Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Quincy Wilson

Nem győzzünk hangsúlyozni, hogy az idei cornerback class mennyire tele van kitűnő prospectekkel. Lattimore már bemutatásra került, mint a top célpont, de utána elég sokan vannak, akik elsőkörös tehetségek is lehetnek. A következő játékos nem vonzza rögtön a figyelmet, sem termetének sajátosságával, sem pedig off field dolgaival, de mégis egészen felismerhető játékstílusban játszik, ami sok csapat számára szimpatikus lehet.

 

 

Quincy Wilson a Florida cornerbackje, ahogy már a bevezetőben említettem nem hordoz elsőre semmi különös ismertetőjegyet. 95 kg és 185 centiméter, ami nem enged sok mindenre következtetni minket. Ő is az emberezős típushoz tartozik, mint sokan mások az idei classból. Ennek megfelelően kiemelkedően tudja követni ellenfeleit. Tükörmozgással képes az elkapó mellett maradni, így az első pár méteren teljességgel lehetetlen célba venni, de hosszú útvonalakon is nehéz lerázni. Az útvonalak legvégét sem lazsálja el, még képes megújítani sebességét és lezárni a playt. Mindössze 69 alkalommal vették célba a mellette lévő embert 2016-ban, ez pedig elsősorban annak köszönhető, hogy ritkán engedett tiszta célpontot.

 

 

Védjegyévé vált, hogy hajlandó kockáztatni, melynek eredménye, hogy arányaiban sok interceptiont és leütött labdát jegyzett karrierje során. Az 50/50 labdáknál mindig a játékszer megszerzésére törekszik, nem mindig a biztos megoldást választja. Ha megérzése van, akkor rögtön belép a passzsávba, nem vár a biztos jelzésre, ami miatt nem marad le, ha jó volt az ösztönszerű mozdulat. Ez különösen hatékony screen és trükkös játékok alkalmával, de futásokra is gyakran felér. Nem ritka, hogy a line of scrimmage mögött csinálja meg a játékot, de bevállalósan támadja az irányítót is.

 

 

Elég fizikálisan játszik, már korán jammel a line of scrimage-en, nem zavarja az sem, ha nagyobb darab az elkapója, erővel és lendülettel belemegy a „lökdösődésbe” is. A labda ékezésének pillanatában is fizikálisan lép fel, a rámenőssége pedig meghozza a gyümölcsét. Nem tűnik erősnek, de nem is az a tipikusan gyenge dongájú játékos, akit könnyű arrébb tenni a playek során.

 

A kockáztatás mint tudjuk, azért sokszor nem jön be. A gyors reagálást az okosabb irányítók kifülelhetik és egy dobócsellel elküldhetik, így szabadon maradhat az embere. Ha a screen játékok során vagy futásoknál elhibázza a tackle-t, akkor nagy üres teret hagy maga mögött őrizetlenül a túl korai fellépéseivel. Túlságosan a labdára megy és ahelyett, hogy a biztos leütést választaná, meg akarja szerezni a játékszert, ami ha nem sikerül, akkor értékes yardokba kerülhet.

 

A többiekhez hasonlóan zónázásban nem érzi olyan komfortosan magát. Főleg a középtávoli, pálya közepére tartó route-okat nem érzékeli és túl nagy helyet hagy maga mellett. Különösen gondba kerül, amikor a line of scrimmage vonalán a receiverek már rögtön befele indulnak és túl nagy a forgalom a pálya azon részén.

 

 

Az agresszivitása néha már túl sok, több zászló is repült rá és ha kifog egy olyan bírói kart, akik kevésbé engedik a fizikai kontaktust, akkor bajban lehet. Figyelnie kell arra, hogy a még megengedhető eszközök belül maradjon.

 

Összességében Wilson egy jó emberezős cornerback lehet, aki főleg agresszivitásának köszönhetőn már a line of scrimmage vonalán gondot okozhat az elkapóknak. Tökéletesen tud az emberével maradni, így ritkán veszik célba és sokszor azt is kíméletlenül bünteti, ha mégis megtörténik. Kockázatos játékfelfogásban játszik, ami sokszor kifizetődő, de amikor hibázik, akkor súlyos árat is fizethet érte. Legjobban Marcus Peters stílusához lehet hasonlítani, aki sok nagy játékot csinált meg, de mellette is kaptak el hosszú passzokat és touchdownokat az első évében. Erre kell figyelnie Wilsonnak is, meg persze fejlesztenie a zónázási képességeit és akkor remek kis corner lehet belőle.

 

Eddigi ismertetőink:

Myles Garrett

Mitchell Trubisky

Jonathan Allen

Dalvin Cook

John Ross

DeShaun Watson

Reuben Foster

Marshon Lattimore

Jamal Adams

Malik Hooker

Budda Baker

Solomon Thomas

Christian McCaffrey

Leonard Fournette

OJ Howard

Mike Williams

Haason Reddick

DeShone Kizer

Jabrill Peppers

Derek Barnett

David Njoku

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!