Connect with us

Hír

Egy elment, egy visszatérhet

 

 

Nagy volt a sürgés-forgás a Patriots háza táján és ez nem biztos, hogy véget ért. A napokban ugyanis a csapat volt centere, a mindössze 26 éves Bryan Stork bejelentette visszavonulását, Darrelle Revis pedig egyre közelebb kerül a csapathoz.

 

 

 

Stork alig töltötte be a 26. életévét, de máris az aktív futball felhagyása mellett döntött. „Nem jelenthetem ki, hogy végleg visszavonulok, elvégre csak 26 éves vagyok, de úgy döntöttem, hogy hátralépek a játéktól, amit mindig is szerettem. Miközben gyerekkori álmaimat követtem, hálás lehetek, hogy a családom, a barátaim és a csapat is mögöttem állt mindig.” – búcsúzott ezekkel a szavakkal a fiatal játékos. Visszavonulására többek között, egészségügyi állapota adott indokot.

 

Időközben egy nála sokkal idősebb játékos, Revis egyre valószínűbb, mint nem, hogy a Patriots csapatához kerülhet. Ugyan hivatalos álláspont nem született, de több, a játékoshoz köze álló személy szerint, Revis nem zárkózik el az újraházasodástól. Revis ugyan nem volt élete formájában, de lehet a Patriots esélye a bajnoki címre, egy utolsó löketet ad neki a visszavonulás előtt.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!