Connect with us

Szabadügynök

Washingtonban a helyzet változatlan – FA-kitekintő

 

 

Tavaly ugyanígy nekem jutott a Redskins FA-kitekintője és akkor is hasonló cipőben járt a csapat. Egy ígéretesnek indult év, ami aztán korán befejeződött, a szabadügynökpiacon pedig nem sok, de annál töményebb tennivaló akad. Térjünk is a tárgyra.

 

A helyzet tehát kedvező, ugyanis adott egy félkész gárda, amin csak a végső csiszolásokat kell minél precízebben megoldani, erre pedig nem kevesebb, mint 64 millió áll rendelkezésre. Ráadásul, ha szeretnék, akkor három alulteljesítő játékos kivágásával még teremthető is pénz. Az első közülük ugyan nem feltétlenül teljesítménye, hanem folyamatos sérülései miatt lehet cut áldozata. DeAngelo Hall már sokadszorra fejezi be IR-en a szezont, kivágásával pedig 5 millió szabadulna fel hatodannyi dead money mellett. Ha a csapat bízik benne, hogy még egészséges tud maradni egész szezonokra akkor egy paycut is játékban van. Rosszabb helyzetben van Shawn Lauvao, aki ugyan kezdő, de a támadófal leggyengébb játékosa volt, kivágása pedig 5 milliót hozna a konyhára 1 millió dead money mellett. A legrosszabb pedig Ricky Jean Francois helyzete, aki nem hogy gyenge volt, de nem is bombabiztos kezdőember. Vele 4 millió spórolás mellett 1 millió dead money járna. 14 millió tehát még felszabadítható, ha nagyszabású tervekre készülnek Washingtonban.

 

 

Top szabadügynökök

 

Első és legfontosabb dolog, hogy meg kell tartani a csapat franchise irányítóját, Kirk Cousins kapitányt. Ismét. Tavaly adta magát a franchise tag és élt is a csapat a lehetőséggel, de idén már bonyolultabb a dolog. Rengeteg szó esett róla, így én nem szeretném csavarni a dolgokat, az ismételt tag rengeteg pénzt emésztene fel, Cousins a liga egyik legfizetettebb játékosa lenne egy évre, de aztán jövőre újra vissza kellene térni a problémára, így nem lenne a legokosabb döntés. A hosszú távú szerződés évi viszonylatban szintén költséges dolog, de talán egy halvány dollármillióval olcsóbban is megúszná a csapat, ráadásul jövőre nem lenne veszély. A legvalószínűbb forgatókönyv a tag, majd szerződés, így van elég idő okoskodni még a szezon kezdetéig. Így vagy úgy, de a keret több, mint harmadát elviszi Cousins, tehát a többiek közt kell szelektálni.

 

djacks

 

Ha már van irányítód, akkor célszerű neki célpontokat is a rendelkezésére bocsátani. A Redskins abban a szerencsés helyzetben van, hogy nagyon jó kis elkapók vannak a keretben, így a lejáró szerződésű DeSean Jackson és Pierre Garcon közül, elég ha az egyiket megtartják. Vagy megtehetik, hogy egyiket se. Én Jacksont megtartanám a helyükben, mert értékesebb és nagyobb hiánycikk egy ilyen jó mélységi elkapó, de kicsi a valószínűsége, hogy marad a csapatnál. DeSean iránt egyébként nagy az érdeklődés, elvileg a Tampa Bay nagyon szívesen látná és Winston is elismerően szólt a játékosról, így az ára csak egyre jobban megy fel. Mellettük lejár még Vernon Davis szerződése is, aki Reed távollétében biztos célpont volt. Mindhárom játékos „rákfenéje” a kora, így szerintem egyikük se számíthat egy két-három éves szerződésnél hosszabb kontraktusra, akár itt, akár máshol.

 

A védőoldalon már sokkal jobb a helyzet. Csupán Chris Baker az egyetlen kezdő szabadügynök, de ő sem nélkülözhetetlen. Egy hasonló szerződés azonban kinéz neki, mint ami jelenleg is van, ennyit talán meg is ér a csapatnak. Három kiegészítő emberként használható safety is távozhat, Donte Whitner, Duke Ihenacho és Josh Evans. Egyikőjük után se fognak kapkodni. Érdemes még megjegyezni Chris Thompsont, aki korlátozott jogú szabadügynök lesz, így aránylag olcsón megtartható és egész évben hasznos third down futójátékos volt, így az ő maradására nagy esély van.

 

baker

 

Hiányposztok

 

A két elkapó és Cousins szerződésétől függ a további mozgolódás, de egy-két játékos érkezhet. Ha mindhárman maradnának, akkor az offense oldal szinte kész is van, de erre elég kicsi az esély. Egy elkapó érkezhet a távozó(k) helyére, de akár egy kisebb nevű tight end is, a sérülékeny Reed mellé. Az igazán nagy mozgolódás azonban a védőoldalon lesz. Cousins ide vagy oda, pénz maradni fog körülbelül 10-15 millió legalább, így a gyenge safety sort rendbe lehet tenni. A nagynevű safetyk közül egy Jefferson vagy Church nagyon jól jönne a Washingtonnak, de lehet, hogy be kell érniük egy Swearinger, Cyprien képességű játékossal. Esetleg a védőfal közepére jöhet még valaki, akár rotációba, akár kezdő embernek, ez Baker helyzetétől is függ, de a top prioritás a safety sor után a linebackerek. A tavalyi Norman robbantás után az se lepne meg, ha rárepülnének Hightowerre (már amennyiben elérhető lesz), de Zach Brown is ideális megoldás lehet. Ha mindent okosan csinálnak, akkor egy hosszú távon is eredményes csapat alapjait tehetik le.

 

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!