Connect with us

Hír

Torrey: Borzalmas volt az utóbbi két év

 

Torrey Smith-t nemrég kivágta a 49ers csapata, mindössze két évvel azután, hogy aláírt egy 5 éves, $40 milliós szerződést. Most azt kívánja, bárcsak ne távozott volna 2015-ben a Ravenstől.

 

NFL: Dallas Cowboys at San Francisco 49ers

 

“Az utóbbi két év borzalmas volt. A foci nem volt szórakozás. Nem voltam igazán bevonva a játékba, így játékosként nem volt élvezetes ez a két év, de sok emberrel remek kapcsolatot alakítottam ki. Szerettem az öltözőben lenni, szerettem a csapattársaim és mindkét edzői stábot is, szóval egyszerűen rosszkor érkeztem, de ettől még hálás vagyok a lehetőségért, amit kaptam.”

 

Két év alatt a 49ers 7-25-ös mérleget tudott felmutatni, az elkapó pedig csak 53 elkapást jegyzett 930 yardért, ami lássuk be, valóban nem túl sok egy évente $8 milliót kereső játékostól. Smith-ért most több csapat is érdeklődik, például a Ravens vagy az Eagles, akár már ma új csapatot találhat magának. A szabadügynök-piaci események minden rezdülését élőben követhetik velünk!

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!