Connect with us

Szabadügynök

Ami csak belefért – FA-értékelő

 

 

Az FA–kitekintőt azzal kezdtem, hogy nem lesz egy hosszú menet, mert pénz az szinte semmi nincs a csapatnál, de van két olyan játékos, akire érdemes költeni, így rajtuk kívül nem sok erősítés várható. Ennek megfelelően elég csendes, de a vártnál nagyobb piaca lett a Főnőkőknek, nézzük, hogy jöttek ki belőle.

 

Úgy kezdték az egészet, hogy még a móka kezdete előtt meghosszabbították Laurent Duvernay-Tardif szerződését, amivel ugyan az eléggé beszűkült helyzetüket csak tovább rontották, de egy kiváló futásblokkoló, nagyon szorgalmas támadófal-játékost láncoltak magukhoz, aki ráadásul Reid egyik kedvence is. Aztán még a franchise tag deadline előtt megállapodtak a csapat ikonjával, Eric Berryvel, akivel egy hosszútávú, rekordnagyságú szerződés lett a megoldás. Ennek így kellett lennie, és ezzel a szerződéssel, véleményem szerint a csapat és a játékos is jól járt.

 

 

Ekkor ott tartottunk, hogy semmi pénz nincs a sapka alatt, így meg kellett kezdeni a szükséges intézkedéseket. Az előre jósolható Jamaal Charles cut és Nick Foles opciójának le nem hívásával pedig újra felszínre került a csapat, de semmi pénz nem maradt, nagy dolgokat véghezvinni. Még azért Daniel Sorensennel egy négy éves szerződést sikerült aláíratni, aminek a 16 millió dollárja elég sok, egy főleg eddig special team játékosnak, de látva Sorensen formáját indokolható volt. Dontari Poe visszaigazolására így kevés esély van, de látva Poe egészségügyi problémáit és hogy mennyire nem kapkodnak érte a csapatok, érthető miért nem volt prioritás a Chiefs számára sem. Ezt támasztja alá, hogy Bennie Logan érkezett a csapathoz, aki ugyan nem teljesen hasonló értéket képvisle, de cserébe ugyanazt hívatott ellátni. Érkezett még C.J. Spiller, aki sok vizet nem fog zavarni, ennek megfelelően sokat nem is fog keresni.

 

 

Ezekkel nagyjából véget is ért a Chiefs free agency tevékenysége, a drafton lehet folytatni. Itt érkezhet cornerback, Peters másik oldalára, inside linebacker Johnson mellé, de akár a védőfalba is játékos, a mindig nyitott wide receiver opció mellé. Alapvetően a kötelezőt hozta a Chiefs, Berry szerződése dicséretes, Poe távozása pedig nem olyan fájó, mint elsőre tűnt. A korlátozott lehetőségek mellett talán a lehető legtöbbet hozták ki a dolgokból, de azért jó néhány mélyítésre váró poszt is maradt, így a tökéletesnél egy kicsivel rosszabb osztályzatot kapnak, A-.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!