Connect with us

Szabadügynök

A Jets átment tökösbe – FA-értékelő

A Jets FA-kitekintőjében felvetettem, hogy én a Jets vezetőség helyében nagyon tökösre venném a figurát, elküldeném Nick Mangoldot és Brandon Marshallt is, elcserélném Sheldon Richardsont és nulláról kezdeném felépíteni a franchise-t. Úgy fest a Jets is ezen a véleményen volt, bár a nagy átalakítás egyelőre még csak a takarítás fázisban van.

 

 

A Jets ugye kivágta Mangoldot, az utóbbi évek egyik legjobb centerét, ami jól is an így, kell a frissítés, ráadásul Wesley Johnson elég jól pótolta. Darrelle Revisnek  is ennyi volt, bár ez inkább áldás, ahogy Ryan Clady (LT) és Breno Giacomini (RT) elküldése is indokolt volt. Nick Folk (K) kirúgását is meg lehetett magyarázni, piros pontnak pedig ott van a guard Brian Winters szezon közbeni szerződéshosszabbítása. Ezzel így nagyjából ennyi is a fontosabb tisztogatások és FA előtti igazolások névsora, így hát rá is térhetünk a főbb hiányposztokra: QB, WR, 2 OT, 2 CB, NT, OLB, TE, K.

 

Erősítések

 

Első látásra talán kevésnek tűnhet ennyi hiányposzt, legalábbis nekem az. Így még az érkezők előtt fontos leszögezni, hogy a linebacker és a safety csak azért nem lett hiányposzt, mert az első körös Darron Lee és Calvin Pryor elvileg azért jött, hogy ezeket megoldják, még ha alapvetően nem is játszanak jól. A futót sem azért nem írtam, mert Matt Forté és Bilal Powell olyan hibátlanok lennének, hanem mert egyszerűen őket nem lehet most még elküldeni, tetszik nem tetszik, velük kell végignyomni a szezon.

 

QB: –

WR: –

OT: Kelvin Beachum – 3 év, 24 millió dollár (A)

OT: –

TE: –

NT: Mike Pennell – 1 év, ??? (A-)

OLB: –

CB: Marcus Williams – RFA tender: 1 év, 2,7 millió (A)

CB: Mo Claiborne – 1 év, 5 millió dollár (A+)

K: Chandler Catanzaro – 1 év (C)

 

A Jetsnek még mindig 24 millió dollárja, ennél pedig azért többre számítottam. Williams és Claiborne leigazolása/megtartása nagyon ott van, még ha csak egy évre is és Claiborne egészsége hatalmas kérdőjel, de papíron megvan oldva a secondary. A 150 kilós Pennell jó lehet majd középre legalább futás ellen, és hátha sikerül valahogy elcserélni Sheldon Richardsont. Pass rusher nem jött, de ez nem is meglepő, nem volt jó a piac.

 

 

Tight endje már évek óta nincs a csapatnak, egy Bennettet megnézte volna, de elég jó a class, értem, hogy nem akartak senkit túlfizetni. Kelvin Beachum szerződése tetszik, ő tényleg jó lehet LT-ben, ha kap egy normális faledzőt, már csak a másik oldalra kellene valaki és van is a piacon korrekt veterán tackle, be kellene valakit húzni. Én elkapót is vártam, hisz Marshall nélkül csak egy sérült Decker és közepes elkapói vannak a csapatnak, egy második/harmadik számú azért jó lett volna: nem drága, rövid távú, évi 3-4 milliót kérő veterán.

 

A legnagyobb problémát viszont az irányító okozza. Nem tudom, hogy Romóra várnak-e, de már nagyon régen rá kellett volna repülni Jay Cutlerre, esetleg megpróbálni Colin Kaepernicket vagy valami, mert ez így most jelenleg egy nulla, megkockáztatom, a legrosszabb irányítóhelyzet az egész ligában.

 

Értékelés

 

Nem volt akkora mozgás, mint amekkorát vártam, nem nagyon erősödött a csapat. Gondolom inkább draftról építkeznének, hisz elég mély a class cornerekből, TE-ekből és pass rusherekből is, meg akár irányítót is húzhatnak, bár annak nagyon nem örülnék, ha Jets szurkoló lennék. Egy Cutlerrel vagy irányíróval meglenne a B+ is akár, hisz mégis csak tökösek voltak, így viszont egy nagyon gyenge C-.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!