Connect with us

Hír

Trufant és a Falcons új szerződésről tárgyal

 

 

Miközben minden amerikai futball kedvelő a napokban a Combine-ra figyel (ahol ma épp a defensive backek vannak soron), a játékosügynökök már elkezdték a keretek simítását a saját házuk táján. Desmond Trufant és a Falcons a napokban találkozott és egy új megállapodás ügyében tárgyaltak.

 

 

truf

 

Desmond Trufant 2017-ben lép rookie szerződésének, utolsó, ötödik évébe, ez pedig azt jelenti, hogy jövőre szabadügynök lesz. Azaz, csak lehet, ha nem tudnak megállapodni időben. A játékos idén 8 millió dollárt kereshet, de az elmúlt időszak cornerback trendjei tekintetében az se lenne meglepő, ha ennek a másfélszeresénél is többet harcolna ki új szerződésében. Csapattársa Alford ráadásul nem rég kapott új kontraktus, ami értelmében évi 9 millió dollár körüli összeget tehet zsebre. Trufant jelenleg közel jár a top5 cornerbackhez (sokkal közelebb, mint Alford) a ligában, így közel azonos fizetést is érdemel, mint a többiek. A Falcons célja az épülő defense egyben tartása, amihez Trufant egy kulcsjátékos, így nem gondolom, hogy fukarkodnának a tárgyalások során. Igaz a helyzetet megnehezíti, hogy pénz az nem sok van a csapatnál és van pár szabadügynök is, akit érdemes lenne megtartani.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!