Connect with us

Hír

Logan jött, Poe biztos nem lesz már a Chiefs játékosa

 

A Chiefs leigazolta egy évre 8 millió dollárért az Eagles korábbi defensive tackle/nose tackle-jét, Bennie Logant. Kicsit, sőt, elég magas a fizetése erre az egy évre, de mivel a csapat inkább 3-4-es védelmet játszik, így újra azon a poszton lehet, ami a legjobban megy neki. Ezzel viszont biztos, hogy a sérüléssel bajlódó, de Logannél azért jobb Dontari Poe nem tér vissza Kansas Citybe.

 

 

Logan egy elég jó run defender, a 2013-as draft harmadik körében került az Eagleshöz. Szinte rögtön kezdőnek számított, folyamatosan fejlődött, viszont tavaly egy sérülés hátráltatta, ami így már a második csonka szezonja lett egymás után. Ezzel egyébként nincs probléma, nem egy annyira sérülékeny játékos, viszont az egy évre szóló 8 milliója elég komoly. Nem csak azért, mert enyhe túlfizetés, hanem azért is, mert most a Chiefs már 600 ezer dollárral túllépte a fizetési plafont.

 

Igazán nagyot csak Alex Smith vagy Jeremy Maclin elküldésével lehet, ami aligha történik meg, viszont most már kénytelen a csapat áldozatot hozni. Ez pedig vélhetően a 34 éves Dustin Colquitt lesz, aki punter létére 5 millióval terheli a fizetési sapkát és 4,1 millióért el lehet küldeni.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!