Connect with us

Hír

Pagano: Mindannyiunknak egy-napos szerződése van

 

Az Indianapolis Colts csapata nem szerepelt valami jól az utóbbi időben. Sok híresztelés volt arról, hogy a főedző Chuck Pagano és a general manager Ryan Grigson is lapátra kerülhet, azonban végül csak utóbbit rúgták ki (és érkezett Chris Ballard a Chiefstől), Pagano – egyelőre – a helyén maradt. Technikailag három éves szerződése van még, de ő is tudja jól, hogy valójában elég rövid a póráz.

 

Chuck Pagano

 

“Mind tudjuk, hogy milyen elvárások járnak ezzel a munkával. Mindannyiunknak egy-napos szerződése van. Én így fogom fel. Keményen fogunk dolgozni, feltűrjük az ingujjunk, mint ahogy mindig is tettük. Minden év más, minden csapat más. Ahogy mondtam, nagyon sok dolgunk van, én erre koncentrálok.”

 

“Tudjuk, hogy a győzelmek számáról ítélnek meg minket – az utóbbi két év 8-8-a nem elég jó. Sosem leszünk elégedettek addig, amíg vissza nem jutunk oda, ahova tartozunk. Nagyon sok dolgunk van, de a cél mindig a győzelem.”

 

Paganónak most új főnökének kell bizonyítania, hogy érdemes őt megtartani és képes rájátszásba juttatni a csapatot. Jelenleg a legrosszabb főedzők közt tartják őt számon az NFL-ben, így tényleg elég nagy a nyomás rajta, hogy egy Andrew Luck vezette csapattal a playoffban meneteljen.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!