Connect with us

Játékos Portré

Minden idők legzseniálisabb seggfeje – Terrell Owens

Az NFL történetében volt már néhány balhés játékos, akik szörnyetegek voltak akár a pályán kívül is, a játékuk miatt mégis elismerték őket és ma már Hall of Famerek. Nem úgy T. O., azaz Terrell Owens, aki akkora egy arrogáns, nagypofájú seggfej volt, hogy Richard Sherman a kanyarban sincs hozzá képest. Szinte mindenhol meggyűlölték, ahol csak járt, és máig annyira utálják, hogy kvázi esélytelen, hogy bekerüljön a Hírességek Csarnokába. Pedig a játéktudását és a képességeit csak Jerry Rice-éhoz vagy Randy Mosséhoz lehet hasonlítani, a dominanciája, a győzni akarása szinte példa nélküli, az NFL szégyene, hogy ezt az idegesítő faszagyereket még mindig nem emelték hivatalosan is a legjobbak közé. Őt ugyanis ez tette naggyá, a teljesítményét csak csodálni lehet.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

4-jerry-rice-terrell-owens_pg_600

 

Owens 1973-ban született, őt és három testvérét az anyja és nagyanyja nevelte. Imádta a focit, Jerry Rice volt a kedvence, de a nagyi nem engedte, hogy középiskola előtt játsszon. Nagy NFL előtti karrierje nem is nagyon lett, a Tennessee Egyetemre iratkozott be, ahol Rice miatt a 80-as mezben játszott, de az első relatíve jó éve (724 yard, 8 TD) után folyamatosan figyeltek rá a védők és utolsó szezonjában mindössze 667 yardra és egy TD-re volt képes.

 

Aki Jerry Rice mellett is ki tudott tűnni

 

A San Francisco 49ersnek már volt egy Jerry Rice-a akkor, amikor kiválasztották mellé Terrell Owenst az 1996-os draft harmadik körében, így gyerekkori idolja mellett játszhatott pár évig. Újonc évében csak epizódszereplő volt, Rice ACL-sérülése után viszont megmutatta, mekkora potenciál van benne és a legendás Steve Youngtól 936 yardot és nyolc TD-t halászott le.

 

Rice persze ekkora már 13 éve a ligában volt, de még mindig elit elkapónak számított, Owens pedig a következő három évben, míg együtt játszottak, egyszerűen leiskolázta. Rice a következő három év alatt 2792 yardot és 21 TD-t szerzett, míg Owens 3302 yarddal és 31 TD-vel szállt be a közösbe. T.O. valami brutálisan jó volt, az sem zavarta, hogy Young visszavonulása után Jeff Garcia lett az irányító, a regnálása alatti négy évben 5265 yardot és valami hihetetlen 51 TD-t szerzett. Csak összehasonlításként az utóbbi évtized egyik legjobb elkapója, a Texansos Andre Johnson 14 év alatt összesen 70 TD-ig vitte.

 

Az első nagy balhé

 

Garcia nem volt egy jó irányító, volt olyan szezon, amikor a 32 TD-jéből 16-ot T.O. hozott össze. A 49ers kezdett kevésbé potens csapat lenni, a 2003-as 7-9-es szezon után pedig Owens úgy döntött, hogy ideje lépni. Azonban az elkapó ügynöke elfelejtette lehívni a szerződés kilépő záradékát a hátáridő előtt, ezért a 49ers úgy gondolta, még ők rendelkeznek Owens játékjogával, így nagy bátran elcserélték az elkapót a Baltimore Ravenshez egy második körért. Persze Owens ezt másképp gondolta, szerinte a 49ers által megszabott határidő rá nem volt alkalmazható, így ő saját magát szabadügynökként kezelte és megegyezett az Eaglesszel.

 

Mivel egyik fél sem akart engedni, a három csapat – a Ravens, a 49ers, az Eagles – összeült, hogy megtárgyalják a dolgot. A végeredmény az lett, hogy a 49ers visszaadta a Ravens második körét, a 49ers kapott egy kondíciós ötödik körös picket és a defensive end Brandon Whitinget az Eaglestől, utóbbiak pedig megszerezték T.O.-t.

 

Donovan, Favre és a törött láb

 

Owens és az Eagles megállapodtak egy hét éves, 49 millió dolláros szerződésben, amiből 10 millió volt az aláírási bónusz. A játékos zseniális volt, mint mindig, Donovan McNabb-bel 14 meccsen 1200 yardot és 14 TD-t termelt, a csapat ráadásul Super Bowlba is jutott. Igaz, Owens lába eltört egy horse-collar tackle után (többek között ez volt az egyik legfontosabb ok, amiért az ilyen szerelést szabálytalannak nyilvánították később), de őt ezt egyáltalán nem érdekelte: még hetek voltak a gyógyulási folyamat végéig, ő azonban kijelentette, hogy játszani fog a döntőn, bármi is lesz. Játszott is, 122 yard és két TD került a neve mellé, pedig normális esetben mankóval kellett volna járnia.

 

021114-mcnabb-owens-600

 

A Super Bowlt viszont elveszítette a csapat, hiába küzdött nagyot Owens. Ráadásul nagyon nem tudott beletörődni a dologba, szerinte egyesek túlságosan is elfáradtak és gyengén játszottak, ezzel utalva McNabb irányítóra, burkoltan ráfogva a vereséget. Ráadásul azzal a véleménnyel is fennhangon egyetértett, hogy Brett Favre-ral veretlen lett volna a csapat, tovább rontva az ő és az irányítója közötti viszonyt.

 

Az utálat a mai napig megvan kettőjük között. Az elkapó nemrég megint elővette a dolgot, szerinte McNabb féltékeny volt rá, nem tudta elviselni azt, hogy míg Owenst imádta a közönség és 70 ezer ember üvöltötte, hogy “T.O., T.O.”, addig őt már a draftolásakor is kifütyülte a Boo Birds. Owens szerint egyértelmű, hogy a távozás nem az ő hibája volt, egyszerűen az Eagles menedzsment számára McNabb fontosabb volt.

 

Utált az Eaglesben lenni, és ezt el is mondta nekik

 

Owens és McNabb legendásan nem jöttek ki egymással, bár ez előbbi esetében nem példa nélküli. Miután nem voltak csapattársak, korábbi irányítóját, Garciát is nyilvánosan melegnek nevezte a Playboy magazin egyik interjújában. Utána persze azt mondta, hogy neki nem probléma, ha van meleg csapattársa, nem volt egy népszerű tett. Azonban McNabb csak a jéghegy csúcsa volt az Owens által elkövetett gyökérségeknek.

 

MO-terrell-owens-drew-hallowell-getty-940x540

 

A Super Bowl vereség nem tett jót neki, de a legnagyobb baja a fizetésével volt. Hiába a nagy szerződés, a pénzének nagy részét az utolsó évékben kapta volna meg. A 2004-es 9 milliós keresetének nagy része aláírási pénz volt, az alapfizetése mindössze 660 ezer dollár volt, 2005-ben pedig csak 4,5 milliót tett volna zsebre. Az első két éves fizetése közel sem volt az akkori top10 legtöbbet kereső elkapóénak, Owens pedig elkezdett nagy erőkkel új szerződésért lobbizni. Miután nem kapta meg, elkezdett jobb szó híján faszkodni.

 

Owens egy interjúban elmondta, hogy ha visszamehetne az időben, nem írna alá az Eagleshöz. A csapat nem becsüli meg, semmibe veszi, a 100. TD-jét sem ünnepelték meg, a fizetése is nevetséges. Minden létező platformon elkezdte szidni McNabbet és az Eagles menedzsmentet, a megítélésén pedig nem segített az sem, hogy a Cowboys legendás elkapója, Michael Irvin mezében pózolt egy Dallas elleni vereség után. Ez utóbbiról egyébként csak annyit mondott, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy hogyan öltözik. A viselkedése annyira kiverte a biztosítékot, hogy Andy Reid négy meccsre eltiltotta fizetés nélkül, majd a szezon végéig deaktiválták. 2005-ben így csak hét meccsen játszott, majd amint lehetett, kivágták az Eaglesből.

 

Így seggfejt még nem imádtak

 

Annak ellenére, hogy a magaviselete csapnivaló volt, Jerry Jones nem habozott és egy három éves, 25 millió dolláros szerződéssel elvitte Dallasba. Cowboyként szokásához híven csodálatos volt, három év alatt 35 TD, három 1000+ yardos szezon, álmodni sem lehetett volna jobbat. A rajongók imádták, pedig a taplósága nem tűnt el.

 

T.O.-nak mindig is szokása volt kifigurázni az ellenfeleit TD-szerzés után. 2000 szeptemberében, amikor még a 49ers játékosa volt, két TD-t szerzett, és mindkettőt a Cowboys pályájának közepén lévő csillagon ünnepelte. A második esetnél a Boys safety George Teague meg is ütötte (ki is állították), amiből egy szép kis balhé is lett:

 

 

De Bengals játékosként is imádták, pedig volt, hogy hógolyóval megdobálta a rajongókat 49ers játékosként. Még az Eagles fanok is szerették a védjegyévé vállt “Bird Dance” ünneplésével együtt, bár velük csak sikerült meggyűlöltetni magát a végére.

 

Megpróbált öngyilkos lenni

 

Bár Dallasban szerették, azért ott sem bírt megülni a fenekén, ráadásul majdnem tragédia lett az ottléte alatt. 2006-ban ugyanis olyan riportok láttak napvilágot, hogy a zseniális elkapó megpróbálta magát megölni. A  saját sajtósa, Kim Etheredge talált rá egy üres üveg hydrocodone nevű fájdalomcsillapítóval, két pirula még a szájában volt, mikor hívta a 911-et.

 

A rendőrség is nyomozott az ügyben, Owens és a sajtósa is azt mondta, hogy a játékos depressziós, később azonban mindezt tagadták, allergiás reakciót mondtak helyette, Owens pedig lenyilatkozta, hogy boldog és minden rendben. Állítólag a rendőrségi jelentések felét visszatartották, mígnem abba nem hagyták a nyomozást.  T.O. ettől függetlenül nem hagyott ki meccset az eset miatt és kitöltötte a Jerry Jonesszal kötött szerződését.

 

Egy sérülés és vége

 

A Cowboys azonban nem igazolta újra a szerződése lejárta után, Owens pedig szokásához híven kiosztott mindenit. Ezután egy évre aláírt a Billshez, ahol nem volt elit, de nem is volt rossz, majd a Bengals offense legjobb játékosa lett. Viszont sem Buffalóban, sem Cincinnatiben nem tudta megváltani a világot, pedig Palmertől 983 yardra és 9 TD-re futota 14 meccsen.

 

2010-ben, Bengals játékosként IR-en végezte, 15 éves karrierje során először. Pedig nyomott már ő végig szezont törött ujjal is, amit később két műtéttel kellett rendbe tenni. Karrierjének viszont a 2010-es szezon utáni offseasonben összeszedett ACL sérülés tett be végképp, azután már egyetlen NFL-csapat sem adott neki esélyt. Pontosabban de, mert 2012-ben a Seahawks leigazolta egy évre, de pályára nem lépett.

 

alg-terrell-owens-scores-jpg

 

Azóta nem sok pozitív dolog történt vele, leginkább akkor került a hírekbe, amikor az Eaglest blamálta, vagy az elmaradt gyerektartások miatt perelték (két nőtől van négy gyermeke). Illetve persze az utóbbi évek egyik legnagyobb felháborodást kiváltó döntése miatt (amiről holnap külön cikkel jelentkezünk), amikor is nem választották be a Hall of Fame-be úgy, hogy karrierje során 1078 elkapással (6. valaha volt legtöbb), 15 934 yarddal (2.) és 153 touchdownnal (3.) rendelkezik, 6x Pro Bowler, 5x All Pro, háromszor vezette a ligát elkapott TD-kben, illetve ő az egyetlen elkapó, akinek mind a 32 csapat ellen van elkapott TD-je. Ráadásul nem is egy, hanem legalább kettő.

 

 

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!