Connect with us

Szabadügynök

Az AFC South trónjára hajtva – FA-értékelő

Már a kitekintőben is megemlítettem, hogy a Titans nagyon jó helyzetben van és nem sok upgrade kell ahhoz, hogy 2017-ben már tényleg behúzzák az AFC South csoportját. Erősítésekre 62.4 millió dollárt tudtak áldozni. Lássuk, hogy sikerült mozogni a piacon.

 

A távozók oldaláról szinte minden úgy történt, ahogy azt a kitekintőben gondoltam. Hagyták elmenni a tight end Anthony Fasanot, az elkapó Kendall Wrightot, a guard Chance Warmacket és a guard és center poszton is bevethető Brian Schwenket. Továbbá a csapat kivágta a nose tackle Al Woodsot, amivel további összegeket szabadított fel a csapat. Egyikükért sem kár, egyedül Wodds számított komolyabb kezdő potenciállal bíró játékosnak, de őt is sikerült jól pótolni.

 

Apró pénzért sikerült megtartani csereirányítónak Matt Cassellt, de a legfontosabb talán a defensive lineman Karl Klug megtartása volt, aki ha nem is lesz kezdő, a rotációból szituációs játékosként hasznos tagja volt tavaly a csapatnak, egészen a szezonvégi sérüléséig. Továbbá két special teamer játékos is maradt a csapatnál, az amúgy linebacker Nate Palmer és a tight end Phillipp Supernaw. Sokat elmond, hogy egy rotációs ember volt a Titans egyik legfontosabb szabadügynöke.  A kulcsjátékosok hosszabb távra le vannak kötve és a jelenlegi keret kisebb módosításokkal playoff contenderré válhat egykönnyen. És akkor itt kezdődik a buli.

 

 

A Titans ugyanis nem vacakolt és a leggyengébb pontját, a secondaryt igyekezett minél hamarabb megerősíteni. Megszerezték a cornerback Logan Ryant és a safety Jonathan Cyprient a Patriotstól és a Jaguarstól. Ryan tavaly a szezon második felére javult fel igazán és rukkolt elő egy olyan teljesítménnyel, amivel rászolgált az évi 10 millió dollárjára és Cyprien is konstans jól játszott Jacksonville-ben. Mindkét játékos fiatal és több évre érkezett, nagy segítség lehetnek a Titans amúgy ígéretes védelmének.

 

 

Ezzel a nagy költekezések végére is értünk, azonban sikerült még a többi hiányposztra is igazolniuk a rendelkezésre álló keretből. Elkapó posztra jött a rutinos, ám az átlagosnál nem több Eric Weems, a safety posztot mélyítendő Brynden Trawick és a Woods távozásával megüresedett 3-4-es nose tackle kezdő posztjára a Denvertől Sylvester Williams. A Broncos első köröse nem volt annyira jó, hogy lehívják az ötödik éves opcióját, de Woodshoz képest mindenképp erősítés.

 

A Titansnek tehát, ha nem is a legnagyobb nevekkel (Gilmore, Bouye, Jefferson, Church), de posztjukon stabilan teljesítő játékosokkal sikerült az erősítésre szoruló kezdőpozíciókat feltölteni, és még a rotációba (inkább a special teambe) is sikerült igazolni pár kisebb nevet. A drafton folytathatják az építkezést, de ha azt vesszük alapul, hogy tavaly gyakorlatilag a secondary volt a Titans gyenge pontja, amit idén alaposan sikerült megerősíteni, akkor joggal mondhatjuk, hogy az AFC South legkomplettebb csapata lett a Tennessee. Értékelés: A

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!