Connect with us

Hír

Peterson olyan sokat akar, hogy a Packers lemondta a vizitjét

Adrian Peterson karrierje során most először szabadügynök és nagyon nem tudja, hogy működnek a dolgok. A három éven belül második súlyos sérülését elszenvedő, 32 éves futó abban a tévképzetben van, hogy még mindig elit és értékes játékos, az ESPN szerint 8 millió dollárt szeretne keresni az első évében (top1 fizetés). Ez több, mint amennyit bárki is adna neki, a Green Bay Packers pedig inkább úgy döntött, hogy ilyen igények mellett inkább le sem ülnek tárgyalni, így AP végül el sem utazott vizitre a csapathoz.

 

 

Adrian Peterson a liga történetének legjobban kereső futója, 10 év alatt 95 milliót vihetett haza, ami az aktív játékosok között  is top20. Érdekességképp a második legtöbbet kapó Reggie Bush 32 millióval keresett kevesebbet nála. Ráadásul 32 éves, folyamatosan sérült, ráadásul tavaly ő sem tudott mit kezdeni a gyenge Vikings fallal, a reális piaca valahol 4-5 millió dollár körül lehet.

 

Petersonnak muszáj lesz lejjebb adni az igényeiből, ha még játszani akar. Főleg, ha mindezt egy contender (Packers) csapatban szeretné tenni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!