Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Garett Bolles

 

Garett Bolles sztorija nagyban hasonlít Michael Oher-éra a The Blind Side, azaz A szív bajnokai című filmből. Oher-hoz hasonlóan Bollesnak is drog-függő édesanyja volt, ő is az utcára került, majd befogadta őt egy másik család. Nem csoda tehát, hogy Oher-t tartja példaképnek, poszter is lógott falán róla. Most pedig ő az egyik, ha nem a legjobb bal oldali tackle prospect a 2017-es NFL Drafton.

 

Nem volt egyszerű gyerekkora Bollesnak, több suliból is kicsapták, majd később drogozott is, lógott óráról és a törvénnyel akadtak gondjai, gimiben vandalizálásért csukták le, később pedig rövid időre börtönbe is került. 2011 édesapja kirúgta otthonról, néhány táska ruhával került az utcára, amikor korábbi lacrosse-edzője, Greg Freeman talált rá és feleségével együtt befogadták. Ők pedig elég szigorú szabályokat szabtak neki, nem találkozhatott régi haverjaival, templomba kellett járnia és lakbért is kellett fizetnie, tehát dolgoznia kellett. Majd egy mormon misszióra is elment Coloradóba, ahol spirituálisan is fejlődött, mára joggal mondhatjuk, hogy megkomolyodott, felesége és az év eleje óta egy gyereke is van.

 

Bollesnak rendkívül jó atletikus adottságai vannak, nagyon könnyedén és gyorsan mozog, talán a legjobb lábakkal ő rendelkezik az idei tackle-classból. Ez pedig azt is jelenti, hogy sokkal türelmesebb lehet lomhább társainál, hiszen hagyatkozhat gyors lábaira, hogy kiigazítsa esetleges hibáit, vagy ha például lassabban vesz észre egy stuntot. Nagyon jók az irányváltási képességei is, kiválóan tudja tükrözni a pass rusherek mozgását. Az alábbi play lenyűgöző, hiszen az edge rusher a belső vállát támadja, hogy utat nyisson a belső falembernek, aki megkerülve őt támadná az irányítót, Bolles viszont mindkettejüket sikeresen és könnyedén állítja meg. Egyrészt remek helyzetfelismerés, másrészt remek technika:

 

 

Atletizmusa mellett nagyon jó egyensúllyal is játszik, ami szintén fontos tulajdonsága egy támadófalembernek. Ilyenkor alacsonyan tartja magát, széles terpeszt mutat és jól bele tud ülni a mozdulatsorba. Nagyon okos játékos és általában jó szögeket választ a blokkjaihoz. Ezen tulajdonságai miatt a sebességgel támadó pass rusherek ellen nagyon hatékony, nem tudnak úgy elmenni mellette, hogy utána reális esélyük legyen az irányító sackelésére. A következő videóban is jól látszik, hogy sebességből nagyon nehéz megverni, jól tereli hátra a pass rushert. Gyors volt az első lépése, majd minden egyes lehetséges szöget elzárt az ellenfele előtt:

 

 

Bajban van azonban a bull rush ellen, hiszen nem elég erős és kontakt után viszonylag könnyen elnyomják. Egyértelműen erősödnie kell majd az NFL-ben, amire persze van esély, hiszen a profik között szigorúbb programok vannak erre vonatkozóan, mint az egyetemen. Az erősödés a futásblokkolásban is segítheti, ugyanis ezzel jobban el tudná nyomni a védőket és erősebb első ütést tudna bevinni ellenfelének. A következő játéknál látható, hogy mennyire zavarba hozható bull rush esetén, egyszerűen nem tud rendesen kitámasztani, nem tud egy helyben maradni, könnyen nyomják be az irányító arcába:

 

 

Jelenleg is egy egész jó futásblokkoló játékos, de ez nem az erejének, hanem a jól megválasztott szögeknek és a technikájának köszönhető. A hosszú karjainak segítségével sokszor ki tudja zárni a védőket a játékból. Mindig befejezi blokkjait, elég sok pancake-et láthattunk tőle az egyetemen. Gyorsaságának és atletizmusának köszönhetően húzásoknál is jól használható és screenek esetén is jól blokkol.

 

Bolles igazából egy nagyon nyers tehetség, akiben hatalmas az upside, de még fejletlen a játéka. Ez azt eredményezi, hogy a plafonja ugyan nagyon magasan van, de a padlója pedig alacsonyan, tehát egy boom or bust játékos. Bolles a szezon kezdetére már 25 éves lesz, ami nem egy pozitív tulajdonság, hiszen újonc szerződésének végére már 29, ötödéves opcióval 30 esztendős lesz, így azért kevesebb ideig lehet vele számolni, mint például egy 21 éves játékossal. Ráadásul egyáltalán nem mondhatjuk, hogy kora előnyére válik, hiszen ennek ellenére tapasztalatlan, csupán egy évet játszott az FBS-ben. Az NFL-ben ráadásul csupán zóna-blokkolási rendszerben tudjuk elképzelni, hiszen atletizmusa, gyorsasága tökéletesen illeszkedik ebbe a sémába, power blocking sémához viszont közel sincs meg a kellő ereje.

 

Bolles kapott már top10 hype-ot is, de ez főleg annak tudható be, hogy rendkívül fontos poszton játszik, ráadásul az egyetemekről egyre rosszabb tackle prospectek érkeznek az NFL-be a spread offense elterjedésével, így a csapatoknak meg kell ragadniuk azt az egy-két olyan játékost, akiben van annyi potenciál, hogy egy franchise left tackle lehessen belőle. Bollesban ez megvan, de nem lesz egyszerű kihozni ezt belőle, főleg mivel az NFL-ben is egyre kevesebb a full contact edzés, ami szintén rontja a támadófalemberek fejlődési lehetőségeit. Szerintünk az első kör második felében lenne a helye, a Kubiak féle Broncosba jól illeszkedett volna például, de McCoy érkeztével valószínűleg átállnak egy power blocking sémára, ami nem feküdne Bollesnak.

 

Eddigi ismertetőink:

Myles Garrett

Mitchell Trubisky

Jonathan Allen

Dalvin Cook

John Ross

DeShaun Watson

Reuben Foster

Marshon Lattimore

Jamal Adams

Malik Hooker

Budda Baker

Solomon Thomas

Christian McCaffrey

Leonard Fournette

OJ Howard

Mike Williams

Haason Reddick

DeShone Kizer

Jabrill Peppers

Derek Barnett

David Njoku

Quincy Wilson

Corey Davis

Gareon Conley

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x