Connect with us

Hír

Jeremy Hill napjai meg vannak számlálva a Bengalsban

 

Jeremy Hill rookie-szerződésének utolsó évébe ér, de ha nem robbant nagyot, nem kap új papírt. A Bengals 11 pickkel rendelkezik a drafton, és a játékosigazgató Duke Tobin szerint futót mindenképp fognak draftolni. Helyi sportújságírók nem zárják ki, hogy akár az első körben, 1/9-en is megtörténhet ez. A kilencedik helyen még van esély, hogy a lépten-nyomon Petersonhoz haosnlított Leonard Fournette még kihúzható legyen.

 

2157889318001_4476282962001_Jeremy-hill[1]

 

Hill borzasztó szezont hozott le, már másodjára. A társa, Giovani Bernard, novemberben keresztszalag-szakadást szenvedett, a kínálkozó lehetőséggel viszont nem tudott mit kezdeni Hill. Bernard valamivel kevesebb labdát kapott, amíg játszott, viszont elkapásokban kiemelkedett. E mellé 4 olyan meccse is volt, ahol a ligaátlag 4.2 yard fölé ment labdahordásonként futva, Hillnek csak három, pedig több meccset játszott. Hill a szezon folyamán 1013 yardot hozott földön-vízen-levegőben, amivel a 34. lett a játékosok körében. Tavaly még ennyi sem sikerült, pedig újoncévében csak futásokból ezer yard fölé ment.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!