Connect with us

Hír

Újabb név került az irányítókeringőbe

 

 

Ahogy az új vezetőedzők foglalják el helyüket új csapataiknál, úgy röppennek fel újabb és újabb nevek, akiket magukhoz csábítanának. Ez főleg az irányítóhiányos csapatokkal van, így akikkel a média nem szégyell temérdek nevet hírbe hozni valamilyen kapcsolati szál által. A szokásos Browns pletykák mellett, most épp a 49ers van soron, ahova előbb Cousins, majd Garoppolo neve is felmerült, az éppen aktuális pletyka pedig Cutlerről szól.

 

cutler

 

 

Persze mint legtöbb híresztelés ez sem teljesen alaptalan, ugyanis Cutlert még az új főedző, Kyle Shanahan édesapja draftolta a Broncosnál és játszott együtt például John Lynchel, a San Francisco frissen kinevezett general managerével is. Mindazonáltal érdemes fenntartásokkal kezelni ezt a felröppenő hírt is, ugyanis a 49ers rosterén már van két megbukott irányító, Cutler pedig már Chicagóban sem feltétlenül örvendett jó hírnévnek a szurkolók körében. Egy fiatal még soha el nem bukott irányított, mint például Garoppolo vagy egy rookie, könnyebben befogadna a közönség és türelmesebb lenne fejlődésével kapcsolatban.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!