Connect with us

Prémium cikkek

A Trufant-szerződés megmutatja, miért érdemes korán hosszabbítani

Desmond Trufant a Falcons a 2013-as első köröse volt, tehát a csapatnak volt lehetősége lehívni az 5. éves opcióját. Ezt meg is tette, így 2017-re 8 millió dollárért lehetett volna megtartani. Ehelyett a csapat adott neki egy 5 éves, 68,75 millió dolláros hosszabbítást, így teljesen a 2022-es szezon végéig magukhoz láncolták a most 26 éves cornert.

 

 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

Mivel Trufanttal nem jövőre, hanem idén egyezett meg a csapat, így az 5 éves, 68,75 millió szerződés valójában egy 6 éves, 76,7 milliós kontraktus, tehát átlagfizetést nézve mindössze 12,7 milliót kap a játékos. Ez kevesebb, mint amennyit Stephon Gilmore vagy AJ Bouye zsebelt be, miközben meg lehet kockáztatni, hogy összességében Trufant jobb játékos náluk (bár azt tegyük hozzá, hogy tavaly azért nem játszott olyan jól, ráadásul meg is sérült és IR-re kellett tenni).

 

A corner a szerződés aláírásakor kapott 15 millió dollár aláírási bónuszt (leosztva 5 évre), valamint a 2017-es alapfizetése és a 2018-as alapfizetésének a fele garantált. Továbbá kapott 7 millió dollár opciós bónuszt, tehát 27,5 millió dollár teljesen garantált a szerződéséből.

 

Hogy az opció micsoda, jelenleg nem lehet tudni, de leosztották öt évre (tehát ezt a játékos egyben kapja meg, a leosztás csak könyvelési formula). Ha tippelnem kellene, akkor ez az opciós bónusz azért van ott, hogy kiváltsák vele Trufant sérülés esetén garantálttá váló tételeit, ha a játékos 2018 előtt összeszedne egy olyan sérülést, ami véget vetne a karrierjének. Ebben az esetben a csapat nyilván kivágná, de ekkor a sérülés esetén neki járó 13,75 millió dollárt (sárgával jelölve), nem kapná meg, hisz ott van neki a 7 millió career ending biztosítás. Így közel 7 millióval kevesebb halott pénzt kellene benyelni. Ugyanez 2019-ben 4 millió dollár spórolást jelentene.

 

Visszatérve arra, ami biztos: a 2018-as és 2019-es nem garantált alapfizetése az adott szezon harmadik napján (tehát valamikor márciusban legkésőbb) garantálttá válik, tehát a szerződés összes garantált tartalma 31 millió körül mozog. Az alacsony 2017-es alapfizetésnek hála felszabadítottak 4 millió dollárt, amivel kis lélegzetvételhez jutottak a draft előtt, viszont cserébe lesz pár húzós évük, Trufant 15 és 16 millió dollárt is fog foglalni a sapkából. Kivágás esetén így alakulnának a cap számok:

 

 

Nyilván értelmetlen lenne kivágni a szerződése első két évében. A harmadikban esetleg már el lehet gondolkodni rajti, hisz ha nem is nyernek semmit 2019-ben, de azért 2020-ra már 15 millióval több költőpénzük lesz. A reális ugyanakkor a 2021 vagy 2022 előtt elküldés, amikor már 10 és 12,5 millió dollárt lehet rajta spórolni. ez egyébként jól be lett lőve, ugyanis Trufant akkor lesz 30 éves, ami kvázi egy vízválasztónak is felfogható, még ha nem is olyan élesen, mint a futóknál.

 

Ha értékelni kellene a szerződést én egy A-t adnék rá, mert hosszú távon nem drágább, mint a nálánál nem jobb cornereké, felfogható 4+2 évesnek is, ráadásul az idei szezonra is spóroltak vele.

 

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!