Connect with us

Szabadügynök

Jó helyre, rossz emberek – FA-értékelő

 

 

A Denver Broncos az utóbbi időben elég érdekes szabadügynökpiaci tevékenységeken volt túl, pénz is nagyjából akadt a csapat háza táján, az irányítókérdés pedig továbbra is nyitott maradt, így joggal várta lelkesedve minden szurkoló a piac nyitását. Hogy sikerült-e meglepni a rajongókat és eltüntetni az lyukakat az a következő bekezdésekben kiderül.

 

A kiindulópont 33 millió dollár, egy botrányos támadófal, egy lyukas defensive line és egy kérdéses, két fiatallal rendelkező irányítósor volt. Ezek mellé közepesen sok és fontos szabadügynök tartozott, tehát messze nem megoldhatatlan feladat, főleg Elway számára. Ehhez képest nem feltétlenül sikerült orvosolni a problémákat.

 

A kezdetek elég jól sikerültek, a restricted free agentek közül a fontosabbak megkapták a tenderüket, ráadásul Todd Davis és Brandon McManus is második köröset, így teljesen bevédték őket. Persze ez nagyjából kötelező volt. Aztán az ERFA-k közül is mindenki marad, többek között a tavalyi év egyik legjobb centere Matt Paradis is. Folytatva a várható szcenáriót, Russell Okung opcióját nem hívta le a csapat, így dead money nélkül ment el a left tackle, amivel a denveri szívekben nem, de a vakoldalon elég nagy űrt hagyott. Később elhagyta a csapatot a nose tackle Sylvester Williams is, aki egy közepes játékos, de a pótlása nem volt igazán megoldva, így nehezen érthető az ő elengedése. A többi szabadügynökről egyelőre nem sok hírt hallani, egyedül DeMarcus Ware helyzete lett volna fontos, de a kiváló pass rusher közben visszavonult, ezzel újabb gondokat teremtett a front Office számára.

 

 

A csapatot elhagyók névsora tehát nem vészes, de lyuk az volt és lett is bőven. Az elsőre is tisztán látszott, hogy a támadófal (a center poszt kivételével) és a defensive line erősítése a fő prioritás, amit Elwayék is tökéletesen tudtak. Ennek megfelelően ezekbe a csapatrészekbe érkeztek az igazolások, de a minőségük már kérdőjeleket vet fel.

 

Először is érkezett Ronald Leary guard pozícióba, aki nagy erősítés a jelenlegi állományhoz képest, de volt 3-4 jobb guard is piacon, ráadásul enyhén túl lett fizetve. Persze a Broncos támadófal-helyzetéhez mérten hatalmas erősítés és a fizetések emelkedésének tükrében nem rossz a szerződés, de inkább közepes ez az igazolás, mitn kiváló. Mellé szintén a támadófalba érkezett Menelik Watson, aki a tavalyi Donald Stephenson dealre hajaz. Egy csoportrivális legrosszabb falembere Denverbe jön szerencsét próbálni. Láttuk mi lett az eredménye tavaly. Persze kellett egy tackle, nem is olyan orbitálisan nagy pénzt kap, de lett volna jobb megoldás.

 

 

És akkor ez még a kisebbik gond. Ugyanis a másik hiányposztot, a defensive line kérdését még katasztrofálisabban oldotta meg a csapat. Ide ugyanis az átlag alatti Domata Peko érkezett, évi majdnem 4.5 millió dollárért, valamint a legendásan rossza Colts védelemből Zach Kerr. Mindketten tömegnek jók a falba és hiányposztra is érkeztek, de egyikük sem az a kaliber, akivel egy elit védelem névsora kezdődik. Ráadásul Peko ehhez képest még sokat is keres. Ha nem lett volna ennyi elég, akkor megemlíthető, hogy az irányítókérdés nem lett lezárva, ugyanis pénz még éppen lenne akár Romora is, de előrelépés egyelőre nem látszik az ügyben, más pedig nem igazán van a piacon, akire megérné beruházni.

 

Összességében egy elég gyenge piac ez eddig a Broncostól, annak ellenére is, hogy azokra a posztokra érkezett erősítés, ahova elvárt is lett volna, de a minőség eléggé kérdőjeles, ráadásul a legfontosabb poszt kérdése a levegőben lóg. A pénzt sem sikerült hatékonyan elkölteni, mert az érkezők, tudásukhoz mérten sokat is kapnak, így nem tudok mást ajánlani, csak egy D+ minősítést erre a teljesítményre. A drafton így offensive tackle, defensive end és linebacker is nyugodt szívvel jöhet, de Ware visszavonulásával és a jó pass rusher class reményével az OLB poszt sem zárható ki.

 

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!