli álmából, és 3 Turnovert is kierőszakoltak amiket Marino köszönt szépen pontokra is váltott. A 30-7-es győzelem után pedig végre elindult valami Miamiban. Azután hogy nagy nemezist végre sikerült legyőzni, átszakadt a gát, és sorra nyerték a meccseiket. Végre újra arra a csapatra kezdtek hasonlítani, akik még a 80-as évek elején voltak, és ismét lehetett reménykedni egy Super Bowl győzelemben. A probléma azonban az volt, hogy a Bills nem esett kétségbe a hirtelen jött vereségtől, és ők is sorra nyerték a meccseiket.
A 90-es szezonban a Bills, és a Dolphins fej-fej mellett haladt egymás mellett, és a szurkolók nem győzték kivárni december 23.-át, amikor a két csapat újra összecsaphatott. Addigra pedig a tét már igencsak nagy lett. A 16. hétre egyértelművé vált, aki nyeri az AFC East-t, az nyeri az AFC-t is. A másik két csoport egyszerűen nem tudott felmutatni olyan erőt, ami akár egyik, akár másik csapat ellen elég lett volna, így kis túlzással azt lehetett mondani, a buffalo-i visszavágón el fog dőlni a Super Bowl résztvevő kiléte.
A Billst hajtotta a bosszúvágy, és ahogyan előtte oly sokszor úgy a védelmük most is az őrületbe kergette Marinot. Háromszor a földre vitték, egy labdáját el is lopták, és sokáig a pontszerzésben is megakadályozták őt. A másik oldalon nem volt ilyen gond. A Bills offense-t még az sem zökkentette ki, hogy a csereirányító Frank Reich-nak kellett beállnia, mert az előző héten Jim Kelly megsérült. Mondhatni könnyen, 24-14-re nyert a Bills.
A Dolphins 90-ben nagyszerű évet zárt. 12-4-el hosszú idő után végre bejutottak a playoffba, és az egyik legjobb mérleget tudhatták magukénak a konferencián belül. Csak sajnos a Bills még náluk is jobb volt, ezért csak a csoport második helye jutott nekik. Emiatt bár a 2. legjobb volt a mérlegük a konferencián belül, de csak a 4. kiemelést szerezték meg, és játszaniuk kellett a Wild Card körben is, ahol a Kansas City Chiefst fogadták.
A Chiefs ellen meglepetésre pont az az egység tudott előlépni, akik eddig jobbára csak elveszítették a meccseket. A Defense. A Chiefs ekkoriban az egyik legerősebb védelemmel rendelkezett, és 3 negyeden keresztül képesek is voltak kordában tartani Marinot. Csakhogy a Dolphins D végre életjeleket mutatott magáról, és ők is hatásosan állították meg a Chiefs O-t. Végül a 4. negyedben Marino kihasználva a Chiefs védők fáradságát 2 TD-t érő drive-t is levezetett az utolsó negyedben, aminek köszönhetően egy szoros 17-16-os győzelemmel továbbjutottak a következő körbe.
Balszerencséjükre azonban a másik Wild Card meccsen a 3. kiemelt Bengals győzni tudott, ez pedig azt jelentette, hogy a divíziós körben Los Angeles helyett mehetnek vissza Buffaloba, a hidegbe.
A Bills otthonában januárban nem volt könnyű játszani. A hideg hátráltató tényezőként hatott a Dolphinsra, és csak hogy minden szép és jó legyen, a meccs során még a hó is elkezdett esni. Marino azonban az időjárási körülmények ellenére képes volt túllépni a Bills védelmén, és 323 passzolt yard, valamint 3 TD messze több volt, mint amit ilyen körülmények között elvárhattak tőle. Igaz 2 INT is összejött, de a táblára felpakolt 34 pont önmagáért beszélt. Messze az egyik legjobb mérkőzését játszotta a Bills D ellen. Csakhogy mindez mit sem ért, mivel a túloldalon Jim Kelly(QB) és Thurman Thomas(RB) ott csinált bohócot a Dolphins védelméből, ahol csak lehetett. A védelem a Wild Card körrel ellentétben ezúttal sem a futást, sem a passzjátékot nem volt képes megállítani, és a Bills 44 pontjához Marino egymaga végül kevésnek bizonyult. 44-34-re alulmaradtak a zord buffalo-i időjárásban.
A Super Bowl megint nem jött össze, de végre fény volt az alagút végén. A Dolphins 1990-ben végre újra egy bajnokesélyes csapat benyomását keltette, és ezúttal okkal bizakodhattak a szurkolók, hogy jövőre meglesz az áhított gyűrű.
A 91-es szezont Marino ott kezdte meg, ahol az előzőt abbahagyta. Buffaloban. A Bills ellen Marino ismét megtett minden tőle telhetőt. Eladott labda nélkül játszotta végig a meccset, és ismételten 30 pont fölé juttatta a csapatát. Csakhogy a túloldalon a Kelly-Thomas páros ismét végiggázolt a védelmen. Thomas egymaga 267 yardot szerzett futásokkal és elkapásokkal, és végül egy szoros meccsen 35-31-re a Bills nyert.
Újfent kikaptak Buffaloban, és a vereség hatására ismét összetört valami a csapatban. A Dolphins 91-es szezonját ezután a totális tanácstalanság jellemezte. Vereség-győzelem-vereség-győzelem sorminta jellemezte majdnem az egész szezonjukat. Ez a fajta inkonzisztencia Marinora is ráragadt, és ő is hol kimagaslóan játszott, hol pedig borzalmasan. Viszont 91-ben az AFC mezőnye úgy alakult, hogy 2 héttel a szezon vége előtt 8-6-os állásnál bőven volt esélyük az utolsó Wild Card helyre. Nem kellett hozzá mást tenniük csak az utolsó két meccsükből egyet nyerni. Erre a 16. héten minden esélyük meg is volt, hiszen a 3-11-el álló Chargers-höz utaztak. A meccs úgy is kezdődött, ahogyan mindenki várta, Dolphins fölénnyel, és az utolsó negyedre 13 pontos előnnyel fordultak. Ott viszont minden elromlott. Marino először egy Fumble-val adta meg az esélyt a Chargersnek a fordításra, majd egy újoncot megszégyenítő INT-el segített nekik a zárkózásban. Ez a két hiba pedig végzetesnek bizonyult, és a végén 38-30-ra alulmaradtak.
A playoff még ezután is elérhető volt, viszont az utolsó héten a szintén utolsó playoff helyért teperő Jets utazott hozzájuk. A ki-ki mérkőzés azt hozta, amit mindenki várt tőle. Két playoffért küzdő csapat ádáz küzdelmét, ami végül hosszabbításba torkollott, ott pedig a Jetsnek jött ki jobban a lépés.(23-20-as vereség)
A Dolphinsnak a 91-es szezon végén két lehetősége is volt, hogy bejusson a playoffba, de egyikkel sem tudott élni. Ez pedig egy újabb középszerű 8-8-as szezont eredményezett, ami után értelemszerűen jött a pánik, hogy talán a 90-es szezon tényleg csak egy üdítő kivétel lehetett. Emiatt sokan újfent leírták a Dolphinst és Marinot, hiszen már megint képtelenek voltak 50% fölé jutni. A csapat azonban 92-ben válaszolt a kétledőknek.
Amilyen borzalmas volt a 91-es szezon kezdete, olyan nagyszerűre sikeredett a 92-es. A Dolphins az első 3 mérkőzését megnyerte, majd a 4. meccsen sikerült az igazi bravúr is. Ismét ellátogattak Buffaloba, hogy megmérkőzzenek a Bills-el, akik hasonlóan veretlenek voltak akkor. Mindenki a Bills győzelmét várta, de ezúttal a dolgok másképp alakultak. Marino ismét képes volt szétszedni a buffalo-i védelmet, ám az igazi bravúrt a védelem szolgáltatta. Azok után, hogy Kelly és Thomas előtte oly sokszor csinált bohócot a Dolphins védelméből, most visszakaptak tőlük mindent kamatostul. Thomas futásait rendre megállítottát, Kellyt pedig több labdaeladásba belehajszolták.(köztük egy 103 yardos pick6-be) A Buffaloban aratott 37-10-es győzelem pedig újra átszakította a gátat, és ismét lehetett reménykedni.
Aztán félúton a vereségek érkeztével felcsendültek újra a kétségbeesett hangok, de a Dolphins ezúttal nem engedte ki a playoff-t a kezei közül. 11-5-el fejezték be a szezont, amivel megelőzték a Billst a csoporton belül, és a konferencia alakulása miatt még a Wild Card kört is elkerülték.
A divíziós héten a Chargers érkezett hozzájuk, akik az előző évben lényegében megásták a sírjukat. Ezúttal azonban a Dolphins nem hagyott kétséget afelől, ki a jobb csapat. A védelem ismét magára talált, és Stan Humpries(QB) négy labdáját is ellopták, amikből Marino 3 TD-t is előkészített. Egy nagyon sima 31-0-ás győzelemmel mutatták meg mindenkinek, készek arra hogy újfent Super Bowlt játszanak. Már csak egyvalaki állt ennek az útjában. És ez a valaki nem más volt, mint az ősnemezis, a Buffalo Bills.
A Bills hatalmas lendülettel érkezett a konferenciadöntőbe, hiszen az Oilers ellen egy 32 pontos hátrányból fordítva nyerni tudtak, majd a Steelers csapatán is simán túljutottak. Ez nem volt túl jó előjel. De legalább most nem a fagyos, és zord Buffaloban kellett összecsapniuk, hanem a meleg, és napsütötte Miamiban. Végső soron azonban teljesen mindegy volt, hogy hol játszák a meccset, mert a Dolphins az év legfontosabb mérkőzésére időzítette a lehető legrosszabb formáját.
A védelem az elkapókat még úgy ahogy, de le tudta védekezni, viszont a futók ellen tehetetlenek voltak. Két Bills futó, Thurman Thomas, és Kenneth Davis 279 scrimmage yard-t hozott össze, ez pedig több volt, mint a Dolphins offense összes megtett yardja. Marinohoz állandóan odaértek a Bills védők, négyszer földre vitték, 2 INT-t szereztek a passzaiból, és egyszer még egy Fumble-t is kiharcoltak tőle. Valamint csak hogy teljes legyen a kép még a speciális egység is elveszítette a labdát kétszer.
Ilyen teljesítmények után kisebb csoda volt, hogy csak 29-10-re kaptak ki, de értelemszerűen senkit nem vigasztalt az a tény, hogy nem lettek annyira megalázva, mint amennyire a mutatott játék alapján megérdemelték volna.
A 92-es szezon volt Marino, és a Dolphins nagy lehetősége a Super Bowlra, de végül az ősnemezis ismét legyőzte őket. Ráadásul megint hazai pályán lettek megalázva.
A partvonal mellett
A 93-as szezon ismét jól indult, de eddigre már mindenki tudta, hogy csak akkor beszélhetnek jó szezonról, ha végre a playoffban is sikerül túljutni Bills-en. Erre azonban a 6. játékhét után kevesen adtak esélyt. Október 10.-én a Brownshoz látogattak, és a meccs teljes mértékben úgy alakult, ahogyan ők akarták, egyetlen dolgot leszámítva. Marino egy ártalmatlan play során Achilles sérülést szenvedett, és a szezon hátralévő részére kidőlt a sorból.
Az irányító kiesése hatalmas bajt hozott magával, hiszen eddig gyakorlatilag Marino egymaga vitte a hátán a csapatot, és most 4-1-es állásnál nélküle kellett volna végigcsinálni a szezon hátralévő részét. Meglepő módon azonban a Dolphins eleinte nem érezte meg a hiányát. Marino megtett minden tőle telhetőt, hogy a helyére beálló Scott Mitchell-t segítse az oldalvonal mellől. Mittchell pedig hallgatva a szavára eleinte tökéletesen helyettesítette is őt.
A szezon közepén 9-2-es állást sikerült összehozniuk, és teljesen reálisnak tűnt, hogy ismét be fognak jutni a playoffba. Még a bajnok Cowboyst is meg tudták verni idegenben. Egy rövid időre úgy tűnt, hogy a csapat képes lesz ugyan Marino nélkül, de Marinoért eljutni a Super Bowlba, és nyerni egy gyűrűt annak a játékosnak, aki hosszú időn keresztül a hátán vitte a csapatot. De aztán jött az egyik legnagyobb összeomlás a liga történelmében.
A szezon végére Mitchell is megsérült, a harmadik számú irányítóval pedig mind a maradék öt meccsüket elveszítették, és abban az évben a 9-7 nem volt elég a playoffra. Világossá vált, hogy ennek a csapatnak szüksége van Marinora, de kérdéses volt, hogy vajon képes lesz-e egy ilyen sérülésből visszatérni. És ha igen, akkor vajon képes lesz-e újra azt a teljesítményt hozni, mint előtte? Jogos kérdések voltak, Marino pedig mindkét kérdésre csattanós választ adott a következő szezonban.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások