Connect with us

Szabadügynök

Lesz végre Jaguars? – FA-kitekintő

 

A Jaguars volt a 2016-os szezon egyik legnagyobb csalódása. Megint top5-ben húzhatnak, pedig ennél tehetségesebb csapat nem sok akad az NFL-ben. A korábbi igazolásaik rendre csődöt mondtak, így most futhatnak neki megint, 72 millióból illene befoltozni azt a pár meglévő lyukat és végre tényezővé válni.

 

NFL: 2016 NFL Draft

 

A Jaguars már elküldte DE Jared Odricket és LT Kelvin Beachumot, elcserélte Julios Thomast, trade-elt LT Branden Albertért, nemsokára megszabadul így vagy úgy Davon Houste-tól és az ő 6 millió dolláros fizetésétől, tehát már jócskán felpörögtek náluk az események. Viszont még nyugodt szívvel elküldhetik DT Roy Millert (3,9 millió) és DT Sen’Derrick Markst (4,45 millió), hisz  Malik Jackson és Abry Jones bőven jobbak mint ők. Dan Skutának sincs maradása, az OLB elküldésével 4,1 milliót spórolnának, így jó 90 millióval gazdálkodhatnak.

 

Fontosabb szabadügynökök

 

Minőségi FA-ból jó sok van Jacksonville-ben, akiket mindenképp meg kellene tartani. Az egyik John Cyprien aki top teljesítményt nyújtott safety poszton, a másik pedig Patrick Omameh guard, aki remekül játszott, míg meg nem sérült. Az ő megtartásuk kötelező, de szerintem Prince Amukamara is érdemelne egy új szerződést, hisz viszonylag egészséges volt és nagyon jól játszottak Jalen Ramseyvel. Mivel DE/DE Tyson Alualu szerződése lejár, így vagy őt hozzák vissza olcsón, vagy a fent említett Miller-Marks duóból marad valaki. Egyikük sem érhet a piacon 3-4 milliónál többet, tehát nyugodtan eldöntheti, melyik cseréjét tartja meg a Jaguars.

 

Aki viszont szinte biztosan nem marad, az a korábbi 1/2-es Luke Joeckel, aki sem tackle, sem pedig guard poszton nem váltotta meg a világot. Albert érkezése miatt esélye sem lesz tackle-t játszani, guardok pedig vannak jobbak nála, így vélhetően neki lefőtt a kávé a Jaguarsnál.

 

 

Legnagyobb hiányposztok

 

Ha ránézünk az eredményekre, nem gondolnánk, hogy ilyen brutálisan jó ez a csapat, pedig de. A Smith-Posluszny-Jack LB hármas nagyon ígéretes, könnyen top5-ös is lehet jövőre a ligában. A DT poszt a Jackson-Jones párossal meg van oldva (vagy ha nem, akkor a draft akár első körét is rááldozhatják erre), az elkapószekció is rendben van, ha megtartják a saját lejáró szerződésű fontosabb szabadügynökeiket, akkor égető hiányposzt csak a defensive end és a tight end lesz, már ha Blake Bortles a jövő irányítója.

 

Jacksonville Jaguars v San Diego Chargers

 

Amennyiben persze nem hozzák vissza Cyprient, Amukamarát és Omamehet, akkor hirtelen a safety, cornerback és guard poszt is erősítésre szorulna, bár ezt nem hiszem, hogy megkockáztatná a csapat. Amukamarát még lehet pótolni a piacról akár egy AJ Bouyéval, akár Stephon Gilmore-ral, bár ár/érték arányban én inkább őt választanám. A safety poszt viszont már neccesebb lesz, ugyanis Cyprien egyrészt a legjobb, másrészt Tony Jeffersonért öldöklő lesz a harc, Barry Church és TJ MCDonald pedig egy szinttel lejjebb vannak. Guard posztra én még Ronald Learyt tudnám ide elképzelni, a Jaguars amúgy is szeret Cowboys játékosokat leigazolni, szerintem be is húzzák. DE és TE vélhetően a draftól jönnek majd.

 

Top szabadügynökök, akiket megtarthat/megszerezhet a Jaguars:

 

LT: Branden Albert, csere

OG: Ronald Leary, 8 millió/év (plusz cserének megtartják Omamehet 2-3 millióért)

CB: AJ Bouye, 14 millió/év

S: John Cyprien, 10 millió/év

 

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!