Senki számára nem volt titok, hogy egyszer el fog jönni ez a nap is. A nap, amikor Tony Romo nem lesz többé a Dallas Cowboys játékosa. Az NFL a világ legnagyobb sportüzlete, melyben sokszor olyan döntéseket kell meghozni, melyek nehezen feldolgozhatóak, nehezen elfogadhatóak. A Colts drukkereknek nem kell ezt elmagyarázni, de azt gondolom, hogy idén a Vikings fanok is belátták, hogy nem egyszerű az elválás. Aki pedig Tony Romo miatt szerette meg a Cowboyst és magát az egész ligát, annak pedig hatványozottan keserű ez a nap.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Ugorjunk vissza 2003-ig, hogy lássuk, milyen nagyszerű karriert futott be Csillagosként a kalifornia srác, aki szinte a semmiből került az NFL-be. Romo ölébe sem a legkönnyebben hullott a dicsőség, kezdve onnan, hogy a másodosztályú Eastern Illinois Egyetem irányítójaként nem kelt el a 2003-as drafton. Több csapat is kedvelte, de legvégül a Cowboysban kötött ki, ahol Sean Payton kezdte el edzeni. Nem sok elvárást támasztottak vele szemben, harmadik számú irányító volt, majd Vinny Testaverde és Drew Bledsoe helyettese is egy-egy évig. A kitörés 2006-ban jött, mikor a legendás Bill Parcells edzette a csapatot és az előbb említett Bledsoe számított kezdőnek, de szegényt másodjára is egy későbbi legenda ütötte el a kezdő pozíciótól. 2006 október 25-én Romo átvette a kezdő irányító szerepét és hátra sem nézet, egészen mostanáig. Olyannyira nem nézett hátra, hogy Hálaadás csütörtökén öt touchdownt a Tampa Bay Buccanneers ellen, az alapszakasz végén Pro Bowlba jutott és sikerült kiharcolnia is a playoff szereplést, ahol aztán elbukott a Cowboys, tudjuk, hogy minek köszönhetően.
Az elképesztő út viszont csak ekkor kezdődött. Nagyon sokan kikezdték, hogy éretlen, nem való a ligába, sok hibája van, nem kezdő kaliberű játékos, de valahogy mindig sikerült elcsitítania a kételkedőket. Azért azt sem szabad elfeledni, hogy olyan emblematikus arcok irányították a Cowboyst, mint Danny White, Roger Staubach vagy éppen Troy Aikman, így bőven volt elvárás Romo felé, főleg úgy, hogy Amerika Csapatát kellett hétről hétre győzelemre vezetnie. És ha Romo kezdő volt, akkor így vagy úgy, de nem alakult rosszul a csapat élete. Olyannyira nem, hogy 2010 januárjában, 13 év böjtölés utána újra playoff meccset nyert a Cowboysnak, miutána csoportrivális Eaglest sikerült 34-14-re elütnie a továbbjutástól. Egy fantasztikus szezon megkoronázása volt ez, 11-5-ös mérleggel zárt a csapat, Romo pedig ihletett formában játszott. A szezon viszont vereséggel zárult, mellyel egy borúsabb időszak köszöntött be.
Jöttek a nehéz évek, amikor mindent rá lehetett fogni Romora, lényegtelen, hogy nem volt támadófal, futójáték vagy éppen egy olyan védelem, aki ellen nem minden first downt old meg az ellenfél. A kirívóan jó szezon után nagyobbak lettek az elvárások, Jerry Jones is jobban akarta a gyűrűt, mint valaha, melyből kifolyólag Romo vállán is roskadozott a teher. Egészen addig, míg a Giants ellen a kulcscsontja el nem tört és mélyrepülésbe kezdett az egész csapat. A felsővezetés ekkor jött rá, hogy ha nincs Romo, akkor nincs semmi, vége a világnak és bezárhatják a boltot. Rá kellett döbbenni, hogy ez az olykor buta interceptionöket és fumble-öket vétő játékos többet jelent a csapat számára, mint az korábban gondolták. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ha Romo egészséges volt, a csapat egyszer sem produkált negatív szezont, még akkor sem, amikor az NFC Eastet tartották a liga legerősebb csoportjának.
Szerencsére Romot össze lehetett szedni és újra visszatért top irányító formájába. Viszont a jó szereplése sem volt elég, hogy elkerüljék azt a három középszerű szezon, mely 2011-től 2013-ig tartott. Ez a három év egy totális hullámvasút volt, a fejét vették volna Romonak, totális Romo-coasteren ült az egész franchise, melyre Jason Garrett akkori rutintalansága még egy lapáttal dobott. 2012-ben például 648-szor (40,5/meccs!!!) passzoltatták Romot, csoda, hogy ebből csak 19 interceptiont vétett. Persze az a 19 mind az ő hibája volt, csakúgy, mint a nyolc vereség is, melyet elértek ebben a három évadban. Nagyon kevesen ismerték fel, hogy így nem lehet meccseket nyerni, a gyűrűről nem is beszélve. Ahogy említettem, rengetegen kikezdték, új arcot akartak a franchise élére, melyet tovább tetézett a 2013-ban köttetett, 6 éves és 108 millió dollárról szóló szerződése. Ebben az évben volt az is, mikor a Peyton Manning vezette Broncos jött az AT&T Stadiumban, ahol 5 TD-ig és 506 yardig jutott Romo, de jött a végén egy eladott labda, amikor Danny Trevathan gyönyörűen szedte le az irányító passzát, ezzel győzelemhez juttatva a vendégeket. Sokaknak ekkor telt be a pohár és végleg megváltak volna a “chokertől”. Csakhogy ő sosem egy vesztes volt, sőt. Persze, a végén rajta ment el, de egy meccs sosem egy emberen megy el, hanem egy egész csapaton. Azt mindenki elfeledte, hogy ez volt az a szezon, amikor a Cowboys védelme a Saints ellen egy meccsen 41(!) first downt nyelt be. Ekkor el lehet gondolkodni, hogy kin vagy min mennek el mérkőzések, szezonok.
De ahogy minden pofonból, úgy ebből is dicsőséggel állt fel a franchise egyik legnagyobb arca. Olyannyira dicsőséggel, hogy 2014-ben minden haterre és rosszakaróra rácáfolt, bizonyítva, hogy 34 évesen is top5 quarterbacknek számít. 12-4 lett a szezon vége, Murray leading rusher lett, Bryant halomra kapta el a TD-két (azt a bizonyosat is…), Romo pedig már-már MVP formában játszott, még sérült háttal is. Rádöbbent az egyszerű NFL-szurkoló is, hogy ez az ember nem mindennapi dolgokat csinál és nem mindennapi értéket képvisel a Cowboysban. Tudta a csapat, hogy ha nincs a 9-es, akkor nem vezet ideáig az út, nem lesz 12-4, sem playoff. De lett, mert Romo emberfelettit hozott megint. Csakhogy ez megint nem volt elég, ahogy korábban oly sokszor. Egy vitatott ítélet Wisconsinban, mely összetörte minden Cowboys-szurkoló szívét. Pedig ők jól tudták, hogy ez a csapat Super Bowl esélyes. Így indult el a 2015-ös lejtmenet is.
A csapat minden eleme azért volt úgy kitalálva, ahogy, hogy végre Super Bowlt nyerjen Romo és vele együtt mindenki más. A hangsúly és a legnagyobb teher ekkor is Romo vállán volt mindaddig, míg Jordan Hicks meg nem roppantotta azt. Az ekkor már üvegcsontúnak nevezett irányító azonban a visszatérésre készült és tudta a csapat, hogy amíg matematikai esély van rá, hogy playoffba juthatnak, addig lehet bízni Romo visszatérésében. A visszatérésig azonban 8 gyötrelmes hét telt el, amikor mindenkit újra arcul csapott az a tény, hogy Dallasban nincs élet Romo nélkül. Sem Cassel, sem Weeden nem tudott győztes meccset hozni, pedig ott volt az All-Pro támadófal, a jól futó McFadden és a már nem teljesen fogalmatlan védelem is. Ehhez képest, siralmas volt az egész. De jött a 11. hét és Romo, aki ha döcögve is, azért csak elverte a Dolphinst. Ezután következett a Carolina, akik annyira jó formában voltak, hogy már sokan oda is adták neki a Lombardit. Romo katasztrofális volt, dobott két pix sicket, de nem ez volt a meccs tragédiája, hanem Thomas Davis sackje, mely újabb válltörést eredményezett. A szezonnak vége lett és nagyon úgy tűnt, hogy egy érának is.
Tony Romo viszont nem tett le a visszatérésről, nem hagyta, hogy padlóra kényszerítse őt bármi is. Felépült és nekivágott a 2016-os szezonnak, mely lényegében egyről szólt csak: nyerni egy gyűrűt. Ezért jött Elliott is, ezért erősítették a pass rush-t, ezért húztak többször a secondarybe. Minden adott volt egy SB-runhoz, amíg a preseason harmadik hetében Cliff Avril meg nem érkezett. Romo az ütközés után visszament volna még, hisz be volt melegedve az izom a hátában, nem érezte, hogy nagyobb a gond. A meccs után viszont kiderült, óriási. Ekkor került Dak Prescott a kezdőbe és tudjuk, mit vitt véghez, fenomenális volt egész évben, nem lehet elvitatni az érdemeit. Méltó módon vette át Romo helyét a kezdőben és megérdemelte, hogy meg is tartsa azt, bár ezt olykor nehéz elfogadni.
Köszönhetően a rendkívül előnytelen szerződésének és a 4-es mezt viselő fiatal üdvöskének, Romo létszámfelettivé vált Dallasban, hiába tudjuk róla, hogy egészségesen bármelyik védelmet szét tudná szedni, ha nem egy teljesen középszerű csapatba kerül. Az az ember vált feleslegessé Dallasban, aki az elmúlt bő 10 évben valamennyi vasárnap reményt adott a szurkolóknak, szórakoztatta őket és elhitette velük, hogy meglehet a hőn áhított gyűrű. Talán fel se fogjuk sokan, mit is tett a csapatért ez az ember, aki megannyi pofonból állt fel, megannyi szidalmat kapott. Nem egyszer kérdőre vonták, hogy nem vezére a csapatnak, hogy nem akarja eléggé. Akik nem kedvelték őt sosem fogják elfogadni, hogy a Dallas történetének egyik legnagyobb alakja, pedig csak meg kell nézni, mit tett a csapatért. Mindene volt a Cowboysnak, szinte mondhatjuk, hogy lételeme, nélküle értelmét vesztette az a fogalom, hogy Cowboys. Ez az ember fog most továbbállni, keresni egy új otthont, ahol tovább kergetheti az álmait, azt, hogy gyűrűvel vonulhasson vissza az aktív sporttól. Mert ha valaki megérdemli, akkor ez Tony Romo.
Cowboys-szurkolóként nem lehet mást tenni ebben a helyzetben, minthogy megköszönni mindent a 9-esnek és jó szerencsét kívánni a következő utazásra, mely remélhetőleg feledhetetlen lesz. Bárhová is menjen, legyen az Denver vagy éppen Houston, aki igazán kedvelte őt, az ezentúl is szorítani fog neki, hogy megszerezze, ami jár neki. És ha egyszer úgy fönt, hogy Cowboys játékosként vonul vissza, annak a csillagos szurkolók mindennél jobban fognak örülni.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások